Kaposvári bűnbanda tört fel házakat Szlovéniában

Kpsvr.hu

2019-09-13 09:59:23
A Kaposvári Járási Ügyészség több rendbeli lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a három kaposvári férfival szemben, akik Szlovéniában elkövetett lopásokból jelentős összegű készpénzre és ékszerekre tettek szert.

A jelentős bűnözői múlttal rendelkező vádlottak egyikét korábban már elítélték egy Ausztriában elkövetett lopás miatt, a kiszabott 4 év börtönbüntetésből az eset előtt alig fél évvel szabadult.

A bűnbanda tagjai szervezetten, kifejezetten vagyon elleni bűncselekmények elkövetése céljából gépkocsival indultak Szlovéniába, ahol először egy Maribor melletti településen törtek fel egy családi házat. Ekkor több mint 200.000,-Ft értékű valutát, és 1 millió forintot meghaladó értékű ékszereket vittek magukkal.

Ezután egy osztrák határ mellett található, Mura-parti kisvárosba mentek, ahol szintén egy családi házba törtek be. A vádlottak az ingatlant teljesen felforgatták, így megtalálták a sértettek több millió forint értékű készpénzt rejtő széfjét és az ékszerekeit is, így zsákmányuk értéke pár ezer forint híján elérte a 8 millió forintot.

A három férfi ezután a lopott dolgokat az autójuk különböző pontjain – így a motorházban, a kesztyűtartóban, illetőleg a sebességváltó rudazata és a kardánbox műanyag burkolata alatti üregben - elrejtették, majd Magyarországra indultak.

A magyar rendőrök azonban nem sokkal az országba történő belépésüket követően közúti ellenőrzés alá vonták a gépkocsijukat, majd a lopott értékek felfedezését követően elfogták őket. Az ügyészség ezt követően a szlovén hatóságtól a büntetőeljárást átvette.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben – akik között visszaeső és a korábban elkövetett vagyon elleni bűncselekmények miatt különös visszaeső is található –börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság bűnösségük beismerése esetén a szabadságvesztés tartamát az egyik vádlott esetében 3 év 6 hónapban, míg a másik két vádlottal szemben 5 év 6 hónapban állapítsa meg.

A sértettek kára a magyar hatóságok gyors és hatékony intézkedése miatt teljes egészében megtérült.

Forrás: Kaposvári Járási Ügyészség 

Fotó: pexels.com

Szólj hozzá!

Hogyan védekezhetünk a futásteljesítmény-csalás ellen Magyarországon?

A használt autók piacán egyre nagyobb gondot jelent a futásteljesítmény manipulálása, vagyis a kilométerórák illegális visszaállítása. Ez a jelenség Európában különösen elterjedt, és komoly kihívást jelent mind a vásárlók, mind a hatóságok számára. A probléma nem új keletű, de az utóbbi években a technológiai fejlődés ellenére is virágzik, és egyre nehezebb felismerni a csalásokat.

A természetes szépségápolás titka

Napjaink rohanó világában egyre többen fordulnak a természet felé, nemcsak életmódjukban, hanem szépségápolási szokásaikban is. A természetes alapanyagokból készült kozmetikumok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és nem véletlenül.

Modern irodaberendezés a 21. században

Az irodabútorok világa folyamatosan változik. A mai modern irodai környezetek kialakítása már nem csupán a funkcionalitásra helyezi a hangsúlyt, hanem az esztétikum és a fenntarthatóság is előtérbe kerül.

Természetes megoldások a menopauza tüneteinek kezelésére

A menopauza időszaka számos nő életében jelent kihívást, köszönhetően a jelentős hormonális változásoknak.

Élmények: az igazi értékek a modern világban

Az emberek évezredek óta keresik a boldogság titkát.

Milyen eszközökkel védhetjük a kezünket munkavégzés közben?

Fizikai munkavégzés esetén sok esetben célszerű óvni, védeni a kezünket attól, hogy megsérüljön. Manapság már rengeteg különféle típusú munkavédelmi kesztyű létezik. Az egyszer használatos gumikesztyűktől kezdve az általános védőkesztyűkön át vágásbiztos kesztyűket is be lehet szerezni. 

Fedezd fel a legújabb szemöldökfestési megoldásokat!

A szemöldökünk meghatározza az arcunk keretét, és bár apró részletnek tűnhet, nagy hatással van a megjelenésünkre. A piacon elérhető új technológiák és termékek segítenek elérni a tökéletes színhatást, amire minden szépségápolási rajongó vágyik.

