Poharakat tört, és bántalmazta élettársát a strandon

2020-11-27 10:16 | #Kékfény

A Fonyódi Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat azzal a 31 éves kaposvári férfival szemben, aki egy strandi büfében kezdett rendbontásba.

A vádlott 2020 júliusában élettársával italozott az egyik Balaton parti szabadstrandon található büfében, amikor közöttük vita, majd hangos szóváltás alakult ki. Az indulatos férfi ekkor arcon köpte élettársát, utána pedig kezével lesöpörte az asztalon lévő poharakat is, amik összetörtek. Ekkor a biztonsági őr elküldte a vádlottat, aki követte élettársát a közelben leállított kerékpárjaikhoz, azonban továbbra sem tudta fékezni agresszióját, és mindkét biciklibe belerúgott, majd egy alkalommal pofon is ütötte a nőt.

A vádlott és élettársa ezután elindultak a centrum felé, de a vádlott ekkor sem tudott uralkodni magán, és újra megütötte a nőt, illetve ököllel bezúzta az egyik nyaraló léckerítését. Ezt látta az ingatan tulajdonosa is, ezért értesítette a fonyódi rendőröket, akik elfogták a dühöngő férfit.

A vádlott erőszakos magatartásán nemcsak a büfé vendégei, de a strandon és annak környékén tartózkodók is megbotránkoztak. A vádlott élettársának a kisebb erejű pofonoktól sérülése nem keletkezett.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Forrás: Somogy Megyei Főügyészség