„Megöllek, te büdös kis k.rva” - Szilágyi Liliána könnyeivel küszködve tett vallomást

Kpsvr 2022-09-16 18:50:00
Könnyeivel küszködve vallott a bíróságnak az őt ért szörnyűségekről Szilágyi Liliána.

SZÖRNYŰ SZEXUÁLIS BÁNTALMAZÁS FOLYT TÍZ ÉVEN ÁT A BÖJTE-GYERMEKOTTHONOKBAN

Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónőt az édesapja, Szilágyi Zoltán által indított becsületsértési eljárásban hallgatták meg péntek délután. Mint ismert, a már visszavonult sportolónő a tavalyi év végén vádolta meg közösségi oldalán és interjúkban a korábbi olimpikon és jogász apját azzal, hogy testileg, lelkileg és szexuálisan bántalmazta - írja a Blikk.

A bírónő kérdéseire válaszolva Liliána beszámolt az őt ért bántalmazásokról, és megrázó részletek derültek ki. Állítása szerint nyolc éves korában az apja elkezdte vizsgálni, nőtt-e a melle, van-e már szeméremszőrzete.

Később rendszeresen meztelenül kellett mérlegre állnia, miközben apja arról beszélt, le kellene fogynia. Volt egy családi játék is, amikor a fürdés előtt mindannyian meztelenre vetkőztek, ő és a húga is, és apjával így kergetőztek. Azt is elmondta, apja az első menstruációjából vattával mintát vett, majd azt valahova eltette. Gyakran aludtak együtt, s állítása szerint volt, hogy arra kelt fel, hogy a megmerevedett nemi szerve hozzá nyomódik - számolt be a lap a vallomásról.

Liliána vallomása szerint a helyzet odáig fajult, hogy 2015-ben öngyilkosságot kísérelt meg: - Azt éreztem, nincs vesztenivalóm - fogalmazott.

2017-ben aztán újabb jelentős konfliktus tört ki apa és lánya között, Liliána pedig megvédte magát. Visszaütött, rúgott, karmolt. Ismét eljutott arra a pontra, talán a legjobb, ha meghal, apja a földre terítette és ott fojtogatni kezdte.

- Megöllek, te büdös kis k*rva, megöllek, te ribanc!!! – kiabálta az apja Liliána elmondása szerint, úgy fogalmazott, hogy már engedte magát, nem akart több fájdalmat. Azt gondolta, hogy halálával a húga és  édesanyja ezután meg tud menekülni majd ebből a helyzetből.

- Boldog voltam valahol, hogy az apám keze által meg tudok halni. Már kezdtem nem látni - mondta az úszónő.

A verekedés hangjaira aztán az édesanyja épp időben közbelépett, ezután pedig az apja inkább otthagyta őket és elment otthonról.

-Nem akartam, hogy ügy legyen, hiába voltak nyomok. Az olimpiára készültem és azt éreztem, ennek vége lenne. Illetve azt sem akartam, hogy apámat elszámoltassák a tetteiért.” A teljes családját féltette a botrány kipattanása miatt.

„Akkora hatalmat gyakorolt az életünkben, teljes mértékben elhittem neki, hogy bármilyen pozícióból jól tud kijönni.”- hangzott el.

A vallomása végén azt mondta, a vele történtek miatt mentális és pszichés problémái lettek, így például önértékelési problémák, apakomplexus, depresszió, és hogy sokáig a szexualitást is büntetésként élte meg. Így foglalta össze helyzetét, azt, hogy milyen mély sebeket hagyott benne apja bántalmazása.

A bántalmazási vádak kapcsán egyébként a bírónő feljelentést tesz, azaz hatósági nyomozás következik, amelynek idejére a becsületsértési eljárást felfüggesztik majd. Az úszónő a vallomása után szorosan magához ölelte édesanyját.

Borítókép: Fuszek Gábor / Blikk

Szólj hozzá!

Idős asszonyt fosztott ki a visszaeső bűnöző az aluljáróban

A táskában csak kulcscsomót és napszemüveget talált, így a semmiért mehet négy évre börtönbe.

Fókuszban a csapatépítés!

