Láthatóan nem nyerte el a kaposváriak többségének tetszését a március 1-én életbe lépett új helyijáratos buszmenetrend: a KPSVR-hez rengeteg panasz és vélemény érkezett a február végi sajtótájékoztatón Turnai Károly, a Kaposvári Közlekedési Zrt. vezérigazgatója által a korábbinál ütemesebbnek, átláthatóbbnak és utasbarátabbnak titulált menetrendi és járatváltoztatásokkal kapcsolatban. Miután az átszervezésről a cégvezető azt állította, szakemberek mellett civil szervezeteket és utasokat is megkérdeztek, Felder Frigyes LMP-s városházi képviselő február végén kikérte a cégtől a szakértői anyagokat.
- Március elején azt felelték, hamarosan válaszolnak, s néhány nap múlva valóban így történt: a közlekedési cég vezérigazgatója megtagadta a dokumentumok kiadását – mondta Felder Frigyes. - Ez két dolgot jelenthet: vagy nem készült ilyen anyag, vagy valójában nem szakmai érvek indokolták a 42 százalékos buszjárat-csökkentést. A kormány a látványosan megbukott járványkezelésre hivatkozva több százmilliót vont, illetve von el Kaposvártól, ezért Szita Károly megszorításokat vezetett be, például a buszjáratok csökkentésével. Ez borzasztó felelőtlenség, mivel Kaposvár az egyik legfertőzöttebb település, így a járatcsökkentéssel összezsúfolják a buszokon az embereket, ami a járvány gyorsabb terjedésével járhat. A megszorítás és csökkentés helyett éppen növelni kell a járatok számát, hogy a kaposváriak egymástól megfelelő távolságban, biztonságosan tudjanak utazni a buszokon.
Felder Frigyes hozzátette: közérdekű adatigényléssel próbálja meg kideríteni, mi áll a szakértői anyagokban, már, ha valóban léteznek.
Kaposváriak mondták:
„A régi menetrend jobb volt, mindenki tudta, hogy melyik járatra kell szállni! Most gyalogolhat, mert éppen nincs járat! Ez a legrosszabb döntés volt.”
„Borzalmas, nincs csatlakozás, munkába menet jövet várakozás, mind idő, zsúfolásig vannak a járatok, mert mindenki időben szeretne beérkezni az első járattal, borzasztó…”
„A héten utaztam szinte minden nap, sokat kell várni a buszra, nincs tájékoztatás. Zsúfoltak a járatok, a megállókban nem mindenhol működik a tájékoztató rendszer, a régi menetrend van meg kint…”
„Az egész műsor arról szól, hogy a buszjáratok számát radikálisan csökkentsék. Ugyanakkor felelőtlenségnek tartom mindezt egy világjárvány kellős közepén végrehajtani.”
„Hétvégén szinte lehetetlen közlekedni. Reggelente egymás nyakán lógunk a ritkított járatok miatt. Akkor ezért kellenek a korlátozások? Csesszék meg az új menetrendet.”
„Az új menetrend nem a dolgozók érdekeit szolgálja, bármilyen műszakról legyen is szó.”