Milyen lehetőség adott a múlt titkainak feltárására?

Az épített örökség megőrzése és megértése a múlt iránti tisztelet kifejezése, és lehetőség arra, hogy új összefüggéseket állítsunk fel történelmünkről. Az évszázadokkal ezelőtt felhúzott épületek rejtett kincsei gyakran a modern technológiák segítségével tárhatók fel, amelyek az archeológusok, építészek és mérnökök munkáját is nagyban megkönnyítik.

Mit tudnak az igazán modern sütők?

Aki szeret a konyhában tenni-venni, az bizonyára egyetért azzal az állítással, miszerint a minőségi alapanyagok a legfontosabbak egy finom étek elkészítésekor. Ám ugyanilyen lényeges az is, milyen eszközökkel dolgozunk.

Megéri csúszásgátlós zoknit viselni sportolás közben?

Aki sportolni szeretne, célszerű ügyelnie arra, hogy milyen felszerelésekben teszi ezt - erről a szakmai hírekben is sokat olvashatunk.

Hogyan kíméljük a derekunkat? – A megfelelő szék kiválasztása

A hát- és derékfájás manapság az egyik leggyakoribb egészségügyi panasz, főként az irodai dolgozók körében. Ha egész nap ülőmunkát végzünk, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen testtartással és milyen széken töltjük a napot. 

Így segíthet egy egyszerű otthoni teszt a horkolás megszüntetésben

Ez a teszt, amiről most szó lesz, nem egy tudományos orvosi vizsgálatot takar, hanem egy otthoni önvizsgálatot. Persze előfordulhat, hogy így sem jutunk közelebb a megoldáshoz, de egy képet mindenképpen kapunk az állapotunkról.

Bali – a felfedezésre érdemes gyöngyszem

Bali szigete maga a megtestesült varázslat. Az indonéziai sziget minden egyes négyzetkilométere bámulatos, de talán még ennél is lenyűgözőbb az ottani élet misztikuma. Ha arra jársz, vajon te is úgy érzed majd, hogy belépsz a csendes-óceáni álomvilágba?

Ezeket a szervezeteket érinti a NIS2 irányelv bevezetése

Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen szervezeteket és nagyvállalatokat érint a 2024 októberében bevezetésre került NIS2 irányelv, amelyről értesülhettünk a hírekből is. Ez a szigorúbb szabályozási háttér stabilabb alapra helyezheti a kibertérben való tevékenységeket.

Az UV lámpa szerepe a modern szépségápolásban 

A szempilla-hosszabbítás az elmúlt évek során forradalmi fejlődésen ment keresztül, a technológiák tökéletesítése pedig új szintre emelte ezt a szépségápolási eljárást.

Vállalkozói lehetőségek a szépségiparban: Hogyan indítsd el sikeresen saját üzleted?

Ha a jövődet a szépségiparban képzeled el, és már fontolgatod, hogy belevágsz egy saját vállalkozásba, akkor érdemes alaposabban utána járnod, milyen lehetőségekkel élhetsz. 

Hogyan kezeljük a bel- és a kültéri fafelületeket?

A fa az egyik legősibb és legkedveltebb építőanyag, köszönhetően kedvező tulajdonságainak, természetes szépségének és tartósságának, azonban a hosszú élettartam érdekében rendszerint valamilyen felületkezelést igényel.

Téli konyhai eszközök a modern háziasszonyoknak

A híroldalakon egyre többször jelenik meg a téli szezonnal kapcsolatos sütés-főzés. Ön ismeri az elengedhetetlen téli konyhai eszközöket egy modern háztartásban, ahol fontos az egészségtudatosság? Összegyűjtöttük, hogy melyek nem hiányozhatnak egy modern konyhából!

Belföldi és külföldi helyek, ahova érdemes ellátogatni egy-egy hosszú hétvége alkalmával

A jövő évben is több hosszú hétvége várható, amelyek kiváló lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit kimozduljunk és elutazzunk. A cikkben összegyűjtöttünk olyan belföldi és külföldi helyeket, ahova megéri ellátogatni néhány napra. 

Új eszköz az egészségmegőrzés támogatására

Rohanó életmódunk támogat minden olyan fejlesztést, amit az otthonunk kényelmében, időhöz nem kötve tudunk végezni. Így kezdtek el egyre szélesebb körben terjedni a lágylézer-készülékek is, amelyek újszerű megoldást kínálnak az egészség helyreállítása érdekében.