Ferenc pápa: Orbán Viktor azt mondta nekem, május 9-én véget ér a háború

Kpsvr 2022-05-03 11:36:00
Ferenc pápa egy olasz újságnak nyilatkozta ezt a magyar miniszterelnökkel folytatott találkozója kapcsán.

Fotó: Handout/AFP

Ferenc pápa interjút adott az olasz napilap, a Corriere della Sera újságírójának. Az interjúban főleg az Ukrajna elleni orosz agresszióról beszélt, de megemlítette a magyar miniszterelnökkel folytatott találkozón elhangzottakat is - számolt be a 444.hu.

Ferenc pápa kész találkozni Moszkvában Putyinnal. Mint mondta: „A háború első napján felhívtam Zelenszkij ukrán elnököt telefonon. Putyint viszont nem hívtam. Egyértelmű gesztust akartam tenni, amit az egész világ lát, ezért elmentem az orosz nagykövethez. Magyarázatot kértem, és azt, hogy hagyják abba. Amikor már húsz napja tartott a háború, megkértem Parolin bíborost, hogy adja át az orosz elnöknek az üzenetem, miszerint hajlandó vagyok elmenni hozzá Moszkvába”. Ferenc pápa egyelőre nem kapott választ, de úgy véli, Putyin nem akarja ezt a találkozót.

Orbán Viktor is szóba került az interjú során. A magyar miniszterelnkökkel még április végén találkozott, ahol Orbán azt mondta neki, hogy

az oroszoknak van egy tervük, mely szerint május 9-én mindennek vége lesz.

Reméli, tényleg így van, de pesszimista. „Minden lehetséges gesztust meg kell tennünk a háború megállítása érdekében” - mondta.

 

Szólj hozzá!

Tolvajt keresnek a kaposvári rendőrök

Egy Berzsenyi utcai gyorsétteremben felejtett tárcából vette ki a pénzt a képen látható, fiatl férfi.

Hajléktalanokat bántalmazó rendőrök ellen emelt vádat a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, kiszolgáltatott személy megalázása és katonai bűncselekmények miatt emelt vádat a három rendőr ellen.

Saját magát ásta ki egy tömegsírból egy ukrán férfi

Az orosz támadók félholtra verték, majd fejbe is lőtték, ennek ellenére a férfi magához tért a föld alatt.

Dráma - Közel 1300 civil holtesttét találták már meg a kijevi térségben

A helyi rendőrfőnök szerint ez még nem a vége, a legtöbbjüket automata fegyverrel lőtték le.

A tanára miatt ivott fagyállót a nyolcadikos Máté. Újra kellett éleszteni a kórházban

Tanára folyamatosan megszégyenítette az autista kisfiút, aki nem bírta tovább a zaklatást és fagyállót ivott, hogy ne kelljen iskolába mennie.

Szemen lőtte magát a pezsgősdugóval, így feladta a szakaszgyőztes a Giro d' Italia kerékpáros versenyt

Peák Barnabás csapattársa, Biniam Girmay egyébként az első fekete-afrikai kerékpáros, aki szakaszsikert ünnepelhetett az olasz körversenyen.

Körözött német bűnözőt fogtak el Kaposváron

Többször elítélt, német állampolgárságú körözött bűnözőt fogtak el a rendőrök Kaposváron.

Egy nappal szabadulása után fenyegette meg halálosan volt élettársát a somogyi férfi

Nemcsak egykori párjával és annak új férjével erőszakoskodott, hanem időközben feleségül vett új nejét is rendszeresen megverte.

Rémálom - Elrabolta az udvaron játszó hároméves gyereket egy miskolci nő

Valóra vált minden szülő rémálma: egy miskolci édesanya hároméves gyermekét rabolták el. A gyermek egyedül játszott az udvaron, mikor a 44 éves nő elrabolta.

A láthatások során molesztálta felesége lányát a somogyi férfi

A közös játékok és az együttalvás során a nemi szerve környékén simogatta a gyereket, az anya pedig, noha lánya jelezte neki, mi történik, nem csinált semmit.

Százmilliós hitelcsalás: 45 embert vádolt meg az ügyészség

Hamis külföldi munkavállalói igazolásokkal vertek át hét hazai bankot.

Verekedés a Lidlben: biztonsági őr bántalmazott egy vásárlót

Fizikailag bántalmazott egy vásárlót a Lidl biztonsági őre és alaptalanul meggyanúsította, hogy lopott.

Gyalog kellett hazamennie, ezért összeverte az apját

Az idős férfi két falu között nem vette fel a kocsijába a fiát, aki dühében a kocsmában összeverte és -rugdosta.

Kokaint találtak Berki Krisztián lakásán, már elfogták a dílert

Berki Krisztián lakásán kokaint találtak, de már elfogta a rendőrség azt a dílert, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő adhatta el a drogot a celebnek, akit péntek reggel kislánya holtan talált a IX. kerületi otthonukban.

„Eladhatta a kórház a kisfiamat” – Margitnak csak annyit mondtak, hogy tüdőgyulladásban meghalt az ikerbaba

A Vajdaságban élő magyar édesanya arra gyanakszik, eladhatták a teljesen egészségesen megszületett gyermekét a kórházból. Hatalmas botrányt okozott egész szerbiában, mikor kiderült: évtizedeken keresztül rabolták el az egészséges gyermekeket a kórházakból és adták tovább őket nyugatra örökbefogadó szülőknek. Tóth Margit pár napig láthatta 1971-ben megszületett ikreit, de egyszer csak jött az orvos és közölte: egyikük tüdőgyulladásban meghalt.

Újabb bombariadó volt az egyik bevásárlóközpontban

Ismét bombariadó volt egy bevásárlóközpontban. A célpont az Allee volt.

Összeverekedtek a gamási asszonyok

A játszótéren esett egymásnak két nő Gamáson.

Donáth Anna babát vár, így a Momentum elnöki tisztségéért sem indul

Donáth Anna jelenleg a Momentum elnöke, aki Fekete-Győr Andrást váltotta ebben a pozícióban. Néhány napja felrőppent a hír, hogy gyermeket vár, amit most Facebook oldalán is megerősített. Az elnökségért így már nem indul.

Újra Jakab Pétert választották a Jobbik elnökévé

A párt küldöttei újra lehetőséget adtak a régi-új vezetőnek.