A cikk szerzője Varga Zsolt korábban a Somogy Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója volt, azelőtt pedig Somogy Megyei Önkormányzat Park Szociális Otthon és Módszertani Intézmény igazgatója.
Szabadságunk és életünk, emberi kapcsolataink károkat szenvedtek. Nőtt a fenyegetettség, drámaian csökkent a boldog arcok száma, sokasodtak a megkeseredettek és elárvultak. Nem véletlen, hogy fontosabbá vált a jószolgálat, a szolidaritás és a hátramaradottak mindennapi segítése.
Még nem derült ki, hogy merre tart a világ. De aggasztóak az előjelek. Meg tudunk-e maradni? És, ha igen, akkor milyen emberi minőségben?
Erre választ kapunk 2021-ben. Úgyhogy a boldog helyett ezúttal tisztességes és emberséges új évet kívánjunk magunknak. Olyat, amelyben félelem nélkül élhetünk és számíthatunk egymásra.
Hogy ne legyünk depressziósak. Ne takarja el a maszk mindenünket, akik vagyunk. Ne váljon életformánkká a távolságtartás és mindennapossá a szorongás. Az elmagányosodás.
Mert a magánynál alig van rosszabb akár fiatalok, akár öregek vagyunk. Mondják: nem attól magányos valaki, hogy egyedül van. Dehogynem. Pár napig még csak-csak megy így is: tévé, rádió, könyv, internet. De kellenek az emberi arcok. A társ. A család. A barátok. A munkatársak, akármilyenek is. Kellenek a közösen megélt élmények. Végül is társas lények vagyunk.
Akik eddig is magányosak voltak, talán nekik könnyebb. Megszokták egyedül tengetett életüket, nehezen, de beletörődtek. Most mindenki megtapasztalja hát azoknak a sorsát, akik mindennapi kényszermagányban töltik az életüket.
A Covid nem a betegséggel okozza a legrosszabbat. A Covid a lelkünket teszi tönkre és a személyiségünket építi le. Ebben a hatalom is segíti. Lassan-lassan zombikká válunk, ha ez így megy tovább. Ezért forduljunk sokkal erősebben és nagyobb szeretettel egymás felé, mint valaha tettük, mert csak így lesz esélyünk. Esélyünk a Covid magányában talpon maradnunk.
Varga Zsolt
