Mind a 17 szakápoló felmondott a budapesti Szent Imre Kórház intenzív osztályán

2021-03-01 18:39 |

Éppen akkor zsigereli ki a kormány az egészségügyi dolgozókat, amikor mindenkire nagy szükség lenne.

A lehető legrosszabb időpontban jött, hogy az új egészségügyi dolgozóknak március 1-jéig kell aláírniuk az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, hiszen a koronavírus miatt a kórházak ismét óriási terhelés alatt állnak - írja a 444.

"Nagyon sajnáljuk, de ezt kellett tennünk"

- mondta a 444-nek a Szent Imre Kórházban felmondó 17 szakápoló egyike. Ők látták el eddig a covid-intenzívet, a nem covidos intenzívet és az úgynevezett szürke zónát, ahol a covid-gyanús, de még nem igazolt betegek vannak. 

Az ápoló szerint már tavaly jelezték a problémáikat a kórház vezetésének, de ígéreteken kívül nem kaptak semmit. 

"Nincs elég eszköz, nincs ember, nincs pénz"

- mondta a felmondók egyike, aki szerint az alapvető dolgokért is könyörögni kell, mint például gumikesztyű, FFP-2-es maszk, védőoverál.

A lap azt írja, hogy bár a szakértők szerint az ideális helyzet az, amikor két nővér jut egy betegre, most egy ápolónak hat intenzíves betegre kell figyelnie. Persze kivételes helyzetben akár három fő beteg is lehet az a határ, ahol az ellátás minősége még nem romlik annyira, hogy a beteg életben maradásának esélyeit rontsa, de hat fő beteg semmiképpen sem kivitelezhető emberi módon.

fotó: Vass Ibolya Facebook oldala

Jelenleg viszont több munkatárs akár 5 órát is kénytelen egy korty víz nélkül kibírni a kórteremben, annyi az egy főre jutó beteg.

A kialakult helyzetről a felmondott dolgozók azt mondják, hogy sajnálják, hogy így történt, adtak jelzéseket nem egyszer, de a vezetőség tudomásul sem vette őket. A felmondásuk után pedig még marasztalni sem akartak senkit.

A cikk szerint a Szent Imrében hétfő kora délutánig több, mint 25-en nem írtak alá a szerződésüket: az intenzív osztály 17 szakápolóján kívül kívül 6-7 szakorvos, de vannak köztük az érsebészeten dolgozó orvosok is, és 6 ember a sebészetről. Az intenzív osztály nélkül pedig nincsenek műtétek, nem tudnak ügyeletet felállítani a kórházban, az osztályoknak pedig nincs intenzíves háttere.

A távozók közül többen a magánellátásba vagy külföldre tartanak, de vannak olyanok is, akik elhagyják a pályát.

Hétfőn sorra jelentek meg a bejegyzések a Facebookon, amelyek szerint több kórházban tömegével mondanak majd föl, igaz, azt ezek alapján nem lehet tudni pontosan, mennyien is tagadják meg az új szerződés aláírását.

A 444 úgy fogalmaz, hogy a kormány az orvosbéremeléssel együtt fogadtatta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, aminek értelmében az új jogviszonyba lépő orvosoknak - rezidensektől a tapasztalt szakorvosokig - egy sor feltételt vállalniuk kell a magasabb fizetésért cserébe: például az orvosok és egészségügyi szakdolgozók kötelezően kirendelhetők, vagyis átvezényelhetők egy másik kórházba, ha ott nagy a hiány szakdolgozókból.

A több aggályos pontból álló új szerződés miatt tiltakozó dolgozókkal a kormány nem volt hajlandó kompromisszumot sem kötni.