LMP: a kormánynak évente kétszer fizetésemelést kellene adniai a közszféra dolgozóinak

Kpsvr 2022-06-13 09:22:00
Ungár Péter azt mondta, a közszféra minden területén válsághelyzet van az alacsony bérek miatt.

Az LMP szerint a kormánynak évente kétszeri, inflációkövető béremelést kellene adnia a közalkalmazottaknak - mondta az ellenzéki párt szóvivője vasárnap, a Facebookon is közvetített sajtótájékoztatón.

Gál József hangsúlyozta, az LMP országgyűlési határozati javaslattal kívánja megakadályozni a közalkalmazottak és közszolgálati dolgozók bérének értékvesztését.

Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője és Gál József, az LMP szóvivője sajtótájékoztatót tart a közalkalmazottak inflációkövető béremeléséről

Közzétette: LMP - Magyarország Zöld Pártja – 2022. június 12., vasárnap

Kiemelte, a javaslat segítségével idén 250-300 milliárd forintból lehetne megvalósítani a közszféra béremelését, amelyet a társasági adó új, 25 százalékos felső kulcsának bevezetéséből finanszíroznának.

A közszféra bérhelyzete évtizedek oda rendezetlen, ezért is alakult ki munkaerőhiány az egészségügyben, az oktatásban, a rendvédelemben és a szociális szférában - fejtette ki Gál József, aki úgy fogalmazott, a kormány a legrosszabb munkáltató ma Magyarországon.

Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője azt mondta, a közszféra minden területén válsághelyzet van az alacsony bérek miatt, példaként említette, hogy egy kezdő rendőr fizetése mindössze havi 207 ezer forint.

 

Forrás: Ugytudjuk.hu

Szólj hozzá!

Öten támadtak a kiránduló családra Siófokon

A verekedők közül csak egy fiatal fiút sikerült beazonosítani.

Karakószörcsöki drogos őrjöngött a vasútállomáson

A gyorsteszt többféle kábítószert is kimutatott nála.

"Magyarország előre megy..." Újabb történelmi mélypont: 404 forintba kerül az euró

Napról napra értéktelenedik el a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.

KSH: Több, mint 500 ezer forint volt áprilisban az átlagkereset. Önnek is?

Vajon a kaposváriak többsége is érzi, hogy félmilliót keres?

155 meztelen fürdőzőről készített fotót és videót a vasi férfi

Négy éven keresztül készített felvételeket a fürdő öltözőjében.

Katona akart megerőszakolni egy terhes nőt Miskolcon - megszólalt a férj is

Egy 25 hetes terhes nőt akart megerőszakolni egy katona Miskolcon. A támadást látta egy járókelő is, aki nem segített. A támadót elfogták, az ügyészség nyomoz az ügyben.

VIDEÓ - Hajszálon múlt a tragédia a Vörösmarty és a Füredi utca kereszteződésénél

Nagy sebességgel érkezett meg a Vörösmarty és a Füredi utca kereszteződéséhez az a kaposvári 20 éves férfi, aki majdnem elütött egy görkoris lányt és a kísérőjét. Hajszálon múlt a tragédia, melyet az esetet rögzítő autós dudálása is segített megakadályozni. Az ámokfutó megállás nélkül továbbhajtott, de elkapták.

Több napig leáll a Vodafone néhány szolgáltatása

Még a számlát sem lehet majd befizetni. A cég azt ígéri, a telefonhívás és az internet menni fog. Mutatjuk a részleteket.

Egy alkalmazott lopott el több millió forintot a siófoki benzinkút páncélszekrényéből

Részmunkaidőben dolgozott a büntetett előéletű árufeltöltő, aki a hatmilliót a szemét közé rejtette.

Hidraulikacsővel verte meg haragosát a somogysárdi férfi

Könyöktöréssel ért véget az utcai szóváltás.

Petőfi szobrának képét manipulálva hívják harcba a kárpátaljai magyarokat Ukrajnában

Az ungvári Petőfi Sándor szobrot alakították át ukrán katonává egy képszerkesztő programmal, hozzá félig orosz, félig ukrán feliratot mellékelve.

Elhunyt egy magára hagyott csecsemő - emberölés miatt nyomoz a rendőrség

A Márfa szőlőhegyén csütörtökön délután találták meg az életben lévő újszülöttet, aki később elhunyt.

Részegen, bottal fenyegette diákjait a pedagógusnapon kitüntetett tanár

A kitüntetést átadó Nemény András polgármester szerint vizsgálat folyik az ügyben.

Fontos ellentámadást indítottak az ukránok

Az izjumi orosz hídfő felszámolására indult ukrán támadás, ha sikeres, az ukrán hadsereg megakadályozhatja Donbasz elfoglalását.

Átment a piroson és a sorompót is letörte az autós Sántosnál

A sántosi vasúti átjárónál nem bírta kivárni, míg elhalad a vonat.

Öngyilkosságba segítette szobatársát a somogyi szeretetotthon lakója

Fagyállót ittak, mert mindketten meg akartak halni, ám csak egyiküknek sikerült.

Undorító mocskot fényképeztek a vendégek az új egri McDonald's konyhájában

Napi több egycsillagos értékelést gyűjt be a gyorsétteremlánc legújabb egri egysége, amely most éppen 1,3 csillagon áll a Google szerint.

Meghalt a 8 órára buszban felejtett óvodás kislány

Meghalt az a négyéves kislány, akit kedden több órára a tomajmonostorai óvodabuszban felejtettek.

Közel húszmillió forintnyi gyümölccsel verték át a gazdákat

Felvásárlónak adták ki magukat, kajszira, sárgadinnyére és cseresznyére szerződtek, ám eszük ágában sem volt fizetni.