Egy emberkísérlet feljegyzései - 9. rész: A stressz

2019-04-02 10:48 | #blog

Amíg gyerekkorunkban bakurászokkal, zsákos emberekkel és szellemekkel riogattak minket, láthatatlan szörnyekkel, akik bármelyik pillanatban elkaphatnak minket, addig felnőttkorban ezeknek a mumusoknak a szerepét átvette a stressz. Egy megfoghatatlan, örökké a nyakunkba lihegő levakarhatatlan érzés, amitől nem tudunk csak úgy megszabadulni azzal, hogy összeszorítjuk a fogunkat egy sötét folyosón és azt motyogjuk magunkban, „hogy a stressz nem is létezik”.

Annak ellenére, hogy mind tudjuk, hogy mi az a stressz, nem nagyon tudnám megmondani, hogy pontosan mit is jelent. Ha a lehető legegyszerűebben kellene leírnom az érzést, akkor „negatív izgalomnak” nevezném. Kapcsolatban áll a két érzés, csak amíg az izgulásnak és az izgalomnak van feloldása és konklúziója, addig a stressznek nincsen tetőpontja, hanem egy konstans zaj az agyad hátuljában, ami csak egyre hangosodik. Mint sok minden, ez is a felnőtté válás egyik betegsége, vagy máshogy fogalmazva a felelősségek mellékhatása. Gyerekkorunkban nem sok minden nyomta a vállunkat, nem volt semmi, ami miatt aggódnunk kellett volna, azonban ezeknek a dolgoknak a mennyisége sajnos az életkorunk növekedésével egyenes arányosságban tornyosul. És mindig jelen van. Időnként lehet, hogy elfeledkezünk róla, de előbb utóbb úgyis felüti a fejét. Van, hogy békés pillanatainkban ugrik be valami, ami miatt görcsbe áll a gyomrunk vagy napok óta leng a szemünk előtt valami, amitől szürke minden. És sajnos nem tudom, hogy mit lehet kezdeni ezzel az érzéssel, a stresszel.

Csermann Ádám: Stressz

Régen egyszerű volt a dolog, csak bevertem pár sört és máris teljesen mindegy volt, hogy milyen határidők közelednek vagy, hogy milyen nehézségek várnak rám otthon. Erre elég jó volt az alkohol, kizárni a valóságot, a gátlásokat és bedobni a gyeplőt a lovak közé, és csak hagyni, hogy magával ragadjon az áradat. Mondjuk ez a módszer is veszített a hatófokából az idő haladtával, és a nagy berúgásokat követő 1-2 napig tartó másnapok csak rontottak a helyzetemen a hét további részében rám zúduló stressz szempontjából. Most pedig ez az opció nem elérhető az emberkísérlet miatt, így valamilyen más módot kellett találnom a stressz levezetésére. Sokszor kérdezik, hogy nem kívánok-e meg egy sört vagy egy felest bulizás közben, amire a válaszom egyértelműen nem. Viszont sosem voltam még olyan közel a fogadalmam megszegéséhez, mint az elmúlt pár hónapban, mikor a problémák, a megoldatlan kérdőjelek, és a stressz a tetőfokára hágott. Azonban sikerült megállnom a kísértést, viszont valami máshoz kénytelen voltam hozzányúlni, hogy oldjam a feszültséget.

Nem szeretek dohányozni, nem szeretem, hogy büdös lesz tőle a szám, a kezem, a ruhám. Másoknál ez abszolút nem zavar, édesanyám elég nagy dohányos volt mindig is, így ha körülöttem pöfékelnek, az nem ront a komfortérzetemen. Azonban vannak napok, esték, amikor kell valami, aminek a segítségével kiereszthetem a gőzt, és megnyugtathatom az idegeimet. Jelen esetben ez a feladat a cigarettára és az e-cigire hárul. Ez nem jelenti azt, hogy rászoktam volna a dohányzásra, távol álljon tőlem. Viszont az előfordul, hogy egy doboz elfogy egy hét alatt. Viszont nem azért tettem le egy drogot, hogy egy másikat elővegyek, ezért egy átlagos hétvégén általában az e-cigizést választom, mint pótcselekvést. A vape a legjobb kompromisszum a dohányzás és az asztalnál egyedül-malmozás között, míg a többiek visszatérnek a cigiszünetből egy péntek este.

Egy másik – és kivételes módon egészséges – stressz levezető az az edzés. Abban az egy órában, míg izzadok és azon vagyok, hogy ne felejtsek el levegőt venni két gyakorlat között, a külvilág teljes módon megszűnik létezni. Csak én vagyok és a feladat, amibe beletolhatom az összes frusztrációmat, amíg semmi más nem marad a fejemben, mint fáradtság, a végtagjaiban pedig izomláz. De a legnagyobb probléma az összes stressz-ellenszerrel, hogy csupán ideiglenes, és a mumus előbb utóbb visszatér. Nekünk pedig újra és újra el kell űzni, és sajnos, mint minden jó barát, ő is a sírig fog mellettünk maradni.

Szerző: Bogdán Erik
Illusztráció: Csermann Ádám