Így múlik el egy emberi élet – Ma van a Hajléktalanok világnapja

2019-10-10 14:46 | #Kitekintés

Ma van a Hajléktalanok világnapja. Kozma Lilla Rita Kaposváron született és tanult, jelenleg egy másik városban dolgozik szociális munkásként. Valós történetét megosztotta a KPSVR.hu szerkesztőségével. A történetben szereplők nevét megváltoztattuk személyiségi jogaik védelmének érdekében.

Lendülettel vág neki utcás autónk a nagyvárosi forgatagnak.

Autónkban őszi holmik. Hálózsákok, takarók, váltásruhák. Kigurulunk a kapun, és a belváros felé vesszük az irányt. Lépésben haladunk, dugó van. Délután három és este hét között mindig.

Kék kabát és sál van rajtunk. Hűvös őszi szél fújdogál, az égen felhők gyűlnek. Sötétedik már. A Kárpát utcára kanyarodunk és meg is állunk, Marikához jöttünk.

 – Jó estét Marika! Jó estét! Utcások vagyunk, hogy van?
 – Hál’Istennek, hogy jöttetek, már vártalak titeket. Hát nem jól vagyok… (válaszol álmos, kissé elcsukló hangon) de ti? Ti jól vagytok?
 – Mi jól vagyunk, igen, de hát mondja, magával mi történt? 

Nem válaszol, csak a vállát vonja. Mi meg próbálunk a lelkére beszélni, hogy:

 – Marika! Még csak fél nyolc van, ha elindul még befér az éjjelire.
 – Nem megyek én sehova sem. Szocmunkásokkal nem jövök ki jól. Meghát amúgy se…
 – De hát Marika! Jobb kint, mint bent a melegben?
 – Lilla, higgye el, hogy jobb. Itt vannak a többiek, Dezső vigyáz rám, már csak ők maradtak nekem, tudja Józsi után.

Mondanám, hogy tudom, sőt mondom is. Marikára nézek akinek könnyes a szeme, aztán Dezsőre aki csak szajkózza, hogy igen, be kellene menni, mert ő csak jót akar Marikának, higgyük el. Meg Józsinak megígérte, hogy mindig vigyázni fog rá. 

Marika nincs jól. Hatalmas a hasa a víz miatt az arca is felduzzadt. Mentővel amikor nagy ritkán elmegy, a kezelés végégig szinte sosem marad. Bánásmódra panaszkodik na meg arra, hogy Dezsőék nem látogatják. Mégis miatta marad itt. Szomorú és kétségbeesett a tekintete. Épp szólnék amikor közbevág és jön a már-már rutinszerű kérdés:

 – Takarótok van? Tudnátok hozni?
 – Van, mindjárt hozunk egyet.
 –És meleg tea?
 –Az még nincs. Majd télen, tudod.

Betakarom Marikát, a vállára rakom a kezem, és azt érzem, hogy képtelen vagyok otthagyni. Halkan megkérdezem tőle újfent, hogy orvoshoz sem jönne-e velünk, de ő ugyanúgy, elutasítja és eltűnik a takaró alatt.

Visszaülünk az autóba, én meg csak nézek magam elé és legszívesebben csak üvöltenék, meg csapkodnék, de nem teszem, nem tehetem. Sokan várnak még ránk.  Elindítom az autót, és még egyszer visszanézek a padra. Ránézek a kollégára, akivel szavak nélkül tudjuk, hogy később még visszajövünk, úgyhogy elindulok.

Este fél kilenc lehetett már amikor leparkoltam a Kárpát utca elején. Odaléptünk és felébresztettük Marikát, aki mozdulatlanul feküdt a kis barna padon összekucorodva. Morcosan küld el minket, hogy ő aztán sehova sem megy, és különben is pont elaludt. Visszatakarózott, így eljöttünk.

„Marikát jelentették be, menjünk. Mondjuk sok jóra ne számítsunk szerintem. Nem hiszem, hogy tudjuk vinni akárhova is, tegnap sem akart semmit, csak egy takarót. Nagyon rossz állapotban van, max mentőt hívunk. Mást nem tehetünk.”

„Láttam ma Marikát, megint kint van, kijött a kórházból szerintem, elég rossz passzban van meg kellene nézni ma is.”

Kedd volt. Korábban indultunk ki. Talán napközben több esélyünk van az orvosnál, gondoltuk. Kerestük Marikát. Kerestük Dezsőt és Julit is. Nem voltak ott. Sehol sem voltak. Épp ültünk be az autóba mikor odajött hozzánk egy sorstársuk:

 – Marika az éjszaka kihűlt, kint voltak a mentők, többször újraélesztették de hiába. Marika meghalt.

Csak ültem a volán mögött, az egyik karom az ajtót fogta a másik a kormányt, kicsit talán könnyes lett a szemem, szólni sem bírtam és egyre csak az járt a fejemben, hogy miért? 

                                                                                                                                                                                                                  Kozma Lilla Rita
                                                                                                                                                                                                              utcai szociális munkás