Érzelmileg bántalmazott egy 15 éves lányt a szombathelyi kéziklub elnöke

Kpsvr 2022-07-13 17:51:00
A lány szülei súlyosbításért fellebbeztek. A klub tiszteletbeli elnöke, Hende Csaba egyelőre nem reagált a történtekre.

Június 22. határozatában a Magyar Kézilabda Szövetség elmarasztalta a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia ügyvezető elnökét, Pődör Zoltánt. Mint az a testület közzétett indoklásában olvasható:

Pődör sportszakemberhez méltatlan módon járt el, érzelmileg bántalmazva ezzel a 15 éves Marton Jázmint.

Az ügyvezető megsértette az MKSZ Etikai és Gyermekvédelmi Szabályzatát, ezért fegyelmi vétséget követett el, ami miatt 350 ezer forint megfizetésére kötelezték.

Az Ugytudjuk.hu úgy értesült, hogy a sportoló édesapja a serdülő csapat egy vesztes meccse után írt egy Facebook-posztot, amelyben többek között arról írt, hogy az ügyvezető elnök végig sem nézte - a szerinte - lélektelennek mutatott játékot.

Pődör másnap azonnali hatállyal menesztette a posztoló lányát, a kiskorú Jázmint. Majd értesülésünk szerint az erről szóló dokumentumot feltöltötte az Egyesület zárt Facebook-csoportjába.

Jázmin 8 éves kora óta egészen mostanáig edzett az SZKKA-ban. Nagyon szerette a társait, akiktől most az ügyvezetői határozat szerint tiltva van. Komoly lelki traumát okoztak neki azzal, hogy így kitették a csapatból, napokon át vigasztalhatatlanul sírt. Hiába kértük, az elnök akkor sem változtatta meg a döntését. Mivel nem vagyunk makulátlanul elégedettek az elsőfokú határozattal, így benyújtjuk a fellebbezést, amitől súlyosabb döntést remélünk - nyilatkozta lapunknak Marton Zsolt, Jázmin édesapja. 

Kerestük Pődör Zoltánt is, aki telefonban nem akart reagálni az Etikai Bizottság döntésére, azt kérte, hogy kérdéseinket emailben tegyük fel. Amint választ kapunk, azzal egy külön cikkben foglalkozunk.

Kerestük Hende Csabát. Szombathely és térsége fideszes országgyűlési képviselője ugyanis a klub tiszteletbeli elnöke. Hende egyelőre nem reagált megkeresésünkre, így nem tudjuk, hogy értesült-e a történtekről és amennyiben igen, úgy mi a véleménye. 

Korábban is volt balhé

2020. július 31-én az SZKKA ügyvezetője által is jegyzett közleményt kapott szerkesztőségünk, amelyben az állt, hogy a gyanú szerint az Aréna Savaria öltözőjének ablakán keresztül valaki felvételt próbált meg készíteni az utánpótlás korú lány kézisekről.

Az eset kapcsán a gyanúsítottat - a kézilabda klub nyomására - azonnal elbocsátották az önkormányzati tulajdonú cégtől. 

A rendőrség később az ügyben bűncselekmény hiányában szüntette meg a nyomozást. 

 

Via Ugytudjuk.hu

Szólj hozzá!

Így gondozd a francia bulldogodat!

A francia bulldogokat egyszerűen nem lehet nem imádni. Kicsik ugyan, de igazi különleges egyéniségek, a lapos arcukkal, a denevérfülükkel és a röfögésükkel szabályosan bearanyozzák a mindennapjaidat.

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.