Mától úgy is ki lehet vágni egy akácerdőt, hogy pótolni sem kell a fákat

Kpsvr 2022-08-05 10:52:00
Sokkal könnyebb már kivágni a fákat, hogy eltüzelhessük őket. Felpörög a fakitermelés, hogy legyen mivel fűteni Magyarországon.

Gulyás Gergely miniszter még szombaton jelentette be, hogy elrendelik a tűzifa kivitelének tilalmát és

a fakitermelés bővítését is.

Ehhez tegnapi dátummal meg is érkezett az Orbán Viktor által jegyzett kormányrendelet, ami alapján megkönnyítik a kitermelést.

A természetvédelmi szempontok ugyanakkor már nem fontosak.

A rendelet az orosz–ukrán háború miatt megállapított veszélyhelyzetre hivatkozva hozott könnyített szabályokat, részben felülírva az erdő- és természetvédelmi törvényt. A rendeletből a Telex szemlézett:

  • Fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozóan jogszabályban vagy hatósági döntésben megállapított korlátozást nem kell alkalmazni.
  • Ha egy védett területen termelnek le egy idegenhonos fajokból álló erdőt, például akácot, akkor a helyére nem kell őshonos fajokat telepíteni, sőt egyáltalán semmit sem kell telepíteni, ha az erdő sarjakból képes megújulni.
  • A rendelet több korlátozást is figyelmen kívül hagy. Eszerint természetvédelmi területen könnyebb lehet tarvágást végezni, és ez nagyobb területre is kiterjedhet.
  • Állami erdészetekben nem szükséges hatósági engedélyt kérni a kitermelni kívánt erdőrészlethez vezető utakhoz.
  • A 100 százalékban állami tulajdonú erdőkben is lazább szabályok vonatkoznak a vágásérettségi kor megállapítására. Tehát fiatalabb állományok is letermelhetőek lesznek.
  • Az eddigiektől eltérően nemesebb fafajok letermelt területeit, cser- és nemestölgyet is elég lesz sarjról felújítani.
  • Erdőtervben nem szereplő fakitermelésre az erdőgazdálkodásért felelős miniszter döntése alapján is sor kerülhet.

 

Borítókép: Leon Neal / Getty Images

Via ugytudjuk.hu

Szólj hozzá!

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.

Hiába költözött el a nő, egykori élettársa rendre megkereste és összeverte

A férfinak, aki az utcán és a munkahelyén is bántalmazta gyermeke anyját, lopás miatt is bíróság elé kell állnia, ugyanis fát vágott ki az erdőn, melyet aztán eladott.

Annyira részeg volt, hogy elaludt a helyszínen a betörő

Megpróbált bejutni egy házba, a rendőrök elfogták, ám ittassága miatt nem tudták kihallgatni, így elengedték, mire ismét lopni indult, ám végül megadta magát Mr. Alkoholnak.

A Kúria döntött: nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárak ügyében

A Fidesz akaratával egyezően a Kúria is kimondta: nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban. A fideszesek szerint a magyarok nem tudják felelősen eldönteni, hogy szeretnének-e aksigyárakat az otthonaik mellé. A magyarok csak a nemváltó óvodásokról képesek döntést hozni.

Kukoricásba menekült a rendőrök elől a jogsi nélkül autózó sofőr

Nem sokkal korábban tiltották el a vezetéstől, pechére belefutott az ügyét jól ismerő zsarukba.

A rosszul rögzített gázpalack leesett a teherautóról, s felrobbant az előző autó kereke alatt

Hiába vette észre pakoláskor a teherkocsi sofőrje, hogy nem záródik rendesen a kaloda a platón, simán tovább ment.

Nem ment haza a feleség, ezért megtámadták a családját

A részeg férj már délelőtt is megverte asszonyát, majd miután végig itta a napot, a nő nem volt hajlandó visszamenni közös házukba, ezért megpróbáltál erőszakkal előkeríteni.

Női vécékben filmezett a kukkoló

Összesen 16 alkalommal vette fel, mi történik a mellékhelyiségekben, ám ekkor kiszúrták, s örülhetett, hogy feljelentéssel megúszta.

Kirakta és magára hagyta az erdőben magatehetetlen anyját az ötvenes férfi

Még a járókeretet is úgy helyezte el, hogy az idős asszony e tudja elérni – a holttestet csak napokkal később találták meg.

Lopott biciklire állva mászott be a büfébe – VIDEÓ!!!

Gyorsított eljárásban a bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a sorozatban kerékpárokat lopö férfit.

Rázárta a kamraajtót a tolvajra az idős asszony

Élelmiszerért tört be a részeg férfi a házba, matatására felébredt a nő, aki nem ijedt meg tőle, hanem bezárta és hívta a rendőröket.

Intim fotóval próbálta lejáratni alkalmazottját az üzletvezető

A munkatársakkal közös chat-csoportba töltött fel a nőről készült mezítelen képernyőképet.

Hónapokig kapargatta stikában a sorsjegyeket a lottózó alkalmazottja

Az asszony emellett 300 ezer forintot el is sikkasztott, így összesen 1,5 milliós kárt okozott.

Nemcsak ellopta, össze is törte az autót a részeg sofőr, akinek jogsija sem volt

Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, menekülni próbált, de kisodródott és betonkorlátnak ütközött, majd a tulajdonos kocsiban talált iratait adta át a zsaruknak.

A kutyának felforralt, étellel teli vödörbe esett a kétéves kislány

Az apa rossz helyre tette a forró vízzel és étellel teli edényt, gyereke a játék hevében beleesett.

Kislányt futtatott a fiatal nő és ismeretségi köre

A prostituált elhitette az alig több, mint 14 éves gyerekkel, hogy így könnyű pénzhez jut.

A Fidesz leállította, most újraindul két Kaposvárt érintő beruházás

Olyan nehéz helyzetbe navigálta magát az Orbán-kormány az elmúlt időszakban, hogy számos beruházást kellett leállítania. A kaposvári fejlesztések is ennek estek áldozatul, de most két beruházás előkészítését is engedélyezte a kormány.