Fideszes szabotázsról beszél a Nemzetbiztonsági bizottság

2021-05-04 16:24 | #Politika #Nemzetvédelmi Bizottság

Stummer János a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke a testület két másik ellenzéki tagjával közösen tartott sajtótájékoztatót.

Egy egyértelmű szabotázsakciót követett el a kormánypárti frakció azzal, hogy nem jelentek meg a bizottsági ülésen, így határozatképtelenné tették azt – fogalmazott Stummer János a bizottság ellenzéki tagjainak közös sajtótájékoztatóján - adta hírül az Úgytudjuk!

Az Alkotmányvédelmi Hivatalt a Dunaferr-ügyben, az Információs Hivatalt a Fudan Egyetemről, a Nemzeti Kibervédelmi Intézetet pedig a vakcinaregisztrációs oldal elleni állítólagos  túlterheléses támadásról kérdezték volna az ellenzéki képviselők.  

Sérelmezzük azt, hogy ez így történt, de nem hagyunk nyugtot a kormánypárti képviselőknek és Magyarország kormányának, mert mi továbbra is azt gondoljuk, hogy ezek az ügyek a Nemzetbiztonsági bizottság asztalára tartoznak, és a Nemzetbiztonsági bizottság asztala elé kell kerülniük. Biztosan lesz a következő 12 hónapban még alkalmunk arra, hogy ezekhez az információkhoz hozzájussunk – mondta Stummer János, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke (Jobbik)

A sok magyar állapolgár között én is meglepődve tapasztalom azt, hogy akkor érte mindig a regisztációs oldalt kibertámadás, amikor nagyon nagy volt a felhasználók száma – mondta Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja.

Ha egy külföldi aktor ilyen cinikusan időzítve végzett el támadást egy közpénzből kifejlesztett magyar állami honlap ellen, akkor arról legalább zárt ülésen tájékoztatni kell a nemzetbiztonsági bizottságot. Különben felmerülhet sokakban a gyanú, hogy nem történt ilyen terheléses támadás, csupán a közpénzből kifejlesztett honlap volt rettentően rossz minőségű – fogalmazott az LMP politikusa. 

Reméljük, hogy ez nem így van – tette hozzá Ungár Péter.  

Ez a hatodik ilyen támadás volt az elmúlt hat hónapban, felmerül a kérdés, hogy a Nemzeti Kibervédelmi Intézet mit csinált? – kérdezte Ungár.

A politikus érdekesnek tartja, hogy miközben korábban minden, a Fudan Egyetemre vonatkozó kérdésükre azt válaszolták, hogy az ITM a gazdája annek a projektnek, ők tudnak válaszolni, viszont az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető Palkovics László nem jött el az ülésre, és helyettesítést sem küldött.

A hitelszerződésben, amit Magyarország kötni fog, hogy ez az egyetem létrejöjjön, lesz-e stabilitási záradék? Azaz fog-e kötelezettséget vállalni a magyar kormány, hogy nem módosít munkavédelmi és természetvédelmi szabályozásokat, mert akkor a kínai fél szerződésszegésnek tudja ezt tekinteni. Ez az egy kérdésem volt, erről se tudtunk meg semmit – mondta Ungár.    

Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s tagja kijelentette: a választások közeledtének csalhatatlan jele, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság átalakul Nemzetbizonytalansági Bizottsággá, mivel a kormánypárt különböző ügyrendi, technikai trükkökkel akadályozza meg, hogy érdemi bizottsági ülést lehessen tartani.

Kivonulás, el nem jövés, a napirend leszavazása, a napirend megszakítása, a napirendről levétel

– sorolta a szocialista politikus, egyetértve Stummer János bizottsági elnökkel abban, hogy a Fidesz szabotálja az ülés összehívását. Azonban már csak 11 hónapjuk van „menekülnek, mint a sok kozák atamán”, de ezzel a megoldással csak a saját gyávaságukat ismerték be – tette hozzá Molnár Zsolt.

Címlapkép: Facebook Jobbik Magyarországért Mozgalom