A kormány szerint a gazdasággal minden rendben, csak a „piac ideges”

Kpsvr 2022-07-07 15:06:00
Az uniós pénzekről továbbra is „haladnak a tárgyalások”.

A magyar gazdaságos költségvetés helyzete volt a kormányülés fő témája szerdán, a kormány szerint a „piaci idegesség” ellenére a gazdaság fundamentumai erősek, az ipar növekedése 9,4 százalékos volt az egy évvel ezelőttihez, magas a foglalkoztatás, a költségvetési bevételek a tervezettnél nagyobb mértékben nőnek (részben az infláció miatt – a szerk.), ezért nem változtat a célszámokon a kormány 2022-2023 viszonylatában.

A kormány szerint a háború a háborús infláció oka, a dollár erősödik az euróval, így a forinttal szemben is, a bajokat a szankciók okozzák. A kormány szerint a német külkereskedelmi hiány is ezt jelzi, ami példátlan.

Négy fontos területen elfogadta a kormány az Európai Bizottság ajánlásait az EU-s forrásokkal kapcsolatban: a nemzeti közbeszerzéseknél is 15 százalék lesz az egyszereplős beszerzések aránya. Korrupciós ügyekben az ügyészség döntésével szemben is legyen helye jogorvoslatnak, minden esetben a bíróság mondja ki, hogy megszűnik-e nyomozás, vagy ne történik vádemelés. Elfogadták azt is, hogy a jogalkotásban időt adnak a társadalmi konzultációra, a speciális jogalkotás arányát jelentősen csökkentik. Elfogadták azt is, hogy az uniós források jelentős részét az energiafüggetlenség biztosítására fordítják.

Így, ha megegyeznek a Bizottsággal, akkor jövőre a hitelként is felvehető forrásokhoz is hozzájutunk, ha ezt teljesen az energiafüggőség elérésére fordítja a kormány.

A cél továbbra is a kiegyensúlyozott, megbízható költségvetés, ennek érdekében a lehető leghamarabb meg szeretnének állapodni a Bizottsággal, bár Gulyás Gergely szerint magyar baloldali képviselők akadályozzák ezt.

Ez akadályozza szerinte a pedagógusok és az egészségügyiek béremelését is.

Szó volt az illegális migrációról is, a kormány szerint aggasztóan nő a déli határon a határsértők száma, eddig már 110 ezer embert kellett feltartóztatni, ez majdnem duplája a tavalyi számnak. A keleti határnál szükség van a magyar katonák mozgósítására is, ezért állítják fel a határvadász egységeket. (Mint korábban megírtuk, bruttó 260 ezer forintos alapfizetésért keresik őket.)

A kormány szerint továbbra is a családvédelmi törvény miatt nem született meg megállapodás az uniós helyreállítási alapról, holott ez sem a Bizottság közlésében nem szerepelt, sem Navracsics Tibor nem említette legutóbbi nyilatkozatában. Gulyás Gergely szerint ez azért van így, mert a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a homofób elemeket is tartalmazó törvény miatt.

Idén is egy külön operatív törzs szervezi majd az augusztus 20-i ünnepségeket, és – mint Szentkirályi Alexandra megerősítette, „a legnagyobb lesz Európában”, a Duna mentén 4,3 kilométer hosszan lehet majd élvezni.

A költségekről is tájékoztatást adnak majd időben.

A kormány elismerte, hogy sok önkormányzati vízszolgáltató került csődközelbe a megemelt vízárak miatt, ezért sokan megkeresték a kormányt, hogy átadják a helyi vízműveket az államnak. De nem államosítani akarják ezeket, hanem nagyobb holdingokat szervezni belőlük.

A kormány szerint egyébként „nullszaldós a rezsicsökkentés”.

A koronavírus fertőzöttek száma a kormány szerint olyan minimálisan emelkedik, hogy egyelőre semmilyen intézkedésre nem lesz szükség.

Gulyás Gergely szerint a forint árfolyama valóban a legrosszabbul teljesít a V4-es országokban, de ebben fontos tényező, hogy a magyar államadósság messze a legmagasabb az országcsoportban, és nekünk a legmagasabb az energiakitettségünk is. Az inflációban viszont mi vagyunk a legjobbak.

