Agyzsibbasztó vasúti menetrend Várdára

Kpsvr.hu

2021-02-19 09:06:22
Hány kilométer Várda Kaposvártól? Autóval a fonyódi úton 13. A MÁV szerint a Kaposvár-Fonyód vonalon 15. Illetve 33. Attól függően, mikor ül az ember vonatra. Hajnalban és délután rövidebb a táv, délben és kora eset viszont több, mint kétszer olyan hosszú az út. És természetesen ennek megfelelően drágább is.

Korábban napi hét olyan járatpár közlekedett a megyeszékhelyről Fonyód felé, mely jövet-menet megállt a félezres faluban. A hét vonat darabra most is ott van a menetrendben, csak éppen a Kaposvárról 12 óra 17 perckor, illetve este hat óra után 9 perccel induló szerelvények nem állnak meg Várdán, hanem Osztopánig kell utazni rajtuk, majd ott átszállni a Fonyód felől Kaposvárra tartó vonatra. Máskülönben reggel 6 és délután 15 óra, illetve délután 17 és éjjel 23 óra között vonattal elérhetetlen a település.

Így lesz hát a 15 kilométeres útból 33 kilométeres, a 310 forintos jegyárból 650-es, s a 14 perces menetidőből 34 perces. Vagy két és negyed órás! A déli vonathoz ugyanis Osztopánban két perc várakozás után érkezik a csatlakozás – nevezzük finoman így a szemből érkező, s ugyanazon a vonalon visszainduló járatot -, a kevéssel negyed hét előtt vonatra szállóknak viszont fél héttől negyed kilencig kell várakozniuk az osztopáni állomáson az ellenkező irányból érkező vonatra, s ha nincs késés, 20:22-kor, azaz 133 perccel a kaposvári startot követően már le is szállhatnak a 16 milliárd forintért felújított vonal vadiúj várdai, a faluhoz közelebb hozott megállójában. 

Ennyi idő alatt gyalog is simán hazaérnének.

 

https://elvira.mav-start.hu/elvira.dll/x/uf?iehack=%3F&ed=602D348D&mikor=-1&isz=0&language=1&k=&ref=&retur=&nyit=&_charset_=UTF-8&vparam=&i=Kaposv%C3%A1r&e=v%C3%A1rda&v=&d=21.02.18&u=1156&go=Menetrend

 

Kép: pexels.com

1

Szólj hozzá!

Így gondozd a francia bulldogodat!

A francia bulldogokat egyszerűen nem lehet nem imádni. Kicsik ugyan, de igazi különleges egyéniségek, a lapos arcukkal, a denevérfülükkel és a röfögésükkel szabályosan bearanyozzák a mindennapjaidat.

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.