KE: Megvan az első siker, de ez még nem jelent semmit

Kpsvr.hu

2019-09-04 09:25:50
A Kaposváriakért Egyesület, az ellenzéki pártok és Horváth Ákos független polgármester-jelölt által kezdeményezett, a szülészet felújítása érdekében indított aláírásgyűjtésnek köszönhetően kiírták a szülészet felújításáról a közbeszerzést. Bár Szita Károly össze-vissza hazudozott a közbeszerzést illetően, az aláírásgyűjtés nem állt le, így a Kaposváriakért Egyesület most elkönyvelheti első igazi sikerét.

Megkérdeztük a Kaposváriakért Egyesület elnökét Fejes Istvánt, mit szól a közbeszerzés kiírásához és akciójuk sikeréhez?

– Örül, hogy sikerült ilyen hamar nyomást gyakorolni a hatalomra és egy jelentős lépést kikényszeríteni. Több mint 2500 aláírást gyűjtöttünk össze és már ettől is megretten a hatalom. Volt értelme elkezdeni, de ez még nem biztosíték, mivel az előző közbeszerzés is sikertelen volt. Amíg nincs kivitelező, addig nem hagyhatjuk abba a munkát, mert sajnos tartok tőle, hogy csak azért írták ki a közbeszerzést, hogy a választások közeledtével elmondhassák: tettünk a szülészet felújításáért – fejtette ki álláspontját Fejes István.

Horváth Ákos polgármester-jelölt is hasonlóan vélekedik az aláírásgyűjtés sikeréről. 

– Mikor elvállaltam a felkérést, szinte azonnal, nagyon sok kaposvári polgár keresett meg különböző problémákkal. Ijesztő, mennyi terhet cipelnek, mennyire nem látják értelmét annak, hogy bármit is szóvá tegyenek a jelenlegi városvezetés felé. Pont így volt ez a szülészettel is. Nemrég körbejártam az épületet, minden úgy néz ki, úgy maradt, mint 22 éve, mikor első lányom született. Tessék csak elolvasni a Polgármester 2 évvel ezelőtti cikkét, melyben ő is azt mondja, idézem: „a jövő kaposvári generációi a szomszédos megyék kórházaiban látják meg a napvilágot”. Még Szita Károly sem titkolta, a kaposváriak egy jelentős része nem Kaposváron szülnek. Ez a polgárok reflexiója a méltánytalan állapotokra. Azonban ezzel évekig nem foglalkoztak, nem tettek semmit ez ellen. Nem is értem, hogyan maradhatott ki az élet kezdetének helyt adó épület felújítása egy több mint 17 milliárd forintos beruházásból? – fejtette ki véleményét Horváth Ákos.

A közbeszerzés kiírásával kapcsolatba azonban a független polgármester-jelöltnek is vannak fenntartásai, sőt attól tart, hogy ezt a beruházást is a kontármunkát végző Szemeco Kft. fogja megkapni, ha egyáltalán jelentkezik rá bármilyen kivitelező.

– A közbeszerzés, amit most kiírtak pedig szintén nem ad sok okot a bizakodásra. Aki veszi a fáradtságot, s utána néz, olvashatja a feltételeit: 3 megelőző évi, nettó 1 milliárd forint bevétel, 2500 négyzetméternyi egészségügyi intézet felújítása, 420 nap kivitelezési idő. Könnyen sejthető, hogy mely cégek indulnak, és tudják kielégíteni ezeket a feltételeket. Egy biztos, kaposvári cég biztos nincs köztük! Az iskolákat gyalázó céget nem tekintem annak! – tette hozzá Horváth Ákos.

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: KPSVR.hu

Szólj hozzá!

Hogyan védekezhetünk a futásteljesítmény-csalás ellen Magyarországon?

A használt autók piacán egyre nagyobb gondot jelent a futásteljesítmény manipulálása, vagyis a kilométerórák illegális visszaállítása. Ez a jelenség Európában különösen elterjedt, és komoly kihívást jelent mind a vásárlók, mind a hatóságok számára. A probléma nem új keletű, de az utóbbi években a technológiai fejlődés ellenére is virágzik, és egyre nehezebb felismerni a csalásokat.

A természetes szépségápolás titka

Napjaink rohanó világában egyre többen fordulnak a természet felé, nemcsak életmódjukban, hanem szépségápolási szokásaikban is. A természetes alapanyagokból készült kozmetikumok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és nem véletlenül.

Modern irodaberendezés a 21. században

Az irodabútorok világa folyamatosan változik. A mai modern irodai környezetek kialakítása már nem csupán a funkcionalitásra helyezi a hangsúlyt, hanem az esztétikum és a fenntarthatóság is előtérbe kerül.

Természetes megoldások a menopauza tüneteinek kezelésére

A menopauza időszaka számos nő életében jelent kihívást, köszönhetően a jelentős hormonális változásoknak.

Élmények: az igazi értékek a modern világban

Az emberek évezredek óta keresik a boldogság titkát.

Milyen eszközökkel védhetjük a kezünket munkavégzés közben?

