Gulyás Gergely: Az első félévben minden regisztráltat beoltunk

2021-03-11 11:31 | #Gulyás Gergely #kormányinfó #Oltás #regisztráció

Minden titkolt szerződést nyilvánosságra hoznak, de természetesen Gyurcsány is előkerült a Kormányinfón.

Gulyás Gergely a mai Kormányinfón azt mondta, hogy 24 órán belül nyilvánosságra hozzák a Kínával és Oroszországgal kötött vakcinaszerződéseket.

Ezek után a miniszterelnökséget vezető miniszter megígérte, hogy Brüsszel viszont megtiltja a nyilvánosságra hozatalát a nyugati vakcinák szerződéseinek kiteregetését.

A kormány szerint most az a terv, hogy az év első felében mindenkit beoltanak, aki regisztrált.

Viszont nem fogunk plusz vakcinát rendelni, mert rendeltünk már eleget az első félévre, és a második félévre is leadjuk hamarosan az igényeket. Szerinte nincsen szükség plusz oltásokra, azokat nem fogjuk lehívni.

Szerintünk mindenkinek joga van tudni, hogy az EU kivel kötött szerződést, ezt tolmácsolni fogják az európai szervezetek felé is.

A hétfőn hatályba lépett intézkedések sokakat érintenek hátrányosan, velük együttéreznek.

Gulyás szerint segíteni fognak, az eddig megszokott 50 százalékos bértámogatást ki fogják fizetni, és az önkormányzati vagy állami bérleti díjat sem kell kifizetniük a vállalkozóknak, a KATA utáni átalányadót pedig elengedik. 50 milliárd 618 milliárdot fizettek ki eddig bértámogatásnak.

Az újrainduláshoz hitelfelvételt ajánl a bajbajutottaknak, egy 10 milliós egyéni keretben gondolkodnak, de ennek részleteit még nem mondja el.

Tudja, hogy mindenki a türelme végét járja, de Gulyás azt kéri, bízzunk abban, hogy már a célegyenesben vagyunk.

A tájékoztató második felében a szokásos kampánytémák is felmerültek:

  • újságírói kérdésre elmondta, hogy a DK, Vadai Ágnes és Gyurcsány Ferenc magyarokat uszít magyarok ellen, és gyűlölet szív a határon túliak ellen. Az ellenzéki párt kínai vakcina ellenes kijelentéseit is elítéli, szerinte a baloldal ismét ármánykodik ahelyett, hogy a válságidőszakban összefogna a kormánnyal,
  • Czeglédy Csabáról azt mondta, hogy szerinte őt adócsalásért jogerősen elítélte már a magyar bíróság, de ha ez belefér a baloldali szavazóknak, akkor részéről mindegy, hogy indulni fog-e a választásokon,
  • az Európai Unióval a legjobb viszonyra törekednek, még akkor is, amikor nekik magyarellenes kirohanásaik vannak,
  • szerinte az ellenzék felszámolná a családtámogatási rendszer legfőbb elemeit.

A húsvéti nyitásról nem tud többet mondani, elemezni fogják az adatokat. A vakcinaigazolványokból naponta több százezret is tudnának nyomtatni, de nem tervezik, hogy ráírják a beadott vakcina típusát.

A Fideszt most nem köti le, hogy éppen milyen európai parlamenti frakció tagja, ők most a védekezésre koncentrálnak. De azért tartják a kapcsolatot más pártoknak. Magukat jobbközép pártnak tartják, és nem szélsőségesnek. De Matteo Salvini remek szövetséges, például a migránsok ellen.

Virágot árulni nem lehet, se temetőben se máshol, ha valakinek szüksége van rá, akkor rendelnie kell. Az otthoni munkavégzés szabályait államilag nem akarják szabályozni, a cégekre bízzák.

Ferenc pápa látogatásának előkészítése zajlik, tisztelettel megvendégelik.

Gulyás álhírnek nevezte, hogy nagy számban vannak raktárakban be nem adott vakcinák. Szerinte ami van, azokat maximum egy hét alatt eloltjuk.

Nem számítanak nagy inflációra, 3 százalék körülire terveznek. Ha ennél nagyobb lesz, a nyugdíjasokat biztosan kárpótolják.

A Kormányinfón azt mondták, hogy a baloldal számtalan képviselője túllép egy határt, és a kormány politikusait zaklatják, üldözik. A Fidesz-KDNP viszont nem ül fel erre a méltatlan kezdeményezésre, a védekezéssel akarnak foglalkozni.

Szerintük az ellenzék fel akarja számolni a jogállamot, ha nyernek az országgyűlési választásokon. Gyurcsány Ferenc eddig is lábbal tiporta a demokráciát, és jogállamot csak a Fidesz-KDNP állította helyre.

Gulyás Gergely azt mondja, a baloldal érdeke, hogy migránsok jöjjenek Európába, és ezt rá akarják erőszakolni a balkáni államokra. Az LMBTQ-nak pedig nincsen köze az európai értékrendhez.

A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint semmivel sem rosszabb a magyar igazságszolgáltatás, mint Németországban.

A profi sportversenyektől nem tiltanak el senkit, mert ez a hivatásos sportolók megélhetése.

A nemzeti konzultációban adott válaszokat figyelik, és egyébként is rendkívül sikeres.

A választásokon a Fidesz jelenlegi célja természetesen az, hogy többségbe kerüljön, és a 199 helyből 100-at megszerezzen. A többi már csak ajándék.

A szakképzéseket továbbra is támogatják majd, mivel szerintük a járvány után egyik napról a másikra sok mukahely fog létrejönni, ahová kell a munkaerő.

Az egészségügyben ha szükséges, az ágykapacitást tovább tudják bővíteni. Több, mint 7000 oltópont van Magyarországon, és Gulyás szerint eleve nincsen tömegnyomor, így nem tervezik, hogy nagyobb helyiségekben fognak oltani.

Azt mondja, időben vezették be a szigorító korlátozásokat, sőt, a baloldal eleve nyitást követelt. Viszont ebből is látszik, hogy ők felelősségteljesebbek.

 

Fotó: MTI