Mesék az univerzumból 1. rész – Száguldozó kis zöld emberek

2019-04-05 09:45 | #blog

A Cambridge Egyetem Cavendish Laboratóriumának dolgozói 1967-ben új teleszkópot építettek, ami a világűrből érkező rádiójeleket vizsgálta. A modern technológia még gyerekcipőben járt, a teleszkóp az adatokat papírszalagon rögzítette, naponta kb 30 méteren, amit vizuálisan kellett elemezni. . A sziszifuszi feladatot egy lelkes doktorandusz diákra bízták. Az akkor 24 éves Jocelyn Bell néhány hónap leforgása alatt több kilométer adatot dolgozott fel és közben sikerült kiszúrnia egy szokatlan mintázatot, egy szabályos 1.3 másodpercenként ismétlődő rádiójelet, ami mindig az égbolt egy adott irányából érkezett. 

A rövid periódusidő és a szabályos ismétlődés miatt mesterséges jelnek tűnt, ezért Jocelyn témavezetője Antony Hewish először földi eredetűnek gondolta. Azonban további elemzések ezt a lehetőséget kizárták. Mesterséges jel a Naprendszeren kívülről? Ők maguk sem akarták elhinni, hogy egy távoli civilizáció üzenetét sikerült fogniuk, de más magyarázatot sem tudtak rá adni, ezért a rádióforrás első félhivatalos megnevezése az lett, hogy “Little Green Men 1” vagyis “Kis Zöld Emberek 1”.

Jocelyn Bell a Cambridge Egyetem Mullard Rádiócsillagászati Obszervatóriumánál 1968
Daily Herald Archívum

Jocelyn folytatta a munkát és rövid időn belül hasonló jelet talált az égbolt másik irányában is. Az, hogy több idegen faj pont egyszerre és hasonló jelzéssel akarná felvenni velünk a kapcsolatot már valóban lehetetlennek tűnt. Ez azt erősítette, hogy nem kis zöld embereket, hanem “csak” egy addig ismeretlen természeti jelenséget találtak. 1968-ban végül négy pulzáló rádióforrás megfigyelését publikálták, melyeket pulzároknak neveztek el. A magyarázatra ezután nem kellett sokat várni.

Pulzár by Nasa

Walter Baade és Fritz Zwicky még 1934-ben állt elő a neutroncsillagok létezésének ötletével. Szupernóva robbanás során egy csillag anyagának jelentős részét ledobja magáról, a visszamaradó csillagmag pedig saját gravitációjának hatására összeomlik. Ennek végterméke lehet egy szinte csak neutronokból álló extrém sűrűségű objektum, aminek óriási a mágneses tere és hihetetlen sebességgel forog. Egy ilyen neutroncsillag a mágneses pólusai irányába képes röntgensugárzást kibocsátani, és ha a mágneses tengelye nem esik egybe a forgási tengelyével, akkor mint egy kozmikus világítótorony körbe-körbe pásztázza az univerzumot. A sugarát csak akkor látjuk, amikor épp felénk fordul periódusonként egyszer, így valóban egy szabályosan pulzáló jelnek érzékeljük.

Egy pulzár sematikus ábrája, Készítette: Mysid in Inkscape, Pulsar schematic by Roy Smits alapján

Az első pulzár megfigyelés akkora jelentőséggel bírt, hogy 1974-ben Antony Hewish és Martin Ryle Nobel díjat kapott a felfedezésért. A pulzárok kutatása pedig azóta nagyon messzire jutott. A legfrissebb észlelés például, ha nem is olyan történelmi mint az első, de az egyik leglátványosabb. A VLA rádióteleszkóp segítségével sikerült láthatóvá tenni egy pulzárt ami a keletkezése során akkora lökést kapott, hogy közel 4 millió km/h sebességgel száguld el a szupernóva robbanás helyszínéről. A képen látható hatalmas buborék a robbanás törmelékének maradványa, tőle balra egy nagyon apró pont a távolodó pulzár ami siettében egy anyag csóvát húz maga után.

Az “Ágyúgolyó” pulzár: PSR J0002+6216 Composite by Jayanne English, University of Manitoba

Ki is az a Kis-Tóth Ági? "A családomnak eddig négy generációja nőtt fel a Táncsics Gimnáziumban, velem együtt. Mondhatni tősgyökeres kaposvári vagyok, bár a kíváncsiságom azóta messzire vitt. Először a matematika varázsolt el, majd a fizika kerített hatalmába, főleg az asztrofizika. Mostanában az előbbit tanítom, az utóbbit kutatom, közben pedig nap mint nap próbálom megmutatni az embereknek, hogy a tudományok nem csak hihetetlenül érdekesek, de érthetőek is!"

Szerző: Kis-Tóth Ágnes