Orbán hatalmasat hibázott: Brüsszelnek nem elég a kormány négy engedménye, a közoktatásban is nagy változásokat akar

Kpsvr 2022-07-11 10:47:00
Deszegregációs lépések az általános iskolákban és jelentős pedagógus béremelés – ezek az Európai Bizottság legfőbb elvárásai a magyar kormánnyal szemben, hogy megállapodhassanak az uniós forrásokról. A kormányinfón csütörtökön bejelentett négy engedményt pedig már hónapokkal ezelőtt vállalta titokban a kormány. Az idő azonban nagyon vészesen fogy, ráadásul Orbán Viktor nagyon mellényúlt azzal, hogy utolsó tagállamként nem tudott még megegyezni.
„Mintha Orbán Viktor nem érzékelné, hogy gyakorlatilag már most kifutott az időből. Ha most megegyeznénk, akkor is nagyon nehéz lenne tartani az ütemet, hogy év végére megszülessenek a megállapodások és Magyarország ne veszítsen rengeteg uniós pénzt”

– így jellemezte a magyar kormány és az Európai Bizottság között folyó párbeszédet egy a tárgyalások részleteire rálátó, az Azonnali által megkérdezett forrás.

Magyarország utolsóként nem tudott még megállapodni Brüsszellel az uniós helyreállítási alapról (RFF), és az utolsók között vagyunk 2021-2027-es uniós költségvetési ciklus (MFF) pénzeit illetően is. Mindkét esetben december 31. a határidő.

Ha addig nem sikerül aláírni a megállapodást, az RFF-et teljesen elbukhatjuk, az MFF esetében más a helyzet, hiszen az valóban „jár”, mint tagállam, de a pénzek 14 százalékától akkor is eleshetünk. A bajt már láthatóan érzi a kormány is, nem véletlen, hogy Gulyás Gergely a múlt heti kormányingón bejelentette, hogy négy területen is engedményeket tesznek a Bizottságnak:

  • az egyszereplős közbeszerzések számát 15 százalékra csökkentik;
  • az igazságszolgáltatást úgy alakítják át, hogy korrupciós ügyekben nem a Polt Péter vezette ügyészség, hanem a bíróság dönthet a nyomozás elrendeléséről, vagy leállításáról;
  • a kormány szűkíti a rendkívüli jogalkotást és teret hagy a társadalmi konzultációra az egyes törvények elfogadása előtt;
  • végül pedig a kormány vállalja, hogy az RFF pénzek jelentős részét az energiafüggőségének enyhítésére fordítja majd.

Gulyás Gergely szerint ők innentől kezdve készek bármikor aláírni a megállapodást. Csakhogy – mint megtudtuk – a mostani bejelentés inkább kommunikációs fogás:

ezeket az engedményeket ugyanis már jóval korábban megtette a kormány

a tárgyalások során. Az Azonnali forrása szerint például a közbeszerzésekkel kapcsolatban a magyar delegációt vezető Ágostházy Szabolcs, a miniszterelnök uniós fejlesztésekért felelős államtitkára már tavaly jelezte, hogy készek vagyunk elfogadni a 15 százalékos limitet, de a többivel kapcsolatban is folyt már kommunikáció idén tavasszal.

Ráadásul a fenti négy engedmény már nem elég: az Azonnali információi szerint

a Bizottságnak még több fontos és konkrét feltétele van.

Ezek egy része a közoktatást érinti. Annyiban ugyanakkor nem érhették váratlanul a kormányt, hogy minden brüsszeli „követelés” szerepel a 2022-es uniós országjelentésében.

„A magyar kormány igyekszik túlmisztifikálni ezeket a megbeszéléseket, holott az egész egy nyitott könyv: a Bizottság azt szeretné elérni, hogy lehetőleg minél több minden megvalósuljon az ország specifikus ajánlásaiból”

– mondta az Azonnali egyik forrása.

Ezek pedig mindenki számára elérhetőek magyar nyelven is – persze nyilván kevesen fognak 71 oldalas uniós dokumentumokat olvasgatni.

