Operatív törzs: 18 idősotthonban van jelen a koronavírus

2020-04-18 15:01 | #Kitekintés

A pénteki nap folyamán látott napvilágot az a hír a 24.hu-n, miszerint két levelet küldött postán a Pesti úti idősotthonba a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az első szerint több mintavétel sem volt megfelelő a vizsgálathoz, amit az idősotthonban levettek, a másnap feladott levélből pedig azt derült ki, hogy több minta is kifolyt szállítás közben.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes szerint összesen 74 teszt nem sikerült, és ez annak az 500-nak a része volt, amit április 9-én végeztek el az országos tisztifőorvos utasítására. Gy. Németh felhívta a figyelmet: azt, hogy ezzel a 74 teszttel probléma van csak kilenc nappal később tudatták az otthon vezetőjével, Skultéti Józseffel.

Az Operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy továbbra is országszerte zajlik az a kiterjedt járványügyi vizsgálat, amelyet az idősotthonokban kezdtek meg a hét elején. A tisztifőorvos elmondta, jelenleg 18 olyan szociális intézményről tudnak, ahol fertőzöttek vannak. Ezekben 386 gondozottnál és 45 dolgozónál állapítottak meg pozitivitást, akik közül 268 embert szállítottak kórházba. Müller elmondása szerint eddig összesen 33-an haltak meg koronavírus-fertőzésben az idősotthonokból.

Müller csupán indirekt módon tért ki a Pesti Úti idősotthonból elszállított tesztek hibájára, elmondása szerint: ahogy minden laborban, úgy az ő laborjaikban is lehetnek hibák.

A teljes sajtótájékoztatót az alábbi videóban tekinthetitek meg:

 

Forrás: Jövő Tv

Borítókép: MTI/kormany.hu