Felháborodott szülők írtak nekünk, hogy nem értik a Virágfürdő döntését és nem is tájékoztatta őket senki, hogy miért kell elhagyniuk a tanmedence melletti várakozó területet, ahonnan eddig az üvegfal mögül tudták nézni a gyerekeket. Csak annyit közöltek, hogy „felsőbb utasítás”.
A szülők nehezményezik a döntést és úgy érzik, korlátozva vannak gyermekeikkel szemben.
A szülők így számolnak be a történtekről:
„Ma kiküldtek minket miután átöltöztettem a kislányt és bement úszni, és az úszás végén sírva jött ki, hogy azt hitte nem vagyok ott, elmentem....”
„Gondoskodó és szerető szülők révén számunkra kissé furcsa szemekkel vettük tudomásul, hogy korlátozva vagyunk a gyermekeinkkel szemben! 4-6 éves gyermekekről beszélünk, akikre még azért oda kell figyelni.”
„Úgy érzem, egy olyan döntés született, ahol pont azok a szempontok merültek feledésbe, amik miatt átláthatóvá csinálták a tanmedence falát.”
„Az egyik szülő, aki a másik két gyermekét is magával kell hoznia, az üzemeltetési irodán próbált tudakozódni, ahol az ott dolgozó hölgy azzal az információval rázta le, a fürdő vezetősége hozta ezt a döntést!”
Megkerestük kérdéseinkkel a Virágfürdőt is, amint válaszolnak frissítjük a cikket.
kpsvr