Tour de Hongrie: kétségbeesett aszfaltozás zajlik Kaposváron

Kpsvr.hu

2021-05-12 15:34:00
Aszfaltozók kerékpárosok versennyé bővült a Tour de Hongrie idei első, Siófoktól Kaposvárig tartó, 173 kilométeres szakasza.
Frissítés 17:45 - A 444.hu felhívta az eset kapcsán a főszervezőt, aki megerősítette állításunkat. Mint írják: “Ezen a ponton hívtam fel Eisenkrammer Károlyt, a Tour főszervezőjét, aki arról tudott ugyan, hogy gondok voltak az aszfalttal, de akit korábban arról tájékoztattak, hogy a probléma keddre rendeződött. A hívásom után Eisenkrammer odatelefonált Kaposvárra, majd megkönnyebbülve jelentkezett vissza, hogy a hír igaz volt ugyan, de az aszfalt elkészült a befutó helyszínén is. Ez azért is nagy öröm, mert a szervezőknek nem volt B útvonala. Az aszfalt állítólag már meg is kötött, így bele se fog senki ragadni.”

A mezőny délután háromnegyed kettőkor indult el a Balaton-parti városból, hogy Igal, Ráksi, Balatonboglár és Osztopán útvonalon háromnegyed hat körülre érkezzen a megyeszékhelyre. Kaposváron a Jutai útról a Vásártéri úton át a vasútállomás felé haladnak a versenyzők, aztán Hársfa és a Guba Sándor utca után a 61-es út következik, a befutóra pedig visszatérnek a Vásártéri útra a Városligetbe. Legalábbis, ha addig sikerül leaszfaltozni az elmúlt napokban útjavítás címén felmart utcákat, ugyanis információink szerint a munkát elnyerő cég váratlanul levonult, így szerda délben még kátyúkkal teli útszakasz várta a versenyzőket. A város kétségbeesetten kereste a megoldást, s kora délután gőzerővel próbálták betömködni a lyukakat – hogy nagy a baj, azt Dér Tamás alpolgármester személyes jelenléte is megerősítette. Remélhetőleg Kaposváron tényleg robog majd az úthenger, s ha csak célfotóval is, de megelőzi a kerékpárosokat…

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.