K. O. és koponyatörés lett az éjszakai bunyó vége

2021-07-24 14:49 | #Balatonföldvár #életveszélyt okozó testi sértés #éjszakai balhé

Az áldozat olyan szerencsétlenül ért földet az ütés után, hogy életveszélyes sérülést szenvedett.

Életveszélyes sérülést szenvedett egy fiatal férfi pénteken hajnalban egy verekedéssé fajuló vita során Balatonföldváron. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 24 éves budapesti férfi, S. Gergő az előzetes szóváltást követően ököllel állon ütötte vitapartnerét, aki az ütéstől elájult, a földre zuhant, és olyan szerencsétlenül verte be a fejét, hogy betört a koponyája. A rendőrök a bejelentést követően néhány perccel később a helyszín közelében elfogták a gyanúsítottat. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói S. Gergőt életveszélyt okozó testi sértés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.