Hiába jelentették, mégis balesetet okozott a vízelvezető

2019-09-14 07:29 | #Kaposvár

A Galimberti utca elején lévő balesetveszélyes vízelvezetőt már többször is jelentették az ott lakók, köztük Gerhardt Attila, a Kaposváriakért Egyesület képviselőjelöltje is a kaposvári önkormányzatnak. A vízelvezető hibáit azonban nem tudta normálisan kijavítani városvezetés, péntek délután pedig sikerült balesetet is okoznia a veszélyes csatornarácsnak.

– A vízelvezető feletti rácsok fülei már jó ideje meglazultak, ami miatt ez a rács elkezdett mozogni. Olyannyira, hogy már a saját súlyomtól is megemelkedett az egyik fele a rácsnak. Ezt lefényképeztem és felraktam a kátyúűzőre, erre felfigyelt Szita Károly, és megígérte, április 30-ra kijavítják a vízelvezetőt. Nagypénteken ki is vonultak nagyerővel, betonoztak, hegesztettek, festettek, de a végeredmény még talán rosszabb lett, mint amilyen előtte volt. A hét elejére pedig ez a rács teljesen kimozdult az eldeformálódott keretéből. Ezt szintén jeleztem a városgondnokság felé, nem léptek semmit az ügyben, péntek délután pedig megtörtént a baj – világosított fel minket a történtekkel kapcsolatban Gerhardt Attila.

Egy fiatal férfi pénteken autójával ráhajtott a vízelvezetőre, az autókerék felrántotta a rácsot, a kerék beleesett az alatta lévő verembe, aminek köszönhetően az autó alsó része leszakadt. A férfi ezután felhívta a rendőrséget, akik félig lezárták a Galimberti utca feljáróját néhány faág segítségével.

A slusszpoén, hogy kártérítés igénylése esetén az önkormányzatnak kell fizetnie az autóban esett károkért, ami azt jelenti, hogy a kaposvári adófizetők pénzéből fogják fedezni a károkat, amit egy olyan úthiba okozott, amit a kaposváriak pénzéből már egyszer „kijavított” az önkormányzat.

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: Bogdán Erik