„Ha kell, mi magunk szigeteljük az iskolát”

Kpsvr.hu

2019-07-18 14:49:50
A Szemeco Kft. gondatlansága és szakmai hozzá nem értése miatt májusban leázott és életveszélyessé vált a Gárdonyi iskola. A diákok a Klebelsberg kollégiumban fejezték be a tanévet, és jelen állás szerint komoly az esély, hogy az újat is ott kell majd elkezdeniük., még úgy is, hogy a városvezetés és a Szemeco ígérete szerint a nyáron sikerül kijavítani a hibákat, s befejezni az épület korszerűsítését. Ezt azonban a Gárdonyi szülői közössége erősen kétli.

– Egyelőre semmit sem lehet látni az energetikai fejlesztésből, csak megemelték az iskola tetejét, ami így vélhetően most egy hatalmas úszómedence – jegyezték meg a szülők, akikkel az intézménynél találkoztunk. – Felháborító a városvezetés hozzáállása, semmilyen kommunikációt nem folytat velünk, csak annyit tudunk, amennyit az igazgató elmondhat nekünk. Ezek alapján úgy tudjuk, hogy Szita Károly polgármester engedményt ad a Szemecónak, ha a két érintett iskolát, a Gárdonyit és a Toldit időben befejezi. Ha tanévkezdésre végez a cég, akkor elengedik a kötbért a többi városi beruházásnál, ahol a Szemeco a kivitelező.

Úgy tűnik tehát, Szita Károly a színfalak mögött kicsit megdorgálta a Szemecót, viszont egyik kezével büntet, a másikkal simogat a polgármester, hiszen engedi, hogy a cég a többi helyi beruházása kárára hozza helyre a hibáját – a Szemecónak ugyanis láthatóan nincs elég kapacitása, hogy a vállalt kaposvári projekteket az előírt időre befejezze.

A Toldi iskolánál, ahogyan a Gárdonyinál is az udvaron halomban áll az építési törmelék, melynek egy része veszélyes hulladék. Az épületen belül is áldatlan állapotok uralkodnak, a szülők elmondása szerint az alsós osztálytermek ablakán befolyt a szennyezett esővíz. Egyikük szerint már korábban is jelentkeztek problémák, asztmás gyerekének a tünetei felerősödtek az építkezés ideje alatt. 

– A bejelentést követően, miszerint szeptember elsejére kész lesz a suli, két napig rendesen dolgoztak a munkások, elsősorban az épület hátsó részén – állították a szülők. – Azóta viszont szinte megállt a munka. Néha látni két-három munkást a tetőn, akik az épületet fóliázzák le sokadszorra. Akárhányszor jön az eső, arra várunk, mikor szólnak a tanárok telefonon, hogy segítsünk kipakolni az épületből. Mert számunkra legalább fontos az iskola, amint megtudtuk, hogy leázott, egyből mindenki jött segíteni, s több szülő ajánlotta fel, hogy amint be lehet menni az épületbe, szívesen kifestenek egy-két termet, segítenének a renoválásban. A leázással amúgy nemcsak az eddig elvégzett energetikai felújítás veszett kárba, de az egy éve lecserélt ablakok is veszélybe kerültek, emellett a Gárdonyi-bálon összegyűjtött alapítványi pénzből vett tanszerek és tornaszerek jelentős része használhatatlanná vált. Az egyetlen pozitívum, hogy ahogy a Toldinál, úgy itt is sikerült megmenteni az interaktív táblákat.

A gárdonyis szülők állították, a Szemeco kérte, az iskola még hétvégenként is maradjon nyitva, hogy folyamatosan dolgozhassanak. Ennek ellenére szerdán, amikor körbejártuk az épületet, csak 3-4 ember dolgozott ímmel-ámmal.

– Szerintem nem mer elénk állni a Szemeco, azok után, amit művelt – jegyezte meg gúnyosan az egyik felháborodott szülő. – De nem hagyhatjuk annyiban a dolgot, hiszen fontosak a gyerekeink és fontos nekünk ez az iskola is. Ha kell, magunk leszigeteljük az iskolát, ha nincsen munkaerő, csak mutassák meg, hogyan kell. Mi, szülők megcsináljuk, csak kész legyen a gyerekeinknek tanévkezdésre, mert ez nem állapot!

Pedig van rá esély, hogy a tanévet a Klebelsberg kollégiumban kell elkezdeniük a gyerekeknek, ami messze nem ideális helyszín, például a különböző sportfoglalkozásokat nem lehet megtartani a kollégiumban. A szülők persze érthető módon elkeseredettek, mérgesek és tehetetlennek érzik magukat. A Szemeco pedig láthatóan megteheti, hogy nem foglalkozik velük, tudván, hogy a város úgysem fogja őket megbüntetni.

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: Bogdán Erik

Szólj hozzá!

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.