Ápolókra és gondozottakra támadt a szociális otthonban élő nő

Kpsvr.hu

2019-08-06 12:42:50
A Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal az 50 éves nővel szemben, aki egy Somogy megyei szociális otthonban terrorizálta az ápolókat és a gondozottakat.

Az agresszív, kötekedő magatartása miatt már korábban is több konfliktust okozó asszony 2018 októberében azért lett indulatos, mert részt kellett vennie a mosdó kitakarításában. Miután a kiabáló vádlottat az ápoló nem tudta megnyugtatni, a földszintre akarta kísérni, hogy a többi lakót ne zavarja. A lépcsőn lefelé menet azonban az asszony agresszívvé vált, és a sértett felé rúgott.

Ekkor több ápoló is a kollégájuk segítségére sietett, azonban közös erővel sem tudták megfékezni a tomboló vádlottat, aki többször megrúgta és megkarmolta az nővéreket, volt olyan, akit rövid ideig fojtogatott is. Végül sikerült megtörniük az asszony ellenállását, de az eset során közülük hárman is könnyű sérüléseket szereztek.

Egy másik esetben a vádlott 2019 februárjában bement az egyik gondozott férfi szobájába azért, hogy pénzt kérjen tőle. Ezt azonban szóvá tette a szoba másik két lakója, mivel az ápolók már többször megkérték, hogy ne keresse fel ezt a szobát. Az asszony a rendreutasítástól indulatba jött, és az egyik – egyébként kerekes székben ülő – sértettet lábon rúgta, míg a másik szintén mozgáskorlátozott sértettet ellökte, majd a kezét megrúgta és megkarmolta. A két, védekezni csak korlátozottan képes férfi a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett el.       

Az ügyészség az asszonnyal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Forrás: Kaposvári Járási Ügyészség

Fotó: pexels.com

Szólj hozzá!

Hogyan védekezhetünk a futásteljesítmény-csalás ellen Magyarországon?

A használt autók piacán egyre nagyobb gondot jelent a futásteljesítmény manipulálása, vagyis a kilométerórák illegális visszaállítása. Ez a jelenség Európában különösen elterjedt, és komoly kihívást jelent mind a vásárlók, mind a hatóságok számára. A probléma nem új keletű, de az utóbbi években a technológiai fejlődés ellenére is virágzik, és egyre nehezebb felismerni a csalásokat.

A természetes szépségápolás titka

Napjaink rohanó világában egyre többen fordulnak a természet felé, nemcsak életmódjukban, hanem szépségápolási szokásaikban is. A természetes alapanyagokból készült kozmetikumok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és nem véletlenül.

Modern irodaberendezés a 21. században

Az irodabútorok világa folyamatosan változik. A mai modern irodai környezetek kialakítása már nem csupán a funkcionalitásra helyezi a hangsúlyt, hanem az esztétikum és a fenntarthatóság is előtérbe kerül.

Természetes megoldások a menopauza tüneteinek kezelésére

A menopauza időszaka számos nő életében jelent kihívást, köszönhetően a jelentős hormonális változásoknak.

Élmények: az igazi értékek a modern világban

Az emberek évezredek óta keresik a boldogság titkát.

Milyen eszközökkel védhetjük a kezünket munkavégzés közben?

Fizikai munkavégzés esetén sok esetben célszerű óvni, védeni a kezünket attól, hogy megsérüljön. Manapság már rengeteg különféle típusú munkavédelmi kesztyű létezik. Az egyszer használatos gumikesztyűktől kezdve az általános védőkesztyűkön át vágásbiztos kesztyűket is be lehet szerezni. 

Fedezd fel a legújabb szemöldökfestési megoldásokat!

A szemöldökünk meghatározza az arcunk keretét, és bár apró részletnek tűnhet, nagy hatással van a megjelenésünkre. A piacon elérhető új technológiák és termékek segítenek elérni a tökéletes színhatást, amire minden szépségápolási rajongó vágyik.

Milyen lehetőség adott a múlt titkainak feltárására?

