Itt a letiltott Bede Zsolt interjú

2020-11-19 11:44 | #Politika #Kitekintés

Bede Zsolt megpróbálta letiltatni az azonnali.hu-n ma megjelenő interjúját. Mivel a portál bizonyíthatóan több lehetőséget is adott Bedének, hogy pontosítsa közlendőjét, amivel ő nem élt, megjelentették eredeti formájában az interjút.

Bede Zsolt - Kép: Varsányi Bence / Azonnali

Bede Zsolt a Vadhajtások portál üzemeltetője, aki 2015-ben a migrációs válság után indította el a portált. Arra a kérdésre, hogy mi is ő valójában, azt válaszolja, hogy egy „alulról szerveződött valami”.

Bede szélsőjobboldali családból származik, apja hírlapárus volt, gyerekként együtt jártak a Csurka féle MIÉP tüntetésekre, ahol állítása szerint 2-300 ezer ember volt.

A blogger azt állítja, hogy 30 éve nem élheti meg magyarságát, hiszen az Árpád-sávos tetoválása miatt hátrányok érték, mikor pincérként dolgozott. (A pincéreknél amúgy sem engedik, hogy a tetoválásuk látszon, bármi is az – a szerk.)

Bede szerint Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt diktatúra volt, hiszen 2006-ban ők csak kimentek az Mszp székház elé, ahol a jelenlétük miatt verték őket a rendőrök. Jelenleg puha diktatúra van, hiszen az „SZFE-s szerencsétlenek” elfoglalhatnak egy egyetemet, de nem bántja őket senki.

Bede Zsolt - Kép: Varsányi Bence / Azonnali

A Fidesz kormányzása azért tetszik neki, mert néhány éve erőteljes nemzeti jelleget mutat már, a Jobbik viszont elárulta a nemzeti oldalt.

Bede problémának látja, hogy a fehér rassz a legkisebb a világon és a migráció pont a „fehér nép” elpusztításáról szól. Említést tesz a Kalergi-tervről, ami ezt a folyamatot írja le (alapvetően ez egy konteo, illetve félreértik a Kalgeri által leírtakat – a szerk.).

A blogger szerint a magyarok addig vannak biztonságban, amíg Orbán a miniszterelnök, hiszen járt Európában olyan helyeken, ahol párhuzamos társadalmak alakultak ki, ahova a mentő, a rendőr, a tűzoltó sem mer már bemenni ők is féltek a környéken. Arra a kérdésre, hogy Magyarországon is vannak-e párhuzamos társadalmak, úgy felel, hogy vanna, de nem ennyire durván (mi már hallottunk olyan helyekről Magyarországon is, ahol pontosan ez a helyzet – a szerk.) 

Bede Zsolt szerint „kőkemény faji és vallási háború” van. A feketék felfegyverkezve járnak Londonban és ha ott a feketék összeállnak, a migrációval meg jönnek a muszlimok, az afrikai muzulmánok, az afgánok, az irániak, meg irakiak, az már összeroppantja ezt a kis földrészt.

Mohamed Aidával és a Liu-fivérekkel semmi baja nincs, mert ők büszkeséget hoznak az országnak.

Bede azt mondja: „Én egy nacionalista, nemzetszerető ember vagyok, akit mindig elnyomnak. Még a tíz év utáni kétharmados többséggel is nekem kell meghunyászkodnom.”

A blogger Vidnyánszkyt is megvédi, hiszen ő csak támogatni akarja a magyar darabokat, Alfödi-darabot meg nem akar nézni, ahol Koppány füves cigit szív.

Bede Zsolt - Kép: Varsányi Bence / Azonnali

Bede azt is kijelenti a Vadhajtások oldalról: „Nem vagyunk Fidesz-szopók, függetlenek vagyunk, mert nem segítenek nekünk semmit, nem akarunk a Fidesszel közösködni.” Azt viszont nem árulja el, hogy hányan dolgoznak a szerkesztőségben, illetve miért nincsenek megnevezve a munkatársak. Mint mondja, az alázat és a hazaszeretet hajtja a Vadhajtásokat.

Bede hívő embernek tartja magát és belefér neki, hogy arra buzdítja az embereket, hogy kurvázzák le Szabó Tímeát.

 

A teljes interjút itt olvashatja:

EGY NACIONALISTA, NEMZETSZERETŐ EMBER VAGYOK, AKIT MINDIG ELNYOMNAK! BEDE ZSOLT AZ AZONNALINAK