Egy alkalmazott lopott el több millió forintot a siófoki benzinkút páncélszekrényéből

Kpsvr 2022-06-20 09:03:00
Részmunkaidőben dolgozott a büntetett előéletű árufeltöltő, aki a hatmilliót a szemét közé rejtette.

Jelentős értékre elkövetett lopás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy siófoki töltőállomás üzletének több millió forint összegű bevételét emelte el az iroda páncélszekrényéből. A vád szerint a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű vádlott részmunkaidőben dolgozott a siófoki benzinkúton árufeltöltőként. Márciusban a főnökével akart beszélni, azonban az irodában nem talált senkit, ennek ellenére bement a helyiségbe, észrevette, hogy nyitva a páncélszekrény, melyből magához vett több, mint hatmillió forintot, melyet a benzinkút szeméttárolójába rejtett. A pénz eltűnését azonban hamar észrevették,  a kiérkező rendőrök hamar meg is találták, majd a kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőt.

Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Szólj hozzá!

Nyolc kutya pusztult el majdnem a felelőtlen gazdáik miatt

Eleinte csak elhanyagolták az állatokat, ám a végén már enni is alig adtak nekik.

Románcnak indult, fegyházzal végződött a kaposvári kaland

A börtönből frissen szabadult férfi egy nő kedvéért utazott a somogyi megyeszékhelyre, ám az ismerkedés rosszul sült el, s miután nem volt pénze a visszaútra, kitört belőle a betörő.

Apa és fia közel húszmilliónyi ékszert fémkeresőzött össze, börtön várhat rájuk

Fél Somogyot átkutatták, s többek között egy hétszáz éves aranygyűrűt és 12 milliós ezüsttallér-gyűjteményt találtak.

Donáth Anna kiáll az OTP mellett, arra kéri Ukrajnát, hogy vegye le a szankciós listáról

Szerinte a bank nem a saját, hanem a magyar kormány bűnei miatt került fel a listára.

Elhunyt Tina Turner

Az énekesnő 83 éves volt.

Feszítővassal törte el ismerőse apja könyökét egy fiatal kaposvári férfi - VIDEÓ!!!

Akkorát ütött a 80 centis vasrúddal, hogy az áldozatnak maradandó fogyatékosságot okozott.

Egy játszótér mellett, fejszével verte agyon ismerőse kutyáját

Mindössze egy ezrest kapott a nőtől, aki meg akart szabadulni az állattól.

Részegen okozott halálos balesetet a 16 éves fiú

Berúgott a barátaival, s elvitték az apja kocsiját, melyben még hátsó ülés sem volt – egy kilométert sem autóztak, amikor bekövetkezett a tragédia.

Szörnyű állatviadalokat tartottak egy tolnai tanyán

Borzokkal és rókákkal harcoltatták a kutyákat egy Tolna megyei település határában.

Több, mint 12 ezer liter gázolajat síbolt el a teherautósofőr

A kamion helyett kannákba és hordókba tankolt a céges üzemanyagkártyával, majd nyomott áron eladta ismerőseinek a potyadízelt.

Gálvölgyi János akár életveszélyben is lehetett - hibásan mérlegelt a mentésirányító

A nehézlégzés olyan riasztó tünet, melyet életveszélyesnek kell értékelni, de nem ez történ Gálvölgyi János esetében.

Focisták verekedtek össze a pályán, egy nő orra bánta az affért - VIDEÓVAL!!!

Az idősebb játékos élettársa a balhézók közé állt, erre a fiatalabb kettőt neki is behúzott.

Irodájába zárkózott a lakásotthon vezetője a megvadult nevelt fiú elől

Megöléssel fenyegette a nevelőt, s ököllel bezúzta a bezárt ajtót.

Több, mint 175 tonna fémet gyűjtött össze illegálisan a kaposvári házaspár

Csaknem 30 millió forintot kerestek az engedély nélküli üzlettel.

Iskolák környékén is árulta a kábítószert a négy tagú drogbanda

Nemcsak szívták a füvet, de jól meg is éltek belőle.

Kerekesszékest fosztott ki a negyvenes nő

Kihasználta, hogy áldozata éppen egy szekrényben pakolt, s hogy kartávolságon kívül nem tudta megvédeni az értékeit.

Begyógyszerezte ismerősét, s amikor elbódult, elvette a pénzét

A Németországban élő férfi lakásfelújításra hozott magával nagyobb összeget egy zárt táskában, de kirablóját ez sem tartotta vissza.

Hat nőt futtattak az élettársak, akik lakást és élelmet is biztosítottak a nőknek

A férfi határozta meg a tarifákat, párja intézte a hirdetéseket és irányította a kuncsaftokat.

Mentálisan sérült ismerőseit verte át a kaposvári férfi

Hiteleket vetetett fel velük és milliókért vásároltatott velük elektronikai cikkeket.

Szita Károlyt nem vették komolyan Brüsszelben

Szita Károly felháborodott levelet írt az Orbán Viktor által is megszavazott szankciók miatt, de mivel a fideszes polgármester főnöke is megszavazta a szankciókat, így Szita felháborodását nem tudták komolyan venni Brüsszelben.