Mi lesz az OKJ után? – Végre kiderültek a részletek

Kpsvr.hu

2021-01-21 09:32:22
December végén elindultak az utolsó OKJ-s képzések, de néhány képzésre a szabad helyek erejéig még be lehet csatlakozni. Szűkebb lett a kínálat, sok képzésre már egyáltalán nem lehet jelentkezni, illetve több városban már a decemberi tanfolyamok sem indultak el.

„Fontos tudni, hogy a még elérhető képzésekre már csak becsatlakozni lehet, új csoportok már nem fognak indulni. Ez az utolsó esély arra, ha valaki OKJ-s végzettséget szeretne.” – nyilatkozta Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket közvetítő oldal szerkesztője.

Mint ismeretes, az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ) a mindössze 175 alapszakmát tartalmazó Szakmajegyzék váltotta fel. Az alapszakmák kizárólag iskolarendszerben lehet megszervezni, rövidebb és rugalmasabb felnőttképzésben nem. Bár az új rendszerről egyre többet cikkezett a sajtó, sokáig nem lehetett tudni pontosan, hogyan hat majd a változás a felnőttképzésre.

Nehézséget okozott, hogy bár a hivatalosan megjelent tájékoztatás szerint a felnőttképzésben korlátozás nélkül annyi specializáció és részszakképesítés jelenhet meg, amennyit a munkaerőpiac indokol, a megjelent képzési jegyzéken kívül sokáig nem volt egyértelmű információ, milyen képzéseket lehet majd 2021-től rugalmasabb, tanfolyami rendszerben indítani. A szakmajegyzékből kimaradt szakmai képzések, szakképesítések listája nem került jogszabályban kiadásra.

A hosszú bizonytalanság után azonban végre kézzelfogható választ kaptak a felnőttképzők, milyen képzéseket indíthatnak az OKJ megszűnése után.

Új fogalmak a felnőttképzésben

Az új rendszerben a Szakmajegyzékben szereplő szakmák mellett megjelentek az úgynevezett szakképesítések, melyeket szakmai képzések keretében a szakképző intézmények vagy felnőttképzők is megszervezhetnek.

A szakmai képzések, szakképesítések körét a korábbi OKJ-ben szereplő, a Szakmajegyzék szakmái közé be nem került szakképesítések egy része, a korábbi OKJ-ban szerepeltetett egyes szakképesítés-ráépülések, illetve a rövidebb ciklusú és speciális tartalmú képzések alkotják.

Új képzéskínálat

2021-től 24 képzési területen indíthatók felnőttek számára átképzési vagy továbbtanulási lehetőségeket kínáló szakmai képzések. Jelenleg összesen 364 jóváhagyott programkövetelménnyel rendelkező szakképesítés található az IKK.hu weboldalán, de az ígéretek szerint folyamatosan bővülni fog a kínálat.

Elválik az oktatás és a vizsgáztatás

A munkaerőpiaci felnőttképzésben el fog válni az oktatás és a vizsgáztatás. Míg most az iskolák is megszervezhetik a vizsgákat, és a tanulók a megszokott környezetükben adhatnak számot a tudásukról, a jövőben a felnőttképzők csak tanúsítványt állíthatnak ki, a szakképesítést igazoló bizonyítványhoz akkreditált vizsgaközpontban kell majd vizsgázni. A képesítő vizsga sikeres teljesítése esetén a tanulók államilag elismert, szakképesítést tanúsító képesítő bizonyítványt szereznek.

Sajnos az új információk tükrében is azzal lehet számolni, hogy átrendeződik majd a felnőttképzési piac, sokan befejezik a képzési tevékenységüket. Ez a változás a tanulni vágyó felnőtteket is hátrányosan érinti majd. Azok az intézmények, amelyek nem tudnak elég gyorsan reagálni a megváltozott képzési lehetőségekre, hamarosan lehúzhatják a rolót. A képzőhelyek megszűnése pedig azzal járhat, hogy sokan azzal szembesülnek majd, hogy a közelükben nem lesz számukra megfelelő képzés.

Szólj hozzá!

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.