Vádat emeltek Borkai jachtos videójának ügyében

Kpsvr 2022-04-20 14:16:00
3 férfi és 3 nő ül majd a vádlottak padján. Egymással rokoni, illetve baráti kapcsolatban állnak.

(+18 - VIDEÓ) A Pornhubról eltűntek, de megtaláltuk a Borkai szexvideókat

A Fővárosi Főügyészség az 'ördög ügyvédje'-ként ismert ügyhöz kapcsolódó zsarolási ügyben összesen 6 személlyel szemben nyújtott be vádiratot a bíróságra” – közölte a hatóság a Blikkel - írja az ugytudjuk.hu

A lap úgy tudja, hogy az ügy 6 vádlottja – 3 férfi és 3 nő – egymással rokoni, illetve baráti kapcsolatban áll.

2019 őszén, nem sokkal az önkormányzati választások előtt, egy blogger videofelvételt tett közzé Borkai Zsolt, akkori fideszes, győri polgármesterről. A felvételen az egyébként házas Borkai orgia közben volt látható, más ismert személyek társaságában. 

A szintén a felvételen látható Rákosfalvy ügyvéd a felvételek nyilvánosságra kerülésekor feljelentést tett, mint kiderült, azokkal korábban megzsarolták őt és a volt polgármestert is. A több évig tartó nyomozás most ért el a vádemelési szakaszba.

A Blikk birtokába jutott vádirat szerint a felvételt egy nő készítette, másik két vádlott - barátnője és annak férje - megbízásából. Ezért 100 ezer forintot kapott.

A felvételek aztán a házaspártól egy másik, velük rokoni kapcsolatban álló házaspárhoz kerültek. Ekkor kezdték el a zsarolást.

A Blikk szerint a célpont nem is a volt polgármester, hanem Rákosfalvy Zoltán ügyvéd volt. 

A házaspár által megbízott zsaroló aztán 12 millió forintot kért a felvételért cserébe. Végül 10 millióban egyeztek ki, amit a hajóút utasai adtak össze. 

A zsarolók később ismét pénzt kértek, újabb 10 millió forintot, a dértettek ekkor azonban már nem fizettek. 

Az ügyészség a felvétel készítőjér pénzbüntetést a zsarolókra börtön és pénzbüntetés kiszabását indítványozta. 

Szólj hozzá!

Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének

A Csiky Gergely Színház egykori művésze egy korábbi kaposvári színész, Tordy Géza örökébe lépett.

Borhi-Dér-Pintér: aljas rágalom a bántalmazás

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz Kaposvár három alpolgármestere a DK azon vádjával kapcsolatban, hogy a város egyik alpolgármestere követett el szexuális bántalmazást 15 éve a Fidesz EP kampánya alatt.

Egyre melegebbek a nyarak Magyarországon

A szárazság egyre nagyobb kihívás Magyarországon is a nyári időszakban.

A Tengeri Túlhalászás Következményei

Az óceánik ökoszisztémáinak felborulása súlyos következményekkel jár.

Nem lehet elég korán kezdeni a környezetvédelmi nevelést

Ha minél korábban találkoznak a gyermekek a környezetvédelem fontosságával, annál fogékonyabbak lesznek felnőtt korban ezekre a kérdésekre.

Súlyos probléma a városi faírtás

Szita Károly egészséges fákat is kivágat. Érthetetlen, hogy miért.

A plázában verte össze netes ismerősét a kaposvári férfi

Egy előző napi világhálós vita miatt robbant ki a balhé.

Vonaton fosztotta ki alvó utastársát a harmincas férfi

Elvette a pénztárcát és leszállt egy Kaposvár előtti állomáson, majd egy dohányboltban leadta a brifkóban talált iratokat, persze a pénzt megtartotta.

Vállalkozás indítanál? Légy tisztában az alapfogalmakkal!

Egy vállalkozás indítása sok feladattal jár, kezdő vállalkozóként pedig érdemes tisztában lenni bizonyos alapfogalmakkal. Már a kezdeteknél szakértő segítséget célszerű igénybe venni, hiszen nem mindegy, hogy milyen vállalkozási formát választunk, illetve az sem, hogy milyen adózási módba jelentkezünk be.

Vonattal próbált Kaposvárról Németországba szökni a nigériai drogdíler

Levette a rendőrségi nyomkövetőt, s Fonyódon át indult Pestre, hogy onnan utazzon tovább, de csak Lelléig jutott.

Így gondozd a francia bulldogodat!

A francia bulldogokat egyszerűen nem lehet nem imádni. Kicsik ugyan, de igazi különleges egyéniségek, a lapos arcukkal, a denevérfülükkel és a röfögésükkel szabályosan bearanyozzák a mindennapjaidat.

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket.