Az Ugytudjuk.hu készített interjút Horváth Hajnalka amatőr kutatóval, aki csernobili tapasztalatairól mesél. A fotókat Preiner Tibor készítette.
Honnan jött az ötlet, hogy ki szeretnél utazni a Zónába?
Személyes vonatkozás van mögötte. Testvérem 1986-ban, egy napos korában elhunyt. Nem bizonyított, de valószínűleg a sugárzás okozta a halálát. Édesanyám később mesélt nekem a katasztrófáról, én pedig sokat olvastam róla és aztán belemélyedtem. Volt egy idő, amikor inkább átpörgettem ezeket a cikkeket, végül átértékelődött bennem minden és elkezdtem kötődni Csernobil történetéhez. 2019-ben egy weblapot is indítottam, a Négyes Blokkot. Fura ezt mondani, de megszerettem a Zónát és elhatároztam, hogy szeretnék odamenni. Létezik egy számítógépes játék, a S.T.A.L.K.E.R. sorozat, ami szintén megfogott, és az ezzel kapcsolatos könyveket is olvasom, ez is mélyítette az érdeklődést.
Mégis, mi volt az a pont, amikor sikerült "megindulnod"?
Nemrég egy fotós barátom szólt, hogy szeretne a Zónába utazni. Akkor pedig azt mondtam, hogy most, vagy soha. Volt egy megérzésem, hogy talán soha többé nem is lesz rá alkalom. 2020-ban súlyos erdőtüzek voltak, és egy ideje a háborús konfliktus lehetősége is lógott a levegőben.
Akkor megvolt az elhatározás. Mit kellett hozzá tenned?
Lehetett utakat szervezni direkt erre alakult cégekkel, azt viszont szerintem nem lett volna érdemes összehozni. Ők megmutatták volna a legismertebb helyeket, magából a Zónából viszont nem sok mindent látsz. Én kicsit mérges is vagyok az HBO sorozatára, mert a megjelenése óta nagyon felkapott lett a hely, volt példa vandalizmusra is. Ugyanakkor ki lehetett menni magánúton, én is így oldottam meg. A privát túrák sokkal több lehetőséget hordoztak. Az idegenvezetők, akiknek van megfelelő engedélyük, maguk is bevihetnek embert, mi is így jutottunk be.
A Zóna 30 kilométeres határánál van a Dityatki ellenőrzőpont, ott elkérték az útlevelet és egyéb papírokat. Adtak egy dózismérőt és egy belépési engedélyt, amit rendszeresen fel kellett mutatni. Mi Csernobil városában aludtunk, a 30 kilométeres Zónán belül, de vannak ellenőrzőpontok a reaktortól 10 kilométerre is. Nagyon szigorúan nézik az engedélyeket, papírokat, sokszor fel kell mutatni.
Milyen a forgalom, nagyon sokan akarnak bejutni, és gördülékeny a folyamat, vagy inkább egyedileg léptetnek be?
Nem tudom, hogy korábban, az HBO-s sorozat előtt mi volt ott, most viszont elszörnyülködtem, meglepő volt. Sok turistát láttam, buszokkal hordták őket, főleg a hétvégi napon amikor ott voltam. Mi szerdától péntekig jártunk a kizárási övezetben, és főként pénteken rengetegen jöttek. Nagy üzletet csináltak Csernobilból.
Mesélj kérlek először a környezetről, mit tapasztaltál, mi fogott meg igazán? Olyan volt, mint a képeken?
Voltam a Vörös-erdőben, ami onnan kapta a nevét, hogy a radioaktív kihullás utáni napokban ez a fenyőerdő vörösesbarna árnyalatot vett fel. A baleset után lebuldózerezték, de még így is ez a környék egyik legszennyezettebb része, tele van úgynevezett „forró pontokkal”. A felhúzott kocsiablak mellett is ordított a sugárzásmérő. Megnéztük Pripjaty település híres útjelzőtábláját. Említettem, hogy nemrég tűz volt a Zónában, ennek nyomát is láttam. Szomorú volt. De például az egyik tizenhatemeletes lakóház erkélyéről kinőtt egy facsemete. És annak ellenére, hogy mindenki csak a halálról beszél a terület kapcsán, látni azt is, hogy az élet újra átvette az irányítást. A növények újraélednek, az állatok szaporodnak. Jó volt tapasztalni, hogy van remény, hogy az élet le tudja győzni a halált. Ez a Zóna valódi szépsége szerintem.
Érezted magad veszélyben?
Itt nem is a szálló por vagy a sugárzás az igazán veszélyes, hanem a lassan összeroskadó épületek. Nagyobb sugárdózist szenvedsz el egy hosszú repülőúton, mint a Zónában. Itt az a veszélyes, ha rosszul lépsz és elesel. Sok lépcsőházban már a korlátok is hiányoztak. Voltam a Jupiter nevű gyárban, egyik terme mára egy botanikus kertre hasonlít. Az épületekben még látni gépeket, berendezéseket, de a paneleket eléggé kifosztották. A helyi kórházban a fogorvosi rendelőben még az asztalon álltak az elkészült protkók.
Mindemellett ha jól láttam a fotóidon, jártál az atomerőműben is.
Igen, 2000-ben állították le az akkor még működő 3-as blokkot, de olyan 2500 ember a mai napig dolgozik az erőműben, tulajdonképpen az áramhálózatnak egy elosztójában. De például a megmaradt sugárzó elemekkel is van még munka. Az erőműben egy 40 fős csoportba szerveztek be minket, a belépéskor mindenkit megnéztek egy orvosi szobában. Ügyeltek a biztonságunkra.
Az egyik legjobb élményem az volt, amikor az "aranyfolyosón" mentünk végig. Ez a sugárzás miatt lett ilyen színű a baleset idején. Láttam az ablakból a felrobbant 4-es reaktor szarkofágját, és rengeteg berendezést is persze.
Láttam nagy piros gombot, amit szívesen megnyomtál volna?
Ha az AZ-5-ös kapcsolóra gondolsz, az fekete volt, egy fém burok alatt. Bevallom, a 4-es blokkban az élmény hatására zavarba jöttem. A vezérlőteremben majdnem el is felejtettem fotót kérni.
Voltunk több teremben is, a 3-as vezérlőtől elkezdve a 3-as reaktorcsarnokig. Láttam egy likvidátorok által használt analóg számítógépet is, az úgynevezett "KALAS"-t, és jártunk a bunkerben is, a nagy tárgyalóasztalnál. A túra amúgy 4 órás volt, és végig maszkot kellett viselnünk, de nem a sugárveszély, hanem a covid miatt.
Az egész létesítményben érezni lehetett, hogy itt valami szörnyűség történt. Én mégis azt gondolom, hogy itt, és az egész Zónában nemcsak a halált és a pusztulást, hanem az életet, a terület szépségét is fel lehet fedezni.
