Folytatódik az aláírásgyűjtés a szülészetért!

Kpsvr.hu

2019-08-06 14:12:33
Egy héttel ezelőtt írt cikkünkben a KPSVR.hu körbejárta a felújításra szoruló szülészet helyzetét. Számtalan ígéretet kaptak már a kaposváriak az épület renoválására, de eddig ez nem történt meg. Szombaton pedig a Kaposváriakért Egyesület bejelentette, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek a szülészet felújításának érdekében. Nem sokkal később, hétfőn, Szita Károly újra megígérte, felújítják a szülészetet. Mivel a Kaposváriakért Egyesület szerinte ez csak egy újabb üres ígéret, folytatják az aláírásgyűjtést.

Szita Károly egy közleményében jelentette ki, hogy a szülészet megújulása kezdetét vette, amit az új műszerek beszerzésével fognak kezdeni. Az erre a célra kiírt közbeszerzést itt olvashatják el. Az új eszközök megszerzése és beüzemelése eddig sem volt kérdéses, az igazi probléma még mindig a szülészet épületének állapota, amire a már egyszer kiírt közbeszerzés határideje lejárt, mert senki sem vállalta el a beruházás kivitelezését.

A Kaposi Mór Oktató Kórház vezetése a szülészeti épület kiviteli terveit elkészíttette, a kormányzati beruházásokért felelős szerv, az Állami Beruházási Ügynökség pedig ezen a héten elindítja a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást – írja a KaposvárMost. Még öt napja van az Állami Beruházási Ügynökségnek, hogy beváltsák az ígéretet. Viszont ha ténylegesen csupán egy hétre és szándékra van szükség egy ilyen beruházás elindításához, miért nem történt meg eddig?

Nem csak szerkesztőségünk áll szkeptikusan Szita bejelentésé előtt, hanem a Kaposváriakért Egyesület, és polgármester-jelöltjük Horváth Ákos is, akik egy közleményben vonták kérdőre a beruházás legitimitását, és bejelentették, folytatni fogják az aláírásgyűjtést:

„A Kaposváriakért Egyesület és polgármesterjelöltje, Horváth Ákos sikerként könyveli el, hogy a kormány felfigyelt a szülészet felújításáért indított aláírásgyűjtésre, és aktivitást mutat az ügyben. Ebből is látható, hogy képesek vagyunk a hatalmat befolyásolni.

De ne felejtsük el: közel két éve jelentette be Szita Károly, hogy felújítják a szülészetet. Azóta sem történt semmi, így nem állhatunk meg! Emlékezzünk vissza a gumiégetőre: nem volt elég csak mondani, hogy nem kell nekünk az a beruházás, hanem közel 20 ezer aláírást kellett összegyűjteni, hogy 2016-ban ne épüljön meg a gumiégető. Ez persze nem jelent garanciát, hogy véglegesen letettek volna erről a tervről, de akkor a 20 ezer aláírás eredményt hozott. 

A szülészet esetében is az fog számítani, mennyi aláírást tudunk összegyűjteni. Ha sokat, akkor felújítják, ha keveset, akkor marad az ígérgetés, amiben a polgármester kiváló teljesítményt nyújt.

Hiszen korábban megígérte többek között a taszári repülőtér beindítását és vele együtt több ezer új munkahelyet, a Füredi II. laktanya hasznosítását, a levéltár egykori épületének rendbetételét, illetve a Kapos folyóra egy sétány kialakítását. Ígéret ígéret hátán. A szülészet esetében ismét elhangzott az ígéret, de nincs időpont, mikor kezdik, nincs határidő, nincs meg az összeg, mennyiből készül el, és nincs kivitelező sem. Ismét egy nehezen hihető ígéret!

Nekünk, kaposváriaknak kell elintéznünk, hogy fel legyen újítva a szülészet. Az aláírásunk lesz a garancia, hogy a leendő édesanyák méltó körülmények között élhessék meg gyermekük világra jöttének pillanatát”.

Amíg Szita Károly nem váltja le az üres ígéreteit tettekre, addig a Kaposváriakért Egyesület, és Horváth Ákos nem fogja abbahagyni a küzdelmet a kaposvári szülészetért!

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: KPSVR.hu

Szólj hozzá!

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.