A Somogyi Hírlap főszerkesztőjének pártállami múltjáról és pálfordulásairól ír a Magyar Narancs

Kpsvr.hu

2019-04-11 12:05:11
Lehetséges kétszer ugyanabba a szerkesztőségbe lépni? – teszi fel a kérdést a cikk felütésekor a Magyar Narancs szerzője, aki rögtön a választ is megadja: Lengyel János 1989-ben az MSZMP, majd 2016-ban a Fidesz „ejtőernyőseként” került a megyei napilaphoz.

Az írás apropóját az adta, hogy Lengyel az elmúlt időszakban főszerkesztői minőségében írt a Lengyel Róbert siófoki polgármester Facebook-oldalához hozzászólóknak, nem ritkán minősítve, kioktatva őket, sőt, akadt, akivel egyenesen közölte: tudja ám, hogy ott volt az ellenzéki tüntetésen. 

A Narancs cikke ezután végigveszi a Somogyi Hírlap főszerkesztőjének pályafutását onnantól, hogy 1987 augusztusában az MSZMP Somogy megyei pártbizottságának politikai munkatársává nevezték ki, egészen addig, hogy 2016 decemberétől a Mészáros Lőrinc tulajdonába került Mediaworks vezetése a megyei napilap főszerkesztőjévé tette. A köztes életutat dokumentumokkal és újságcikkekkel hitelesítik, az 1990 előtti időkből még a hithű kommunista képe tűnik elő, aki amellett, hogy megszervezte a somogyi MSZMP-tagok utazását Kádár János temetésére, igencsak kritikusan szemlélte a változást akaró ellenzéket.

„A kialakult helyzetet higgadtan értékelők látják: radikálisok és fundamentalisták, önjelölt próféták és köpönyegforgatók, az új elit és annak sleppje igyekeznek biztosítani saját jövőjüket...  A retorika rendszerint a megegyezésről szól, ám a hangulatkeltés (…) inkább leszámolást ígér. S mindezt a nép nevében? Mit kér valójában a nép? Valóban „kommunisták” feliratú koporsót, amelybe fillérekért szögeket lehet ütni?” – idéz a Magyar Narancs egy 1989 szeptemberében született cikkéből, majd egy alig egy hónappal későbbiből, ahol Lengyel Orbán Viktor kaposvári látogatásáról írt: „Az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységéről szóló beszámolóval együtt felvázolta a rendszerváltás „fideszes” programját… Magam is demokráciát akarok… Éppen ezért fogott el valami furcsa feszengés, amikor megtudtam az előadótól, hogy a kommunistáknak „menniük kell” (…) Bizony visszatetsző az, amikor a pozitív, részletes politikai programjának kifejtése helyett az MSZMP lejáratása az egyedüli, igazán jól megfogható szándék… ”

Bayer Zsolt a Somogyi Sajtklubban Fotó: Magyar Narancs

A Narancs azt is hozzáteszi, múltjának ezen része természetesen hiányzik a Somogyi Hírlap főszerkesztőjének Mediaworks honlapján olvasható életrajzából. Emellett megjegyzi: amióta Lengyel 2016 végén a Somogyi Hírlap élére került, több ezerrel esett a lap példányszáma – ahogy egy volt előfizető írta, „teljesen elfogadhatatlan az a mértéktelenül népbutító, végletekig egyoldalú, megosztásra törekvő, ellenséggyártó szándék, melyet a tulajdonosváltás óta a lap sugároz” –, mely ma már alig éri el a tízezret. 

A cikkből kiderül, lelkes pártállami múltja láthatóan nem zavarja a Fidesz-KDNP holdudvarát, hiszen Lengyel aktív tagja a tavalyi választások előtt a Somogy TV-n elindított, s most, az EP-választás közeledtével újraélesztett Somogyi Sajtóklubnak, ahol többek között Bayer Zsolt oldalán tetszeleg, és ekézi Lengyel Róbert független siófoki polgármestert.

A Magyar Narancs teljes cikkét itt olvashatják.

Forrás: Magyar Narancs

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.