Fizikai munkavégzés esetén sok esetben célszerű óvni, védeni a kezünket attól, hogy megsérüljön. Manapság már rengeteg különféle típusú munkavédelmi kesztyű létezik. Az egyszer használatos gumikesztyűktől kezdve az általános védőkesztyűkön át vágásbiztos kesztyűket is be lehet szerezni. 

Fedezd fel a legújabb szemöldökfestési megoldásokat!

A szemöldökünk meghatározza az arcunk keretét, és bár apró részletnek tűnhet, nagy hatással van a megjelenésünkre. A piacon elérhető új technológiák és termékek segítenek elérni a tökéletes színhatást, amire minden szépségápolási rajongó vágyik.

Milyen lehetőség adott a múlt titkainak feltárására?

Az épített örökség megőrzése és megértése a múlt iránti tisztelet kifejezése, és lehetőség arra, hogy új összefüggéseket állítsunk fel történelmünkről. Az évszázadokkal ezelőtt felhúzott épületek rejtett kincsei gyakran a modern technológiák segítségével tárhatók fel, amelyek az archeológusok, építészek és mérnökök munkáját is nagyban megkönnyítik.

Mit tudnak az igazán modern sütők?

Aki szeret a konyhában tenni-venni, az bizonyára egyetért azzal az állítással, miszerint a minőségi alapanyagok a legfontosabbak egy finom étek elkészítésekor. Ám ugyanilyen lényeges az is, milyen eszközökkel dolgozunk.

Megéri csúszásgátlós zoknit viselni sportolás közben?

Aki sportolni szeretne, célszerű ügyelnie arra, hogy milyen felszerelésekben teszi ezt - erről a szakmai hírekben is sokat olvashatunk.

Hogyan kíméljük a derekunkat? – A megfelelő szék kiválasztása

A hát- és derékfájás manapság az egyik leggyakoribb egészségügyi panasz, főként az irodai dolgozók körében. Ha egész nap ülőmunkát végzünk, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen testtartással és milyen széken töltjük a napot. 

Így segíthet egy egyszerű otthoni teszt a horkolás megszüntetésben

Ez a teszt, amiről most szó lesz, nem egy tudományos orvosi vizsgálatot takar, hanem egy otthoni önvizsgálatot. Persze előfordulhat, hogy így sem jutunk közelebb a megoldáshoz, de egy képet mindenképpen kapunk az állapotunkról.

Bali – a felfedezésre érdemes gyöngyszem

Bali szigete maga a megtestesült varázslat. Az indonéziai sziget minden egyes négyzetkilométere bámulatos, de talán még ennél is lenyűgözőbb az ottani élet misztikuma. Ha arra jársz, vajon te is úgy érzed majd, hogy belépsz a csendes-óceáni álomvilágba?

Ezeket a szervezeteket érinti a NIS2 irányelv bevezetése

Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen szervezeteket és nagyvállalatokat érint a 2024 októberében bevezetésre került NIS2 irányelv, amelyről értesülhettünk a hírekből is. Ez a szigorúbb szabályozási háttér stabilabb alapra helyezheti a kibertérben való tevékenységeket.

Az UV lámpa szerepe a modern szépségápolásban 

A szempilla-hosszabbítás az elmúlt évek során forradalmi fejlődésen ment keresztül, a technológiák tökéletesítése pedig új szintre emelte ezt a szépségápolási eljárást.

Vállalkozói lehetőségek a szépségiparban: Hogyan indítsd el sikeresen saját üzleted?

Ha a jövődet a szépségiparban képzeled el, és már fontolgatod, hogy belevágsz egy saját vállalkozásba, akkor érdemes alaposabban utána járnod, milyen lehetőségekkel élhetsz. 

Hogyan kezeljük a bel- és a kültéri fafelületeket?

A fa az egyik legősibb és legkedveltebb építőanyag, köszönhetően kedvező tulajdonságainak, természetes szépségének és tartósságának, azonban a hosszú élettartam érdekében rendszerint valamilyen felületkezelést igényel.

Téli konyhai eszközök a modern háziasszonyoknak

A híroldalakon egyre többször jelenik meg a téli szezonnal kapcsolatos sütés-főzés. Ön ismeri az elengedhetetlen téli konyhai eszközöket egy modern háztartásban, ahol fontos az egészségtudatosság? Összegyűjtöttük, hogy melyek nem hiányozhatnak egy modern konyhából!

Belföldi és külföldi helyek, ahova érdemes ellátogatni egy-egy hosszú hétvége alkalmával

A jövő évben is több hosszú hétvége várható, amelyek kiváló lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit kimozduljunk és elutazzunk. A cikkben összegyűjtöttünk olyan belföldi és külföldi helyeket, ahova megéri ellátogatni néhány napra. 

Új eszköz az egészségmegőrzés támogatására

Rohanó életmódunk támogat minden olyan fejlesztést, amit az otthonunk kényelmében, időhöz nem kötve tudunk végezni. Így kezdtek el egyre szélesebb körben terjedni a lágylézer-készülékek is, amelyek újszerű megoldást kínálnak az egészség helyreállítása érdekében.