Véget ér a Barátok Közt

Kpsvr.hu

2020-11-30 15:05:29
Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója megerősítette a sajtóhíreket. -írja az ugytudjuk.hu
Fotó: Barátok Közt

Ahogy reggel már az ugytudjuk.hu is megírta, felreppentek olyan hírek 22 év után véget ér a Barátok Közt. A Blikk értesülései szerint az RTL Klub legendás szappanoperája nem éli meg a huszonharmadik születésnapját, a jelenlegi információk szerint jövő nyáron kerülhetnek adásba az utolsó részek.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója a SorozatWikinek adott interjújában erősítette meg, hogy befejezik a sorozatot. Kolosi elmondta, hogy miért hozták meg ezt a súlyos döntést, és azt is kifejtette, hogy szerinte hol lett elrontva a Barátok közt.

Kolosi szerint bármi is történjen majd, a Barátok közt mindig is a magyar televíziózás egyik legsikeresebb vállalkozása, korszakalkotó produkciója marad. Elképesztő teljesítménynek nevezte, hogy a sorozat több mint másfél évtizedig hatalmas siker volt, sőt olyan időszak is volt, amikor több mint 70 százalékos közönségarányt hozott.

"Egy olyan sorozat, amelynek ilyen hatása volt, ami ennyire erős volt és ilyen mértékben tartottak tőle az ellenfelei, mindig is a magyar tévétörténelem egyik legnagyobb csillaga marad. Független attól, hogy most már messze nem nézik ennyire jól." - fogalmazott Kolosi, majd hozzátette, ma a Barátok közt nézettsége már nem éri el a kívánatos szintet, sőt azt a minimumot sem, hogy főműsoridőben tudják adni és a saját sávjában ez legyen a legnézettebb műsor.

"Rengeteg kísérletet tettünk arra, hogy erre a szintre ne  tudjon eljutni a sorozat, de ez sajnos nem sikerült."

Kolosi szerint a bajok akkor kezdődtek, amikor több mint 5 éve Kalamár Tamás (a sorozat alapító producere) távozott a Barátok közttől. "Ezt követően a sorozat kreatív szempontból egy olyan útvesztőbe került, amely teljesen eltérítette az eredeti gondolataitól, eredeti céljaitól és egy olyan rossz irányba vitték el, ami után már csak idő kérdése volt, hogy ez a nézettségen mikor fog látszani."

A sorozat két évtizedes múltjára tekintettel megpróbáltak tenni még egy utolsó kísérletet, azt remélték, hogy amikor a megújított tartalommal a tavasz közepén a Barátok közt ismét főműsoridőbe kerül, újra sikeres lehet. Eleinte elégedettek voltak, ám a nézők mégsem tértek vissza.
 

"Már nyáron látszódnia kellett volna, hogy a nézők visszaszoknak rá, de ez nem történt meg. Így igazából már akkor várható volt, hogy előbb-utóbb kénytelenek leszünk befejezni a sorozatot." - mondta Kolosi, aki hozzátette, a stáb még hónapokig forgatni fog, a nézők pedig körülbelül fél évig még láthatják az RTL Klubon.

"Jövő nyáron búcsúzik a Barátok közt a képernyőkről."

Forrás: ugytudjuk.hu

1

Szólj hozzá!

Így gondozd a francia bulldogodat!

A francia bulldogokat egyszerűen nem lehet nem imádni. Kicsik ugyan, de igazi különleges egyéniségek, a lapos arcukkal, a denevérfülükkel és a röfögésükkel szabályosan bearanyozzák a mindennapjaidat.

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.