Koronavírusban elhunyt Böröndi Tamás

2020-11-25 14:42 | #Kultúra

Nem volt alapbetegsége.

A koronavírus-fertőzés áldozata lett 65 évesen a Vidám Színpad igazgatója, Böröndi Tamás – erősítette meg a család engedélyével a színház sajtóreferense a Blikknek.

„Nem küzdött semmilyen alapbetegséggel, makkegészséges és életerős volt, amikor elkapta a fertőzést"

– mondta Kristóf Hajnalka.

 

Csutka István, a debreceni Csokonai Színház volt igazgatója az ATV Start Plusz című műsorában arról beszélt, hogy kollégája közel három hétig küzdött a betegséggel.

„Tamás 19 napja volt kórházban és harcolt keményen. És amikor nézem azt a csoportot, amit Anna, Götz Anna, a felesége létrehozott, hogy küldjük az energiát Tamásnak, akkor is látom özönleni rá az üzeneteket. Hány ember volt, aki szerette..."

– nyilatkozta Csutka.

Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze is megrendült a tragédia hallatán.

„20-30 együtt töltött év lesz egy perc alatt múlt idő. Ez hihetetlen, lehetetlen és igazságtalan! Tudom, hogy ez az élet, az élet, amibe minden belefér. De nem! A halál nem! Ez a halál nem fér bele. Nyugodj békében, Tamás, mi nem felejtünk el.”

– fogalmazott a színház közösségi oldalán.

Fotó: MTI/Zih Zsolt

Forrás: ugytudjuk.hu