Szél, Hadházy és a Momentum folytatják: újabb autós tiltakozást szerveznek

2020-05-03 15:27 | #Politika

Szél Bernadett, Hadházy Ákos független képviselők és a Momentum Mozgalom hétfőn, május 4-én folytatják az autós tiltakozást Budapesten, a Clark Ádám téren és környékén.

„A RENDŐRSÉG LEGUTÓBBI FELLÉPÉSE, A TILTAKOZÓK TÖRVÉNYTELEN BÍRSÁGOLÁSA MEGMUTATTA, HOGY A KÜRTÖLÉS ELÉRTE A CÉLJÁT: A VÁR URA, A MINISZTERELNÖK HALLJA AZ UTCA HANGJÁT ÉS EZ ZAVARJA ŐT”

– olvasható a közösen kiadott vasárnapi közleményben. Azt is írták:

„Hétfőn 17 órakor ismét megmutatjuk, hogy nem nézzük némán a kormány ámokfutását: a kórházakat kiürítő Kásler-tervet, a tömeges tesztelés elszabotálását, a titkolózást, a diákok érettségiztetését a járvány csúcsán, a munkájukat vesztett emberek semmibe vételét és az önkormányzatok kisemmizését!”

Számítanak rá, hogy a rendőrség ismét a KRESZ-re hivatkozva próbálja meg korlátozni a véleménynyilvánítás szabadságát, ezért alternatív megoldásokkal készülnek.

„A velünk együtt tiltakozókat pedig arra biztatjuk, rendőri intézkedés esetén ne ismerjék el a szabálysértést, kerüljön az ügyük bíróság elé. Szükség esetén jogi segítséget nyújtunk az eljárásban” – tették hozzá.

Hétfőn online tudósításunkban arról számoltunk be, hogy a rendőrség sorra igazoltatta a dudálós demonstrálókat, mert az „indokolatlan hangjelzéssel” szabálysértést követtek el. Az egy héttel korábbi, szintén dudálós demonstráció azonban még nem zavarta a rendőrséget. A Jövő TV Reflektorban című műsorában Hadházy Ákos elmondta: ez a fajta rendőri jelenlét megerősíti abban, hogy folytatni kell, amit jelenleg csinálnak, ugyanis „a Fidesz média-térnyerése miatt több millió embert nem lehet már máshogy elérni a valódi hírekkel” – mondta. Azt is elmondta: azokkal a jogászokkal, akikkel egyeztetett, mind egyetértésben voltak abban, hogy az effajta rendőri fellépés nonszensz, hiszen a szabad véleménynyilvánítás joga magasabb rendű a KRESZ szabályainál.

 

Forrás: JövőTv