Marcaliban tombolt egy 21 éves férfi

2021-03-15 12:51 | #Kékfény ##Marcali #rongálás #rendőrség

Kitépett egy ajtót a helyéről, majd jelzőtáblákat rongált.

Az eljárás adatai alapján Marcaliban, 2021. március 14-én 0 óra 45 perc körül az akkor még ismeretlen tettes kitépte az egyik társasház bejárati ajtaját a helyéről. A rongálást követően az elkövető a Rákóczi utca és a Marczali Henrik utca kereszteződésében lévő útépítésnél feldöntötte a kihelyezett kötelező haladási irány jelzőtáblákat és a behajtani tilos jelzőtáblát, amely cselekményével veszélyeztette a közúti közlekedés biztonságát - írja a police.hu.

A rendőrök rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat, akit 1 óra 11 perckor elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol a 21 éves gyenesdiási lakos ellen közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és a kijárási korlátozás megszegése miatt indítottak eljárást. A férfi vallomásában elmondta, hogy előzőleg sok alkoholt fogyasztott, valamint összeveszett a barátnőjével, ezért így vezette le a feszültséget.