Áder: a New York-i klímacsúcs teljesítette célját

Kpsvr.hu

2019-09-26 12:17:27
Áder János szerint a New York-i klímacsúcs teljesítette célját, lendületet adott az egyes országoknak az újabb cselekvésre a globális felmelegedés elleni küzdelemben, és ösztönözte a további vállalásokat, írja az MTI. Az FFF és a III. Globális Klímasztrájk résztvevői azt akarják elérni, hogy országaik és politikai vezetőik ne csak üres ígéretekkel tömjék a választók fejét a klímakatasztrófával kapcsolatban, hanem tegyenek is a krízis ellen. Kaposváron pénteken a Kossuth téren fognak tüntetni a klímaváltozás ellen a III. Globális Klímasztrájk keretein belül.

Áder János fel is szólalt a klímacsúcson, ahol bejelentette, Magyarország a következő három esztendőben közel 6 millió dollárt fordít a nemzetközi klímafinanszírozásra, aminek egy részével a zöld klímaalapot támogatja a globális felmelegedés elleni küzdelemben. „Magyarország a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, hogy a közös párizsi célunk teljesüljön” – tette hozzá a magyar államfő.

A köztársasági elnök szerdán négyszemközti megbeszélést folytatott Antonio Guterres ENSZ-főtitkárral, akivel szintén elemezték a klímaeseményt és megállapították: a mostani tanácskozás nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a decemberben esedékes chilei klímakonferencián előrébb lépjenek és a jövő évi londoni klímacsúcson az eddigieknél ambiciózusabb nemzeti vállalásokat tegyenek az államok a globális felmelegedés megállítására.

Magyarország vállalásai közül kiemelte, hogy az ország meg fogja tízszerezni 2030-ig a naperőművi kapacitását. Ezen kívül, szintén 2030-ra Magyarország befejezi a szén energetikai hasznosítását és "nem mondunk le az atomenergiáról". Utóbbi kapcsán Áder János úgy fogalmazott, hogy Magyarország egyetért a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel, az OECD-vel és azokkal a tudósokkal, akik szerint a párizsi klímavállalás nem teljesíthető az atomenergia használata nélkül.

Áder János ezek szerint teljes pálfordulást hajtott véghez a klímacsúcs előtt, ugyanis szeptember 20-án, A Kossuth Rádióban azt nyilatkozta, "nézzük meg, hogy mi a mi felelősségünk! A mértékét, történetiségét és az arányait nézzük meg: Magyarország a világ kibocsátásának 0,137 részét teszi ki, az Európai Uniónak is csak az egy százalékát. Tehát mikor arról beszélünk, hogy Magyarországon különböző intézkedéseket kell tenni a klímavédelem érdekében, akkor helyesen tesszük, hogy erről beszélünk, de jó, hogy ha látjuk, hogy a mi felelősségünk sokkal kisebb a bolygóért" – olvashatjuk Áder kijelentését a 444-en.

Ezzel szemben Áder a klímacsúcson azt a kijelentést tette, "Kevés olyan ország lesz 2030-ban amely elmondhatja magáról, hogy a megtett intézkedések következtében az általa megtermelt áram több mint 90 százaléka széndioxid-mentes lesz. Magyarország ezen kevés országok sorába fog tartozni".

A New York-i klímacsúcsot Antonio Guterres ENSZ-főtitkár azért hívta össze hogy ott a tagországok világos vállalásokat tegyenek, és ne üres ígéretekkel érkezzenek. 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Bruzák Noémi 

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.