Közmeghallgatás: Szita viccet csinált a balesetveszélyes hintából

Kpsvr.hu

2020-01-18 15:51:46
Egy anyuka jelezte, hogy balesetveszélyesen mozog a hinta, Szita Károly viccet csinált belőle.

A közmeghallgatás mélypontjaként értékelhető az a jelenet, mikor egy anyuka jelezte, hogy a Corvin téren balesetveszélyesen mozog a most felújított hinta, amire Szita Károly polgármester nevetve közbevágott, hogy: „persze, hogy mozog, hiszen hinta!”. Erre az érdeklődők mellé odavezényelt szimpatizánsi kör hangosan felnevetett, akik között olyan közéleti nagyságok, mint Gáspár András, a kaposvári Fidesz alelnöke, is helyet foglalt. Miután kinevették az anyukát a polgármester azért megnyugtatta, hogy meg fogják nézni. 

Corvina téri hinta

Egy másik anyuka felvetette, hogy Kaposfüredre is jó lenne egy játszótér, mire a polgármester azt mondta, hogy már van, használják azt. Az anyuka megjegyezte, hogy mindegyik használhatatlan és az iskolában lévő játszótérre nem engedik be őket. A polgármester ígéretet tett, hogy be fogják őket engedni az iskolába.

A toponáriak megköszönték a bankautomatát a polgármesternek. Az ATM-et Miháldinecz Gábor, korábbi önkormányzati képviselő, javasolta, aki a Pszp-s Szöllősi Istvánné miatt nem tudta megnyerni a toponári körzetet. Miután Miháldinecz, a toponáriakkal együtt, évekig szorgalmazta a bankautomata létesítését, a Fidesz csak a választások előtt érezte fontosnak a problémát. Látva, hogy Miháldinecznek komoly esélye van a körzet megnyerésére, gyorsan megcsinálták. A Fidesz nem tévedett, ha a Pszp-s Szöllősi Istvánné nem indul ellene megnyerte volna a körzetet. 

Miháldinecz Gábor korábbi önkormányzati képviselő

Répáspusztán továbbra sem lesz normális buszjárat, internet és vezetékes gáz, de a 2 buszmegállóból legalább egy elkészült, igaz nem oda, ahova szerették volna az ott lakók.

Másik kardinális problémafelvetés a tüskevári sorompóhoz telepített közlekedési lámpa okozta forgalmi dugó. A reggeli és délutáni csúcsforgalomban annyira feltorlódik a kocsisor a Jutai úton, hogy képtelenség a mellékutcákból kihajtani. A polgármester hitetlenkedve fogadta a problémát és bizonygatta, hogy ő ki tudna kanyarodni. Ezzel meg is „oldódott” a probléma.

Szó esett még a klasszikus problémának számító szentjakabi illegális szemétlerakásról, amit hosszú évek óta nem tud megoldani az önkormányzat. 

A polgármester bevezető beszédében elbüszkélkedett a sok fejlesztéssel és beruházással, ami a városban megvalósult. A minőségről egy szót sem ejtett, ami érthető, hiszen a hírek szerint a Toldi iskola továbbra is beázik, az uszoda úgyszintén, sőt a medencéje pedig ereszt. 

Toldi iskola

A távfűtés korszerűsítését úgy csinálták meg, hogy egy áramszünet simán megbénította a fűtés és melegvíz szolgáltatást egy teljes napra. Elkészült a sportcsarnok beköszönőfala is egy családiház árából (23,66 millió forint), ami óriási botrányt okozott városszerte. Szó volt az intermodális csomópont építése kapcsán okozott közlekedési káoszról is, amit Szita Károly szerint át kell vészelni, hiszen, ha elkészül akkor jobb lesz. 

beköszönőfal/nepszava.hu

A kaposváriaknak viszont valóban tetszenek a játszóterek, az okospark, a színház, és az R67-es gyorsút is nagyon kellett már a városnak. Szita Károly elmondta még, hogy az egyetemen villamosmérnök képzés indul majd, és a desedai kemping felújítása is megkezdődik. A polgármester tájékoztatott arról is, hogy évről évre nő a születések és a házasságkötések száma, illetve az önkormányzat elindít egy átfogó családtámogatási rendszert. 

okospark

kpsvr

1

Szólj hozzá!

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.