Egy emberkísérlet feljegyzései - 8. rész: Az út felénél

2019-04-01 22:55 | #blog

Hat és fél hónap telt el az ominózus Sziget utolsó nap óta, mikor úgy döntöttem, hogy leteszem az alkoholt egy évre, és kipróbálom az egészséges élet vad világát. Elég sok minden változott rajtam és bennem, viszont legalább ugyanennyi maradt változatlan. Hogy hogyan is állunk így félúton? Ezt szeretném összegezni.

 

Két oka volt a nagy pálfordulásnak tavaly nyáron, egy testi és egy mentális. Nem tudom melyik alakult ki előbb, valószínűleg a fejemben nem voltak rendben már egy jó ideje a dolgok, ami azt eredményezte, hogy nem törődtem magammal, a szervezetemmel, a kinézetemmel és lényegében a tetteim következményeivel sem. Az önpusztítás egy elég közkedvelt szabadidős tevékenysége a korosztályomnak, illetve a magyar társadalom egészének, amit előszeretettel űztem én is. Ez azonban nem azt jelentette, hogy ne zavart volna az, hogy hogyan nézek ki vagy ne lettek volna – illetve vannak a mai napig – komplexusaim ezzel kapcsolatban, csupán hiányzott az a bizonyos utolsó csepp. Ami ugye fél évvel ezelőtt kicsordult és nekiálltam a nagy Bogdán Erik restaurációs projektnek. A kísérlet metódusa lényegében fordított elven működik, mint a gödör aljához vezető út: ha javul a kinézetem, leadok pár kilót, akkor jobban fogom érezni magas és fejben is rendben leszek így. Legalábbis ez a hipotézis.

Lehet, hogy elképesztős, sőt hihetetlen, de ha az ember nem eszik folyamatosan mindenféle olcsó szenny kaját, és minimális testmozgást végez, akkor azzal azt fogja elérni, hogy csökkenni fog a testsúlya. Tudom, ez egy elég forradalmi felfedezésnek tűnik, de tőlem, csak itt, csak most ingyen megkapjátok ezt a bölcsességet. Viccet félretéve, én nagyon sokáig úgy voltam ezzel a ténnyel, hogy ez hülyeség, illetve, hogy úgysem tudnám betartani azt a nagyon szigorú kitételt, miszerint ne rendeljek pizzát heti háromszor. És én is gyűlölöm a közhelyeket, de sajnos én sem tudok mást mondani, mint hogy elsősorban fejben dől el ez az egész. Ha úgy döntesz, hogy be fogod tartani és el fogsz járni, akkor ez így is lesz. Ezt senki sem tudja helyetted megvalósítani. Sőt azt is sikerült elérnem, hogy ha esetleg mégis betolok egy hambit vagy egy pizzát soron kívül, akkor szabályosan bűntudatom van, amit nagyon régen nem éreztem sem ivással sem evéssel kapcsolatban.

Viszont ahhoz, hogy megmaradjon valakiben a lelkesedés, ahhoz az kell, hogy érezze, hogy van értelme annak, amit csinál, és szerencsémre úgy tűnik kézzel fogható eredménye van az életmódváltásnak. Én ugyan nem látom magamon a változást – és ezzel szerintem nem vagyok egyedül –, viszont a környezetemből több helyről is kaptam a pozitív visszajelzéseket, különösen a szobamérlegtől, ami örömmel tudatta velem, hogy sikerült 6 kilótól megszabadulnom. Sokszor csak mások szemén keresztül tudjuk magunkat értékelni és megtapasztalni, mert a fejünkben zúgó kételkedéstől és bizonytalanságtól sokszor nem vesszük észre, hogy most már övet kell rakni olyan farmerokba, amikbe ezelőtt csak szűkösen fértünk bele. Tehát irány a következő lépés, ami a kardiózásnak a bevezetése lesz az edzéstervbe, amire nagyon nem vágyok, úgyhogy a fizikai és mentális önkínzásomnak ez a fejezete még feltárásra vár.

A lényeg, hogy testileg vannak pozitív változások, de mi a helyzet fejben? Itt azért közel sem olyan egyszerű a dolog. Az edzésnek köszönhetően most tartok ott testalkatilag, mint 7 évvel ezelőtt. Ha anno jobban figyeltem volna magamra, most nem kellene szenvednem azért, hogy újra nullára kerülhessek. Ennek a tudata pedig mindig ott motoszkál a fejemben. Arról nem is beszélve, hogy fél év alatt nem fogom semmivel sem szebb és pozitívabb színben látni a világot és Magyarországot, mint 6 kilóval és heti 2 lerészegedéssel ezelőtt. Illetve nem tudom sokszor összeegyeztetni magamban azt a tényt, hogy most már megnézem egy müzli összetevőit vásárlás előtt, míg két évvel ezelőtt hatosával vásároltam a Penny-s húsos hatszöget. Meglátjuk, hogy a cinikusság kihal-e belőlem előbb utóbb vagy csak felerősödik attól, hogy még a Mr.Balaton 2020-as győzelmem sem tölti fel a lelkemben érzett céltalan ürességet.

Szerző: Bogdán Erik

Illusztráció: Váldi "Liz" Erzsébet