Az épített örökség megőrzése és megértése a múlt iránti tisztelet kifejezése, és lehetőség arra, hogy új összefüggéseket állítsunk fel történelmünkről. Az évszázadokkal ezelőtt felhúzott épületek rejtett kincsei gyakran a modern technológiák segítségével tárhatók fel, amelyek az archeológusok, építészek és mérnökök munkáját is nagyban megkönnyítik.

Mit tudnak az igazán modern sütők?

Aki szeret a konyhában tenni-venni, az bizonyára egyetért azzal az állítással, miszerint a minőségi alapanyagok a legfontosabbak egy finom étek elkészítésekor. Ám ugyanilyen lényeges az is, milyen eszközökkel dolgozunk.

Megéri csúszásgátlós zoknit viselni sportolás közben?

Aki sportolni szeretne, célszerű ügyelnie arra, hogy milyen felszerelésekben teszi ezt - erről a szakmai hírekben is sokat olvashatunk.

Hogyan kíméljük a derekunkat? – A megfelelő szék kiválasztása

A hát- és derékfájás manapság az egyik leggyakoribb egészségügyi panasz, főként az irodai dolgozók körében. Ha egész nap ülőmunkát végzünk, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen testtartással és milyen széken töltjük a napot. 

Így segíthet egy egyszerű otthoni teszt a horkolás megszüntetésben

Ez a teszt, amiről most szó lesz, nem egy tudományos orvosi vizsgálatot takar, hanem egy otthoni önvizsgálatot. Persze előfordulhat, hogy így sem jutunk közelebb a megoldáshoz, de egy képet mindenképpen kapunk az állapotunkról.

Bali – a felfedezésre érdemes gyöngyszem

Bali szigete maga a megtestesült varázslat. Az indonéziai sziget minden egyes négyzetkilométere bámulatos, de talán még ennél is lenyűgözőbb az ottani élet misztikuma. Ha arra jársz, vajon te is úgy érzed majd, hogy belépsz a csendes-óceáni álomvilágba?

Ezeket a szervezeteket érinti a NIS2 irányelv bevezetése

Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen szervezeteket és nagyvállalatokat érint a 2024 októberében bevezetésre került NIS2 irányelv, amelyről értesülhettünk a hírekből is. Ez a szigorúbb szabályozási háttér stabilabb alapra helyezheti a kibertérben való tevékenységeket.

Az UV lámpa szerepe a modern szépségápolásban 

A szempilla-hosszabbítás az elmúlt évek során forradalmi fejlődésen ment keresztül, a technológiák tökéletesítése pedig új szintre emelte ezt a szépségápolási eljárást.

Vállalkozói lehetőségek a szépségiparban: Hogyan indítsd el sikeresen saját üzleted?

Ha a jövődet a szépségiparban képzeled el, és már fontolgatod, hogy belevágsz egy saját vállalkozásba, akkor érdemes alaposabban utána járnod, milyen lehetőségekkel élhetsz. 

Hogyan kezeljük a bel- és a kültéri fafelületeket?

A fa az egyik legősibb és legkedveltebb építőanyag, köszönhetően kedvező tulajdonságainak, természetes szépségének és tartósságának, azonban a hosszú élettartam érdekében rendszerint valamilyen felületkezelést igényel.

Téli konyhai eszközök a modern háziasszonyoknak

A híroldalakon egyre többször jelenik meg a téli szezonnal kapcsolatos sütés-főzés. Ön ismeri az elengedhetetlen téli konyhai eszközöket egy modern háztartásban, ahol fontos az egészségtudatosság? Összegyűjtöttük, hogy melyek nem hiányozhatnak egy modern konyhából!

Belföldi és külföldi helyek, ahova érdemes ellátogatni egy-egy hosszú hétvége alkalmával

A jövő évben is több hosszú hétvége várható, amelyek kiváló lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit kimozduljunk és elutazzunk. A cikkben összegyűjtöttünk olyan belföldi és külföldi helyeket, ahova megéri ellátogatni néhány napra. 

Új eszköz az egészségmegőrzés támogatására

Rohanó életmódunk támogat minden olyan fejlesztést, amit az otthonunk kényelmében, időhöz nem kötve tudunk végezni. Így kezdtek el egyre szélesebb körben terjedni a lágylézer-készülékek is, amelyek újszerű megoldást kínálnak az egészség helyreállítása érdekében.