 

 

Borítókép: Koszticsák Szilárd / MTI

Via Azonnali.hu

Szólj hozzá!

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.

Hiába költözött el a nő, egykori élettársa rendre megkereste és összeverte

A férfinak, aki az utcán és a munkahelyén is bántalmazta gyermeke anyját, lopás miatt is bíróság elé kell állnia, ugyanis fát vágott ki az erdőn, melyet aztán eladott.

Annyira részeg volt, hogy elaludt a helyszínen a betörő

Megpróbált bejutni egy házba, a rendőrök elfogták, ám ittassága miatt nem tudták kihallgatni, így elengedték, mire ismét lopni indult, ám végül megadta magát Mr. Alkoholnak.

A Kúria döntött: nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárak ügyében

A Fidesz akaratával egyezően a Kúria is kimondta: nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban. A fideszesek szerint a magyarok nem tudják felelősen eldönteni, hogy szeretnének-e aksigyárakat az otthonaik mellé. A magyarok csak a nemváltó óvodásokról képesek döntést hozni.

Kukoricásba menekült a rendőrök elől a jogsi nélkül autózó sofőr

Nem sokkal korábban tiltották el a vezetéstől, pechére belefutott az ügyét jól ismerő zsarukba.

A rosszul rögzített gázpalack leesett a teherautóról, s felrobbant az előző autó kereke alatt

Hiába vette észre pakoláskor a teherkocsi sofőrje, hogy nem záródik rendesen a kaloda a platón, simán tovább ment.

Nem ment haza a feleség, ezért megtámadták a családját

A részeg férj már délelőtt is megverte asszonyát, majd miután végig itta a napot, a nő nem volt hajlandó visszamenni közös házukba, ezért megpróbáltál erőszakkal előkeríteni.

Női vécékben filmezett a kukkoló

Összesen 16 alkalommal vette fel, mi történik a mellékhelyiségekben, ám ekkor kiszúrták, s örülhetett, hogy feljelentéssel megúszta.

Kirakta és magára hagyta az erdőben magatehetetlen anyját az ötvenes férfi

Még a járókeretet is úgy helyezte el, hogy az idős asszony e tudja elérni – a holttestet csak napokkal később találták meg.

Lopott biciklire állva mászott be a büfébe – VIDEÓ!!!

Gyorsított eljárásban a bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a sorozatban kerékpárokat lopö férfit.

Rázárta a kamraajtót a tolvajra az idős asszony

Élelmiszerért tört be a részeg férfi a házba, matatására felébredt a nő, aki nem ijedt meg tőle, hanem bezárta és hívta a rendőröket.

Intim fotóval próbálta lejáratni alkalmazottját az üzletvezető

A munkatársakkal közös chat-csoportba töltött fel a nőről készült mezítelen képernyőképet.

Hónapokig kapargatta stikában a sorsjegyeket a lottózó alkalmazottja

Az asszony emellett 300 ezer forintot el is sikkasztott, így összesen 1,5 milliós kárt okozott.

Nemcsak ellopta, össze is törte az autót a részeg sofőr, akinek jogsija sem volt

Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, menekülni próbált, de kisodródott és betonkorlátnak ütközött, majd a tulajdonos kocsiban talált iratait adta át a zsaruknak.

A kutyának felforralt, étellel teli vödörbe esett a kétéves kislány

Az apa rossz helyre tette a forró vízzel és étellel teli edényt, gyereke a játék hevében beleesett.

Kislányt futtatott a fiatal nő és ismeretségi köre

A prostituált elhitette az alig több, mint 14 éves gyerekkel, hogy így könnyű pénzhez jut.

A Fidesz leállította, most újraindul két Kaposvárt érintő beruházás

Olyan nehéz helyzetbe navigálta magát az Orbán-kormány az elmúlt időszakban, hogy számos beruházást kellett leállítania. A kaposvári fejlesztések is ennek estek áldozatul, de most két beruházás előkészítését is engedélyezte a kormány.