Az ellenzék esélyei Kaposvár választókerületeiben 2. rész

Kpsvr.hu

2019-10-05 12:23:07
Az idei önkormányzati választáson a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP a Kaposváriakért Egyesülettel közösen állított jelölteket, akiket a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom is támogat, azaz elvileg nem oszlanak meg az ellenzéki voksok. Megnéztük, a tavalyi, országgyűlési választásokon leadott szavazatok alapján ez mire lehet elég az egyes választókörzetekben.

A 4-es körzetben Felder Frigyes indul a Kaposváriakért Egyesület színeiben, itt tavaly 1145 szavazatot kaptak a kormánypártok, ami az összvoksok 41 százalékát jelentette. Az öt ellenzéki pártra 457-tel többen, összesen 1602 szavaztak – a Jobbikra 661-en, az MSZP-re 402-en, a DK-ra 251-en, az LMP-re 203-an, a Momentumra 85-en -, ami 57,6 százalékot jelentett.

Az 5-ös körzetben, ahol ezúttal Gerhardt Attila indul az ellenzéki összefogás színeiben 2018-ban 1371 szavazatot kapott a Fidesz-KDNP, begyűjtve ezzel a voksok 46 százalékát. Miután a Jobbik 642, az MSZP 395, a DK 246, az LMP 195, a Momentum pedig 65 szavazatot kapott, a KE pártjai elmondhatják, hogy 1543voksot kapva 172-vel többen szavaztak rájuk, mint a kormánypártokra, ami 52 százalékot jelentett.

A 6-os körzetben, ahol a Kaposváriakért Egyesület színeiben Kukuly Sándor indul tavaly 1398 szavazatot kapott a Fidesz-KDNP, ami az összes voks 54 százalékát jelentette, vagyis itt tíz percenttel erősebbek voltak a kormánypártok az 1143 voksot összeszedő öt pártnál. Melyek közül a Jobbik 530-at, az MSZP 249-et, a DK 172-t, az LMP 142-t, a Momentum pedig ötvenet kapott.

Forrás: valasztas.hu

Fotó: KPSVR.hu

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.