A magyar jelentés kiemelten foglalkozik a közoktatás kérdésével, megemlítve, hogy a magyar iskolarendszer széttagolt, nagy a pedagógus hiány, az iskola újrateremti a a társadalmi egyenlőtlenségeket – amik egyébként is nagyok Magyarországon.

Emiatt – mint megtudtuk – a Bizottság szeretné elérni, hogy az RFF-be kerüljön bele, hogy a kistelepülési iskolahálózatot felülvizsgálja a kormány, különös tekintettel a felső tagozatokra. Sok helyen ugyanis egyszerűen nincs szaktanár, így képesítés nélküli pedagógusok tanítanak szaktantárgyakat.

Ezért a Bizottság azt szeretné, hogy ezeket vonják össze egy-egy nagyobb központba, ahol minden tantárgyra jutna szaktanár, a felsősöket pedig iskolabuszokkal szállítsák ezekbe az intézményekbe. Ennek jelentős deszegregációs hatása is lenne egyben. „Amióta Pintér Sándorhoz tartozik a közoktatás, érezhető is pozitív elmozdulás a téren, szóval ebben szerintem meg fogunk tudni állapodni” – mondta az Azonnali forrása.

A másik kérdés a pedagógusok bére.

„A tanári fizetések az OECD-tag uniós országok közül itt a legalacsonyabbak, és az egyéb felsőfokú végzettségűek fizetésének csupán 58–66 %-át teszik ki, az oktatási intézmény szintjétől függően”

– áll az országjelentésében.

A Bizottság azt szeretné, hogy a kormány azt nagyon rövid időn belül hozza fel 100%-ra, vagyis egy tanár kapja meg legalább a diplomás átlagbért. „Ettől nagyon messze vagyunk, ráadásul jelenleg mintha inkább csak távolodnánk a céltól. A kormány idénre 10 százalékos pedagógus béremelést ígér, miközben azzal számol, hogy a magyar bérek 14 százalékkal nőnek. Vagyis, ha minden így marad, a tanárok bére még csökken is az átlaghoz képest” – mondta az Azonnalinak az egyik forrásuk.

Ez egyébként annyiban bonyolultabb kérdés, mint a felső tagozatoké, hogy az RFF-ből ugyan közvetlenül nem, de az MFF-ből már lehetne pénzt fordítani a béremelésre. (Erre mondja a kormány, hogy „azért nincs béremelés, mert Brüsszel nem akar megállapodni”.)

Az MFF források jelentős része ugyanis az Európai Szociális Alapból származik. Ugyan a kormány szerette volna, ha inkább infrastrukturális beruházásokra költhetne többet, de az EU azt mondta, hogy az ország legnagyobb gondja már nem a kevés autópálya, hanem a képzett munkaerő és a megfelelő számú felsőfokú végzettséggel rendelkező hiánya, ezért kompromisszumként

a „betonra” szánt pénzek jelentős részét a szociális alaphoz csoportosították át,

amiből valóban lehetne pedagógus bérekre is költeni.

Az országjelentés egyébként ezeken kívül természetesen még számos más fontos ügyet is felsorol, így azt, hogy nem elég gyors a magyar átállás a zöld-, illetve a digitális gazdaságra, emiatt várhatóan itt is lesznek még brüsszeli feltételek.

444 múlt héten azt írta, brüsszeli forrásra hivatkozva, hogy a kormány mára gyakorlatilag mindenben kész megállapodni, hiszen érzi, hogy egy nagyobb bajba kerül ennek hiányában; az Azonnali forrása ezt azzal egészítette ki, hogy ugyan az Ágostházy Szabolcs vezette magyar delegáció valóban késznek mutatkozik erre.

„De Szabolcsnak láthatóan nem arra szól még a mandátuma Orbán Viktortól, hogy megállapodjon, hanem, hogy alkudozzon. Mintha Orbán Viktor még mindig nem önmagában kezelné a tárgyalásokat, hanem valamilyen nagyobb játszma részeként és úgy gondolná, hogy ha ő itt most úgymond enged a Bizottságnak, akkor máshol cserébe követelhet valamit”

– jellemezte a kormány attitűdjét az illető.

