Kétségbeejtő a kaposvári vendéglátósok helyzete

Kpsvr.hu

2020-11-18 18:00:48
Kaposvári vendéglátósokat kérdeztünk, hogy a Miniszterelnök által bejelentett járványügyi szigorítások, hogyan érintik őket. A helyzet kritikus!

Az éttermek próbálkoznak a kiszállítással és az elviteles rendelésekkel, de a kocsmáknak és a bároknak szinte teljesen be kellett zárni. Elvétve maradt csak nyitva elviteles kávézó Kaposváron.

Orbán Viktor bejelentette, hogy a dolgozók bérének 50 százalékát átvállalják, ha nem bocsájtják el az alkalmazottakat, de a vendéglátásban szinte elenyésző hely tud élni a segítséggel.

Körbekérdeztünk a belvárosi kocsmákban, hogy mi a helyzet náluk.

A London Pub üzemeltetője, Árok Kornél kérdésünkre elmondta:

„A tavaszi időszakban semmilyen segítséget nem kaptam az államtól. A legjobb időszakok mentek el, a tavasz és most a késő ősz. Az állam kommunikációja minimális, és tervezni képtelenség vele. Annyit legalább mondhattak volna, hogy a hordó sört ne tegyük fel, mert nem lesz idő eladni. Mindig azt halljuk, hogy a Magyarország laboratóriuma Ausztria, de akkor abban miért nem, hogy ott tudnak szólni előre majd 1 héttel, hogy mi fog történni. Kb. 35 perccel a határidő bevezetése előtt tették itthon közzé a szigorításokat. Mert azért valljuk be, hogy egy facebook poszt, ami napokkal korábban kikerül az nem jogforrás. Komolyan sajnálom azokat az éttermeket amelyeknél nagyobb bukás kellett realizálni.”

A vállalkozó nem tud élni az 50 százalékos bértámogatással, mert saját maga áll a pultban. Eddig több mint 40 százalékkal kevesebb a bevétele, mint az előző évben, de a visszaesés csak növekedhet idén.

Az alkalmi bejelentés csapdája. 

A belvárosi vendéglátó helyeken alkalmazottakkal is sikerült beszélünk. Egyikük elmondása szerint most kétségbeejtő a helyzet. A tavaszi korlátozásokat még túlélték, de most utána sem tudják igénybe venni az államtól kapható 50 százalékos bértámogatást, mert alkalmi munkavállalóként van bejelentve. Elmondta: „mindenhol tudjuk hogyan megy a vendéglátás. Pályázatokkal és alkalmi bejelentésekkel dolgozunk, csak ez a helyzet megint rosszul jött ki.”

Egy másik megkérdezett is hasonlóan nyilatkozott, de pozitív dolgokról is beszámolt. Elmondása szerint utána sem tudják igénybe venni a bértámogatást, mert alkalmi munkavállalóként van bejelentve, de csak 8 órás teljes bejelentett munkaviszonnyal kapható a támogatás. Hozzátette: elenyésző, akik a vendéglátásban rendesen 8 órás bejelentett munkaviszonnyal tudnak dolgozni. Nézték ők is a nagy facebook-os bejelentéseket és az utolsó este végéig nyitva volt a közlöny a telefonjukon, de csak zárás előtt fél órával tudták meg, hogy pontosan mi vár rájuk. Náluk viszont a munkáltató példamutatóan viselkedett. Nem küldtek el senkit és igaz, nem a teljes bért, de egy tetemes részét a zárás óta is fizetik az alkalmazottaknak. Úgy fogalmazott, hogy nekik ez egy kis második család és reméli, hogy decemberre javulnak a számok és újra kinyithatnak.

Szólj hozzá!

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.