Szépen lassan kivégzik az önkormányzatokat

Kpsvr.hu

2020-12-21 10:10:03
Felére csökkenti a kis-, és középvállalkozások valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adófizetését a kormány. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint Orbán Viktor bejelentése az önkormányzatiság kivégzését jelenti, amíg Szita Károly a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke támogatja a kormány új intézkedését. 

Miniszterelnök arról beszélt a Facebook-oldalán közzétett videóban, hogy

  • június 1-ig, kitolják a hitel törlesztési moratóriumot. Ez automatikusan meghosszabbodik, intéznivalója csak annak lesz, aki a moratórium ellenére fizetni szeretné a hitelét.
  • A járvány miatt ideiglenesen bezárt vállalkozásokban decemberben és januárban is járulékfizetési könnyebbséggel segíti. A kormány átvállalja a járulékok ⅔-át. Az eddigi kört kiterjesztik a buszos magán vállalkozókra is.
  • A kis-, és középvállalkozások valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját, január 1-től a felére csökkentik.
  • A 25 ezer fő alatti települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét egyenként tekintik át.
  • A gyereket nevelő és gyereket váró családok 6 millió forint kedvezményes, max 3%-os kamatozású lakásfelújítási támogatást kapnak. Ebből 3 millió forint vissza nem térítendő, ami a felújítás végével vehető igénybe és automatikusan csökkenti a hitel összegét.

Szita Károly Kaposvár polgármestere és az MJVSZ elnökének közleménye szerint:

"A kormány és az önkormányzatok közös felelőssége, hogy erős legyen a gazdaság, erősek legyenek a családok, s hogy minél kevesebben betegedjenek meg a koronavírus-járvány következtében" -  hangsúlyozva, hogy "ezért azonban közösen kell tenni".
    Tájékoztatása szerint a miniszterelnök által bejelentett intézkedésekre azért van szükség, mert a gazdaság védelmével lehet elérni, hogy legyen hol dolgozni, és hogy a szülők el tudják tartani a családokat. 
    A kis- és középvállalkozások adójának megfelezése egyszerre szolgálja a munkahelyek megtartását, újabbak teremtését, a gazdaság megerősítését és az emberek védelmét - értékelt az MJVSZ elnöke.

Fotó: MTI / Fischer Zoltán

Kaposvár tekintetében csak a tavaszi időszak parkolásának ingyenessé tétele 102 millió forinttal rövidítette meg az önkormányzati kasszát. A második hullám ugyanezen intézkedése nagyságrendileg hasonló mértékben fogja rövidíteni a kaposvári szolgáltatásokra szánt büdzsét. Az iparűzési adó tekintetében Szita korábban reagált még a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének ötletére, amely miatt az önkormányzatok elestek volna a bevételük jelentős részétől. Akkor a polgármester annyit mondott, hogy többször egyeztettek Parragh Lászlóval az ötlet kapcsán és hozzátette, hogy a kieső összeget a város más helyről nem tudná pótolni, így, ha ez bekövetkezne alacsonyabb színvonalon működnének a szolgáltatások.

A Magya Önkormányzatok Szövetségének elnöksége facebookon reagált. Közleményüket változatlan formában közöljük.

A magyar önkormányzatiság kivégzését, számos magyar település elkerülhetetlen csődjét eredményezheti Orbán Viktor mindenféle érdemi egyeztetés nélkül tett bejelentése az iparűzési adó megfelezéséről. Ennek a bejelentésnek vajmi kevés köze a gazdasági válsághoz, sokkal több köze lehet a kormány hatalmi érdekeihez. Ez nem felelős kormányzás, ez vagdalkozás. Mérhetetlenül visszataszítónak tartjuk, hogy a magyarok ezreinek halálát okozó koronavírus-járványt használja ki a miniszterelnök arra, hogy leszámoljon a nem fideszes vezetésű önkormányzatokkal. A hibás válságkezelés és az önkormányzatok ellehetetlenítése elleni tiltakozás a településeinken élő polgároktól kapott közvetlen felhatalmazásból fakadó kötelessége a polgármestereknek.

Az iparűzési adó adja az önkormányzatok saját bevételeinek túlnyomó részét, ebből a bevételből működtetik a települések a közszolgáltatásokat, a közvilágítástól a hulladékkezelésen át az utak karbantartásán keresztül a nagyvárosi tömegközlekedésig, ebből biztosítanak szociális, gyermekjóléti és egészségügyi ellátást. A miniszterelnök mai statáriális bejelentése tehát a nekik járó szolgáltatásoktól foszthat meg több millió magyart, függetlenül attól, kire szavazott az önkormányzati választáson. Ezt válságkezelésnek hívni aljas cinizmus. a bajba jutott vállalkozásoknak szinte semmilyen segítséget nem jelent, a nekik is szolgáltató, rajtuk célzottan segíteni képes önkormányzatokat viszont ellehetetleníti.

Az Orbán-kormány eddigi gyakorlata alapján okkal feltételezhetjük, hogy a miniszterelnök a kilátástalan helyzetbe sodort önkormányzatokat politikai alapon akarja „kompenzálni”. Ezzel kivégzi az önkormányzatiságot, a rendszerváltozás egyik legfontosabb értékét és értelmét, megcsúfolja a választói akaratot, elveszi a magyar települések autonómiáját.

• Követeljük, hogy a kormány az önkormányzati szövetségekkel való megállapodás nélkül semmiféle, az önkormányzatok bevételeit érintő döntést ne hozzon.

• A január 15-ére kitűzött önkormányzati egyeztetésig az iparűzési adóról szóló döntést függessze fel.

• Követeljük, hogy a kormány az önkormányzatok támogatására és kompenzálására dolgozzon ki átlátható, tiszta, politikai szemponttól mentes rendszert.

• Követeljük, hogy a kormány érdemben tárgyaljon az önkormányzati szövetségekkel az önkormányzatok által az államnak fizetett adók csökkentéséről a gazdasági válság kezelése érdekében.

• Követeljük, hogy a kormány az Európai Unió által Magyarországnak adott válságkezelő támogatások elosztásába vonja be az önkormányzatokat.

Amennyiben a kormány továbbra is a magyar települések és az önkormányzatok kivéreztetésére használja a járvány okozta súlyos egészségügyi és gazdasági helyzetet, úgy a tiltakozás bármely törvényes formája indokolt és szükségszerű a magyar önkormányzatok és a településeinken élő polgárok számára.

Gémesi György,

a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke

 

Forrás: ugytudjuk.hu, MTI

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.