#kaposvar

A kaposvári képzés után a budapesti tönkretétele következik

Lemondott a Színház és Filmművészeti Egyetem vezetése és a szenátusa, amit egy sajtótájékoztatón jelentett be hétfőn Upor László, a rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, és Novák Eszter rektorhelyettes. Döntésüket azzal indokolták, hogy az új alapítói okiratban minden jogkörétől megfosztották az egyetem vezetését és a szenátust, amely által az autonómia minden lényeges elemét felszámolták.

Ilyen volt Vidnyánszky Kaposvári működése

Lieber Erzsébet dékán fenyegette, Repa Imre rektorhelyettes alázta a diákokat, az elmondásuk szerint, mikor nyílt levelet írtak, vagy mikor aláírták azt a petíciót, mely Dörner György újszínházas kinevezése ellen tiltakozott.

Virtuális gyerekek

Online oktatás. A koronavírus óta slágertéma. A kormány dicsőíti, a pedagógusok és a szülők nyögik.

Mit trükközhetnek Szitáék a KAVÍZ kapcsán?

A MEKH szerint törvénytelen a VasiVíz működése, a vezérigazgatónak ugyanis - szerintük - nincsen meg a szükséges tapasztalata. Hasonló eljárás indult a kaposvári KAVÍZ-nél is, a városi tulajdonú cég szintén perel. Kaposváron egyelőre nincs rendkívüli közgyűlés, Szombathelyen hétfőre hívták össze.

Eszméletlenre vertek egy nőt a Desedán

Csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés miatt nyújtott be vádiratot a Kaposvári Járási Ügyészség két fiatal férfi és egy nő ellen, akik a kaposvári Deseda tónál kerültek szóváltásba egy másik társasággal - írja a 24.hu.

Élmény körforgalom épül Kaposváron

Új technológiával épül Kaposváron a Hársfa utca és a Baross Gábor utca kereszteződésnél a körforgalom. A képeken láthatók már azok a hullámok, melyek hatalmas élményt fognak nyújtani az arra közlekedő autósoknak és kamionosoknak.

Kaposvár mintaváros lesz!

Tisztítsuk meg az országot! elnevezésű program mintavárosa lesz Kaposvár, melynek célja az illegális hulladéklerakók felszámolása. A volt Tanép-telep tekintetében ez Szita Károlynak 4 éven keresztül nem sikerült.

A kaposvári Fidesz mocskos kampányba kezdett. Ellenzéki politikusok válaszoltak

Rendre jelennek meg kaposvári fideszes politikusok szájából azok a vádak, hogy az ellenzék ellopja a postaládákból a nemzeti konzultációs íveket. A legutóbb Kárpáti Tímea fideszes önkormányzati képviselő és Gelencsér Attila országgyűlési képviselő is ezzel vádolta az ellenzéket. Az ellenzéki képviselők helyretették őket.