Jelentős károkat okozott a megyében az esőzés – KÉPEK!

2019-06-20 13:11 | #Kékfény #Zöld

Alacsonyabban fekvő épületrészeket, pincéket, udvarokat és lakásokat öntött el csapadékvíz. Tizenhét helyszínen kellett a tűzoltóknak szivattyúval beavatkozni. Ezen kívül három épületet villámcsapás ért a megyében, kilenc alkalommal pedig útra, épületre és parkoló autókra dőlt fákat távolítottak el a tűzoltók.

A megye hivatásos, önkormányzati és önkéntes egységei órákon át dolgoztak a károk felszámolásán.

Tegnap délután Fonyódon okozott gondot a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső. Tucatnyi bejelentés érkezett a katasztrófavédelem műveletirányító ügyeletére, szinte egy időben. A térdig érő víz miatt a 7-es főút egy part közeli szakaszát le is kellett zárni a forgalom elől. A Szent István utcában, egy garázsban egy méter magasan állt az esővíz. A balatonboglári önkormányzati tűzoltók szivattyúval dolgoztak a kár felszámolásán. 

A Hunyadi János utcában egy hivatalból érkezett segélykérés, hogy az épületbe betört a víz, és iratokat, dokumentumokat veszélyeztet. A marcali hivatásos tűzoltók vonulás közben egy vízben elakadt járművet is kiszabadítottak, ugyanis a 7-es főút fonyódi szakaszán 500 méter hosszan térdig ért a víz.

Balatonfenyvesen a Mária utcában fa dőlt egy parkoló autóra, a gépjárművet a marcali hivatásos tűzoltók szabadították ki a fa alól. Balatonföldváron a Szigligeti utcában fa ágai dőltek rá a villanyvezetékre, a siófoki hivatásos tűzoltók motorfűrésszel távolították el az ágakat. A délutáni vihar továbbhaladtával pedig Nagyatád, Barcs és Kaposvár térségében is a tűzoltók segítségét kérték a károk felszámolásában.

Forrás: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Fotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság