A kivitelező az Anna utca és a Dózsa György utca közötti szakaszon végzett a távhővezeték bővítésével, így a Széchenyi tér felől érkezők újra behajthatnak a Fő utcába. A következő egy hónapban a Széchenyi tértől a Bajcsy-Zsilinszky utcáig végeznek munkálatokat.
Ez idő alatt a két sávból csak egy lesz használható. A vezetékfektetést követően a burkolatot csak ideiglenesen állítják helyre, majd a tömörödési időszakot követően, még az idei évben újraaszfaltozzák a teljes forgalmi sávot. A beruházás célja, hogy a környezetbarát és olcsó energia az eddigieknél is több kaposvári közintézményben legyen jelen, gazdaságosabbá téve a működtetésüket és fenntartásukat.
A szempilla-hosszabbítás az elmúlt évek során forradalmi fejlődésen ment keresztül, a technológiák tökéletesítése pedig új szintre emelte ezt a szépségápolási eljárást.
Ha a jövődet a szépségiparban képzeled el, és már fontolgatod, hogy belevágsz egy saját vállalkozásba, akkor érdemes alaposabban utána járnod, milyen lehetőségekkel élhetsz.
A fa az egyik legősibb és legkedveltebb építőanyag, köszönhetően kedvező tulajdonságainak, természetes szépségének és tartósságának, azonban a hosszú élettartam érdekében rendszerint valamilyen felületkezelést igényel.
A híroldalakon egyre többször jelenik meg a téli szezonnal kapcsolatos sütés-főzés. Ön ismeri az elengedhetetlen téli konyhai eszközöket egy modern háztartásban, ahol fontos az egészségtudatosság? Összegyűjtöttük, hogy melyek nem hiányozhatnak egy modern konyhából!
A jövő évben is több hosszú hétvége várható, amelyek kiváló lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit kimozduljunk és elutazzunk. A cikkben összegyűjtöttünk olyan belföldi és külföldi helyeket, ahova megéri ellátogatni néhány napra.
Rohanó életmódunk támogat minden olyan fejlesztést, amit az otthonunk kényelmében, időhöz nem kötve tudunk végezni. Így kezdtek el egyre szélesebb körben terjedni a lágylézer-készülékek is, amelyek újszerű megoldást kínálnak az egészség helyreállítása érdekében.
A hírekben gyakran hallunk arról, milyen konfliktusokat okoz, amikor a kutyatartók a séta során nem szedik fel a kedvencük által hagyott “szeretetcsomagokat” a járdáról vagy a fűből, és ez érthető módon zavar másokat.
A hírek szerint ezen a télen sem kell túlzottan nagy fagyokra számítani. Mostanság december közepéig bőven megfelelőek voltak az időjárási körülmények a faültetéshez. Könnyen elképzelhető, hogy idén akár karácsonyig is ültethetünk facsemetéket.
A mosdóhasználat gyakorisága nemcsak életmódbeli szokásainkat tükrözi, de egészségi állapotunkról is fontos jelzéseket adhat. Az, hogy naponta hányszor látogatjuk a mellékhelyiséget, szoros összefüggésben áll a folyadékbevitelünkkel, életmódunkkal és szervezetünk működésével.
Amennyiben elöregedett nyílászáróinak cseréjét tervezi, bízza szakemberekre az ablakok és az ajtók beépítését, ugyanis csak így biztosítható azok megbízható működése hosszú távra.
Ha van egy üres, kihasználatlan lakásod, amit szeretnél pénzkereseti forrássá alakítani, az ingatlan bérbeadása remek lehetőség lehet számodra. Egy jól megkötött bérleti szerződéssel rendszeres bevételhez juthatsz anélkül, hogy folyamatosan időt és energiát kellene szánnod rá.
Annak ellenére, hogy sokat viccelünk a horkolással, súlyos egészségügyi problémákat is jelezhet. Együttjárhat ugyanis alvási apnoével is, ami nemcsak az alvás minőségét rontja, hanem egyéb egészségkárosító hatásai is vannak. A jó hír, hogy ma már segíthetünk ezen. Hogyan? Ezt foglaljuk most össze röviden.
A magas vérnyomás az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá válik. Az évek során az artériák rugalmassága csökken, ami megnöveli a vérnyomást. A szív- és érrendszer idővel gyengébbé válik, és kevésbé képes alkalmazkodni a gyors változásokhoz.
DIY, do it yourself, vagyis csináld magad! – az otthoni barkácsolást egyre többen művelik, a mozgalom évről évre népszerűbb. Legyen szó akár egy egyszerű bútorátalakításról, akár egy komplexebb projektről, sokan maguk vágnak bele a munkába.
Aligha létezik kézzelfoghatóbb ágazat, mint az építőipar – és olyan is, amelyik több munkást, szakembert vagy akár magasan képzett diplomást foglalkoztat összességében. Amíg a világban zajlanak építkezések, addig a munkalehetőségek is folyamatosak – így van ez Magyarországon is, és nemcsak a fővárosban, hanem a vidéki régiókban is. Győr, Pécs, Kaposvár, Szeged, Debrecen – szinte mindenhol találhatunk valamilyen állást építkezésen.
A hírekben sokszor hallhatjuk, hogy milyen gyakoriak az utóbbi időben az adathalász típusú támadások. A kiberbűnözők napjainkban azzal a trükkel próbálnak adatokat kicsikarni az áldozataikból, hogy hamis színben tüntetik fel magukat.
A hírekben gyakran találkozhatunk kihagyhatatlan ajánlatokkal. Ezek közé tartozhat, amikor ellenállhatatlan árakon találunk kitűnő minőségű, elegáns, és felettébb kényelmes ülőgarnitúrát. Ha korrekt kínálatra bukkanunk, érdemes figyelni arra is, hogy nívós terméket szerezzünk be.
Sokszor hallani a híroldalakon, divatmagazinokban azokról a ruhadarabokról, amelyek elengedhetetlen elemei a kényelmes, mindennapi ruhatárnak, amelyek nem csupán a hűvösebb időszakban viselhetők, hanem az év bármely szakában.