Bedrogozva menekült a rendőrök elől az ámokfutó autós

2021-10-14 09:41 | #Kaposvári Járási Ügyészség #Kaposvári Járásbíróság #közúti veszélyeztetés #pénzhamisítás #ámokfutó

Keresztül-kasul száguldozott az északnyugati városrészben, mire sikerült feltartóztatni.

Közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség azzal a 38 éves, helybéli férfival szemben, aki egy rendőri intézkedés elől menekülve veszélyeztetett több autóst és gyalogost Kaposváron. A vádlott ráadásul nem először rendezett ámokfutást a városban, emiatt már korábban vádiratot nyújtott be ellene az ügyészség.

A korábbi börtönbüntetéséből az előző évben szabadult, és a járművezetéstől már korábban eltiltott férfi 2020 februárjában kábítószer hatása alatt vezette gépkocsiját Kaposváron, az északnyugati városrészben, amikor a rendőrök igazoltatni akarták. A vádlott azonban menekülni próbált, előbb a Sávház utcában ütközött össze majdnem egy szabályosan haladó gépkocsival, majd az egyik Petőfi utcai zebrán veszélyeztetett két átkelni készülő gyalogost. Amikor kikanyarodott az Arany János utcába, a kereszteződésben nem adott elsőbbséget két, a védett úton közlekedő autósnak, akik az ütközést csak vészfékezéssel, illetőleg megállással tudták elkerülni. A férfi ezután a Kisfaludy utcában folytatta ámokfutását, ott is vészfékezésre kényszerített egy gépkocsivezetőt, majd Puskin utcába kanyarodott, ahol egy parkoló autó kikerülése során nem adott elsőbbséget a vele szemben közlekedőnek, akinek satufékeznie kellett, hogy elkerülje a balesetet. A vádlottat végig szirénázva követő rendőrök végül itt fogták el a drogok hatása alatt vezető férfit.

A férfit később egy pénzhamisítás miatt indult másik büntetőeljárásban letartóztatták, melynek végrehajtása során magánelzárás szabtak ki vele szemben. A férfi ennek során a zárka szennyvízelvezető csövet csomagolóanyaggal szándékosan eldugította, amivel 80 ezres kárt okozott.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő, visszaesőnek vádlott büntetőügyeinek egyesítésére, és vele szemben börtönbüntetésre és végleges közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.