Milliós bírság a Noszlopy sor vendéglátósainak

2020-06-09 10:48 | #Kaposvár

Miután megjelent a cikk, egyből megbírságolták a Noszlopy sor vendéglátósait.

Városházi forrásaink szerint felsőbb utasításra kezdték el megbírságolni a Noszlopy sor vendéglátó egységeit, miután az egyik kaposvári portálon május 9-én megjelent, hogy a járvány utáni lazítás első hétvégéjén zsúfolásig megteltek a helyek, és alig figyeltek az előírásokra. Mint írják: volt, ahol sikerült betartani az óvintézkedéseket, de a portál állítása szerint volt, ahol csak látszatintézkedések történtek.

Noszlopy utca

A vendéglátóhelyek meg is kapták a fejenként 200-300 ezres büntetésüket. 

Azért is kaptak büntetést, mert székeket és asztalokat a teraszon kívülre, a közterületre is raktak, hogy minél távolabb legyenek a vendégek egymástól. Tőlünk keletebbre a litván fővárosban Vilniusban a bárok és kávézók bátran használhatják a közterületeket, a város ezzel segíti, hogy a vendéglátósok forgalomkiesés nélkül be tudják tartani a védelmi intézkedéseket. 

Az említett portál a rendőrséget is megkérdezte az esetről, akik elmondták, hogy nem a büntetés a cél, hanem a járvány terjedésének lassítása.

Ennek ellenére mégis büntetést kell fizetniük a vendéglátósoknak. 

 

kpsvr