Kényszergyőgykezelést indítványoztak a nagyanyját megölő unokával szemben

2021-01-06 09:30 | #Kékfény

A Somogy Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Kaposvári Törvényszékhez azzal a 34 éves, előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfival szemben, aki késsel és kalapáccsal oltotta ki 90 éves nagyanyja életét.

A vádlott elmezavarban szenved, korábban már kezelték emiatt, azonban betegségbelátása nem alakult ki, ellenőrzésekre nem járt, gyógyszerei szedését is abbahagyta.

A férfinak munkája és zárkózottsága miatt társas kapcsolata sem volt, édesanyjával lakott egy háztartásban, az alacsony jövedelmük miatt közműtartozásuk halmozódott fel, továbbá a vádlottnak fontos internetszolgálatást sem tudták fizetni.

A vádlott 2020 márciusában eddei otthonában azért kereste fel nagyanyját, hogy pénzt kérjen tőle, valamint késeket és kalapácsokat is vitt magával arra az esetre, ha erőszakot kellene alkalmaznia vele szemben. Miután a sértett nem volt hajlandó pénzt adni, vitatkozni kezdtek egymással, a vádlott a földre lökte a gyenge fizikumú idős asszonyt, ahol több alkalommal, nagy erővel, késsel nyak-, illetőleg hastájékon szúrta, aztán kalapáccsal fejbe is ütötte.

A vádlott a sértett halálának beállta után azonban nem kezdett értékek után kutatni – bár tudta, hogy nagyanyja hol tartotta félretett pénzét -, hanem kis idő elteltével telefonon értesítette testvérét és elmondta neki, mit tett, majd bevárta a helyszínre érkező kaposvári rendőröket.

A főügyészség vádiratában a vádlott felmentését és kényszergyógykezelés elrendelését indítványozta, mivel elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni.

Forrás: Somogy Megyei Főgyészség