„PARIZEUS”: Novák Előd meghekkelte Jakab Péter felszólalását

Kpsvr 2022-06-07 14:52:00
Novák Előd is kezdi felvenni azt a rossz gyakorlatot, hogy valós problémák felvetése helyett, inkább korábbi párttársával foglalkozik. Kétségeink vannak afelől, hogy a Mi Hazánk szavazói azért küldték oda a képviselőt, hogy vicces feliratokat mutogasson ellenzéki képviselőtársa háta mögött. Ha ismét ez lesz az uralkodó ellenzéki tevékenység, akkor a Fidesz teljesen nyugodtan várhatja a 2026-os választást.

Folyamatosan vágta a pofákat Novák Előd, a mi Hazánk egyik alapítója Jakab Péter parlamenti felszólalása alatt. Jakab Péter arról beszélt, hogy az Orbán-kormány a szegénységre és a félelemre építi a politikáját, eközben Novák Előd

„PARIZEUS” feliratú laptopját mutogatta feltűnően,

tisztában lévén vele, hogy mivel Jakab Péter mögött ül, ez jól látszik majd a tévéközvetítésben.

A felirattal nyilván Jakab Péter egy korábbi posztjára utalt, amikor a Jobbik elnöke párizsit és Piros Aranyat posztolt. Novák Elődöt még 2016-ban zárták ki a Jobbikból, a Mi Hazánkat több volt jobbikos politikussal 2018 júniusában alapította meg.

A parizeres fotó, ami felrobbantotta a hazai politikai közéletet. Fotó: Jakab Péter Facebook-oldal

Borítókép és forrás: Azonnali.hu

Szólj hozzá!

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.

Hiába költözött el a nő, egykori élettársa rendre megkereste és összeverte

A férfinak, aki az utcán és a munkahelyén is bántalmazta gyermeke anyját, lopás miatt is bíróság elé kell állnia, ugyanis fát vágott ki az erdőn, melyet aztán eladott.

Annyira részeg volt, hogy elaludt a helyszínen a betörő

Megpróbált bejutni egy házba, a rendőrök elfogták, ám ittassága miatt nem tudták kihallgatni, így elengedték, mire ismét lopni indult, ám végül megadta magát Mr. Alkoholnak.

A Kúria döntött: nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárak ügyében

A Fidesz akaratával egyezően a Kúria is kimondta: nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban. A fideszesek szerint a magyarok nem tudják felelősen eldönteni, hogy szeretnének-e aksigyárakat az otthonaik mellé. A magyarok csak a nemváltó óvodásokról képesek döntést hozni.

Kukoricásba menekült a rendőrök elől a jogsi nélkül autózó sofőr

Nem sokkal korábban tiltották el a vezetéstől, pechére belefutott az ügyét jól ismerő zsarukba.

A rosszul rögzített gázpalack leesett a teherautóról, s felrobbant az előző autó kereke alatt

Hiába vette észre pakoláskor a teherkocsi sofőrje, hogy nem záródik rendesen a kaloda a platón, simán tovább ment.

Nem ment haza a feleség, ezért megtámadták a családját

A részeg férj már délelőtt is megverte asszonyát, majd miután végig itta a napot, a nő nem volt hajlandó visszamenni közös házukba, ezért megpróbáltál erőszakkal előkeríteni.

Női vécékben filmezett a kukkoló

Összesen 16 alkalommal vette fel, mi történik a mellékhelyiségekben, ám ekkor kiszúrták, s örülhetett, hogy feljelentéssel megúszta.

Kirakta és magára hagyta az erdőben magatehetetlen anyját az ötvenes férfi

Még a járókeretet is úgy helyezte el, hogy az idős asszony e tudja elérni – a holttestet csak napokkal később találták meg.

Lopott biciklire állva mászott be a büfébe – VIDEÓ!!!

Gyorsított eljárásban a bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a sorozatban kerékpárokat lopö férfit.

Rázárta a kamraajtót a tolvajra az idős asszony

Élelmiszerért tört be a részeg férfi a házba, matatására felébredt a nő, aki nem ijedt meg tőle, hanem bezárta és hívta a rendőröket.

Intim fotóval próbálta lejáratni alkalmazottját az üzletvezető

A munkatársakkal közös chat-csoportba töltött fel a nőről készült mezítelen képernyőképet.

Hónapokig kapargatta stikában a sorsjegyeket a lottózó alkalmazottja

Az asszony emellett 300 ezer forintot el is sikkasztott, így összesen 1,5 milliós kárt okozott.

Nemcsak ellopta, össze is törte az autót a részeg sofőr, akinek jogsija sem volt

Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, menekülni próbált, de kisodródott és betonkorlátnak ütközött, majd a tulajdonos kocsiban talált iratait adta át a zsaruknak.

A kutyának felforralt, étellel teli vödörbe esett a kétéves kislány

Az apa rossz helyre tette a forró vízzel és étellel teli edényt, gyereke a játék hevében beleesett.

Kislányt futtatott a fiatal nő és ismeretségi köre

A prostituált elhitette az alig több, mint 14 éves gyerekkel, hogy így könnyű pénzhez jut.

A Fidesz leállította, most újraindul két Kaposvárt érintő beruházás

Olyan nehéz helyzetbe navigálta magát az Orbán-kormány az elmúlt időszakban, hogy számos beruházást kellett leállítania. A kaposvári fejlesztések is ennek estek áldozatul, de most két beruházás előkészítését is engedélyezte a kormány.