A csapatépítőkért van, aki rajong, ám többen akadnak, akik a szemüket forgatva értesülnek a következő alkalomról. Miért van ez így? Azért, mert a csapatépítésről mindenkinek mások az élményei, és igen, akad olyan, hogy nem éppen kellemesek.

Hialuronsavas feltöltésed újra átgondolhatod a töltőanyag kioldásával

Az orvos-esztétikai kezelések között igen népszerű a hialuronsavas töltés, mely nemcsak az ajkak, hanem az arc más területein is alkalmazható. A beavatkozást követően előfordulhat azonban, hogy valaki nem elégedett az eredménnyel vagy más formára váltana.

Milyen használt monitort vásároljunk?

Aki sok időt tölt el a számítógép előtt, tisztában van vele, hogy egy megfelelő méretű és minőségű monitor nagyban megkönnyíti a munkavégzést, illetve javítja a felhasználói élményt is. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Egy korszerű klasszikus, a cserépkályha

Új családi ház tervezésekor praktikus, ha kiegészítő fűtésről is gondoskodunk egyrészt a szezonális fűtési igények kielégítésére, másrészt minden eshetőségre gondolva, és erre kézenfekvő megoldásnak tűnik a cserépkályha.

Tudtad, hogy létezik kényelmes és egyben divatos női cipő is?

Érezted már úgy valaha a nap végére vagy esetleg még napközben, hogy leszakad a derekad, ólomsúlyúak a lábaid, és ha nem tudsz azonnal leülni, képtelen leszel tovább menni? Igen, ilyen tüneteket a kényelmetlen cipők is okozhatnak. 

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Az elektromos járművek hazánkban is egyre népszerűbbek

Nem véletlen, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elektromos járművek, például e-bike-ok, e-robogók, e-trike-ok, mopedautók és e-rollerek. Miért érdemes ezek mellett a változatok mellett dönteni? Milyen előnyeik vannak? Igaz, hogy forradalmasították a közlekedést? Mire kell figyelni a választás során? A cikkben megválaszoljuk a kérdéseket. 

Eltette az utánvétes csomagok árát a futár

Kamu csomagokat állított össze, s azokra ragasztotta a valós pakkok vonalkódját.

Te tudod, hogy mi egy sofőr életében a legfontosabb?

Erre a kérdésre a legtöbben talán azt mondanák, hogy maga a jármű, amit vezetnek, vagy esetleg a navigáció, aminek a segítségével el tudnak jutni A pontból B pontba. Persze ezek is valóban igazán nélkülözhetetlenek, sőt, még megannyi egyéb használati tárgyat fel lehetne sorolni, ha igazán pontos választ szeretnénk adni a címben feltett kérdésre.

Az osztrák társadalombiztosítás szolgáltatásai

Ausztriában széleskörű a társadalombiztosítási szolgáltatás, amely minden itt dolgozó alkalmazottra vonatkozik, akinek a jövedelme meghaladja a törvényben előírt mértéket. Három összetevőből áll: ez a balesetbiztosítás, a betegség- és a nyugdíjbiztosítás. A járulékokat a munkáltatónak kell befizetnie, ezáltal a munkavállaló jogosult lesz a fenti szolgáltatásokra.

Ezeket fontold meg, ha szabadon álló kádat szeretnél!

Sokan álmodoznak a filmekben és magazinokban látott elegáns és stílusos szabadon álló kádakról, amikor a fürdőszoba kialakítása, felújítása kerül terítékre, azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem minden helyiségben mutatnak jól.

A telefonvásárlás is lehet egyszerű

Sokan azért halogatják a mobilcserét, mert akkora a választék manapság, hogy ember legyen a talpán, aki hamar el tudja dönteni, hogy melyik készülék lesz a neki megfelelő. Nemcsak az árat kell ugyanis nézni, hanem minden paramétert egyesével ajánlott megvizsgálni.

Díszdoktorrá avatták Marosvásárhelyen a korábbi kaposvári főrendezőt

Mohácsi János nevéhez megannyi ikonikus, országos visszhangot kiváltó darab fűződött a Csikyben, mégis elüldözték a színházból és az egyetemről.

Elhunyt Tordy Géza, a Csiky Gergely Színház egykori művésze, a Nemzet Színésze

Az 1956-os forradalom során ő szavalta el a Szózatot a kaposvári Petőfi-szobornál.

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.