Ráadásul ha akár holnap megszületne a megállapodás, már akkor is késő lenne szinte. Ezt ugyanis természetesen még jól le is kell papírozni – aki nem szereti a bonyolult és nehezen lefordítható uniós terminus technikusokat, nyugodtan hagyja ki a következő bekezdést, a lényeg, hogy ez a papírozás hosszú és bonyolult.

Ha ugyanis egymás kezébe csapnak a felek, az még csak a belépő: ezután el kell készetínw három nagyon fontos dokumentumot. Az első még nem olyan bonyolult, ezt Council Implementing Decision-nak hívják és valójában részletesen rögzíti, hogy milyen célok megvalósulására mennyi pénzt kap majd a kormány. Ennek viszont van egy melléklete (Annex), ami valójában egy végtelen Excel táblázat, ebben tételesen le kell írni minden egyes vállalásnál, hogy hogyan hajtják végre és azt is meghatározzák, milyen módszertan alapján minek kell teljesülnie, hogy a vállalást eredményesnek minősíthessék – például, hogy az egyszereplős közbeszerzések valóban 15% alá csökkentek.

Ez egy kőkemény jogi dokumentum, de a Bizottság ez alapján állítja ki minden esetben a kifizetési engedélyeket az egyes programokra. A harmadik pedig az úgynevezett Staff Working Document, ez egy olyan szakértői útmutató, ami a Bizottság munkatársainak szól az egyes programok teljesülésének ellenőrzésére.

Ezeket mind el kell fogadnia az Európai Tanácsnak, és ezt követően lehet megkötni a Pénzügyi Megállapodást. A három dokumentum kidolgozása csak azután kezdődhet, hogy a megegyezés megszületett a Bizottság és a kormány között és

a folyamat önmagában hónapokat vesz igénybe.

Ráadásul vészesen közeleg az augusztus, amikor ugye Brüsszelben a fű sem nő, a teljes apparátus egy hónapos szabadságra vonul, vagyis máris az őszben járunk majd, amikor egyáltalán történhet valami.

A kormánynak pedig a halogatással és az elmúlt hetekben az EU-nak folyamatosan keresztbe tevő gesztusaival sikerült elérnie, hogy politikai szempontból a lehető legrosszabb helyzetből induljon neki a folyamatnak. Ismert, hogy jogállamisági ügyek miatt sokáig a magyar és a lengyel kormány volt a két rossz fiú Brüsszelben, de a háború kitörését követően

Mateusz Morawieczki nem csak Ukrajna egyértelmű támogatásával lépett el Orbán Viktortól,

hanem azzal is, hogy politikai kompromisszumot kötött az ottani igazságügyi reformról, amit nem fogadott el a Bizottság. Emiatt június elején Ursula von der Leyen megkötötte a megállapodást az RFF-ről a lengyel kormánnyal, ami miatt viszont nagyon kemény kritikákat kapott például az Európai Parlamenttől.

„Von der Leyennek most nincs más kiútja, a magyar kormánnyal szemben kőkeménynek kell mutatkoznia, hogy visszaverje az alkalmatlanságáról szóló kritikákat. Ráadásul a globális minimumadó bevezetése, vagy a Cirill pátriárka elleni szankciók megvétózásával Orbán Viktor minden tagállami vezetőt maga ellen fordított. És ebben a helyzetben sokan gondolhatják azt, hogy akkor nézzük csak meg egy kicsit jobban azokat a magyar helyreállítási terveket, szóval a szigor a lehető legnagyobb”

– mondta az Azonnali forrása.

 

Borítókép: Leon Neal / Getty Images - Kpsvr

Via Azonnali.hu

 

Szólj hozzá!

Így gondozd a francia bulldogodat!

A francia bulldogokat egyszerűen nem lehet nem imádni. Kicsik ugyan, de igazi különleges egyéniségek, a lapos arcukkal, a denevérfülükkel és a röfögésükkel szabályosan bearanyozzák a mindennapjaidat.

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.